Sébastien Loeb már hűtheti a pezsgőt

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.10.28. 15:38
Címkék
A 2006-os Ausztrál-rali második napján Marcus Grönholm (Ford Focus WRC) irdatlan tempóban száguldott, és bár tizenegy hellyel küzdötte előrébb magát az összetettben, ahhoz, hogy világbajnoki esélyeit életben tartsa, dobogós eredményt kell elérnie. Ehhez a 12 perces hátránnyal rendelkező finnek arra lenne szüksége, hogy a középmezőnyre másfél percet verjen (ma körülbelül hetet adott nekik), továbbá, hogy a Mikko Hirvonen (Ford Focus WRC), Petter Solberg (Subaru Impreza WRC), Manfred Stohl (Peugeot 307 WRC) és Xavier Pons (Citroën Xsara WRC) négyesből ketten kiessenek, ugyanis az ő időeredményeiket már nem érheti utol Grönholm. Mindezek fényében a kartöréséből lábadozó Sébastien Loeb már hűtheti a pezsgőt, és készülhet harmadik világbajnoki címének megünneplésére.

Drámaian vette kezdetét a 19. Ausztrál-rali pénteki napja. Tegnap rögtön az első szakaszon óriásit hibázott Marcus Grönholm, később pedig a WRC-s mezőny nagy része, így Daniel Sordo, Chris Atkinson, Henning Solberg, Matthew Wilson és Luis Perez Companc is kiestek a versenyből.

Az élmezőnyből öten maradtak versenyben (Hirvonen, Solberg, Stohl, Pons sorrendben), azonban az egyelőre világbajnoki álmokat dédelgető Marcus Grönholm a tizennyolcadik helyről várta ma a folytatást.

A második napon már a három perces követési rend volt érvényben, hiszen tegnap többeknek azért kellett megállnia a szakasz közepén, mert nem láttak semmit a nagy porban.

A szombati napot egy kettős Ford-szakaszgyőzelem indította. Újra versenybe szállt Chris Atkinson és Daniel Sordo, azonban mindkettejük számára inkább a tapasztalatszerzés volt csak a cél, hiszen az autóra Új-Zélandon még szükségük lesz.

A további etapok a Hirvonen - Solberg és a Stohl - Pons párharcokról szóltak, azonban előznie senkinek sem sikerült.

Marcus Grönholm már a nap elején jól sejtette, hogy a középmezőnyt megelőzheti, ha elég gyors. A kétszeres világbajnok pedig igen nagy tempóban teljesítette a mai kilenc szakaszt, fölküzdve magát egészen a hetedik helyre.

Azonban ahhoz, hogy világbajnoki esélyeit életben tartsa, dobogós helyet kell szereznie. Időeredményeinek fényében holnap könnyedén megszerezheti az ötödik helyet, viszont a dobogóra már csak úgy állhat fel, ha a Hirvonen, Solberg, Stohl, Pons négyesből ketten súlyos hibát vétenek, vagy kiesnek. Az előbbi versenyzőknek ugyanis túl nagy az előnye Grönholmmal szemben.

Bár a fenti történet nem lehetetlen, mégis úgy tűnik, hogy Sébastien Loeb végül versenyzés nélkül szerzi meg ténylegesen a harmadik világbajnoki címét. A kartöréséből lábadozó francia csillag gyakorlatilag már hűtheti a pezsgőt.
19. Ausztrál-rali: állás két nap után (20 szakasz, 245,19 versenykilométer) - élmezőny:
1. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) 2:17:01,8 óra
2. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 32,3 másodperc
3. Manfred Stohl (osztrák, Peugeot 307 WRC) + 2:36,9 perc
4. Xavier Pons (spanyol, Citroën Xsara WRC) + 2:57,0 perc
5. Marcos Ligato (argentin, Mitsubishi Lancer WRC) + 11:25,3 perc
6. Jari-Matti Latvala (finn, Subaru Impreza WRC) + 11:53,1 perc
7. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) + 12:04,6 perc
8. Aki Teiskonen (finn, Subaru Impreza WRC) + 12:14,0 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik