Grönholm legyőzte Loeböt

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.08.21. 02:07
Címkék
Az 56. Finn-rali harmadik napján már nem történt komoly változás, és az éllovasok sem hibáztak. Marcus Grönholm így hatodszor diadalmaskodott otthonában, míg Sébastien Loeb a tegnapi balesetét követően másodikként végzett, gyakorlatilag így megőrizve előnyét a világbajnoki pontversenyben. Mikko Hirvonen megtartotta harmadik helyét, ezzel a Ford nagy lépést tett a Kronos Citroën felé az összetettben.
Ezúttal tökéletesen ment a Ford Focus
Ezúttal tökéletesen ment a Ford Focus
Ezúttal tökéletesen ment a Ford Focus
Ezúttal tökéletesen ment a Ford Focus

A 2006-os Finn-rali mozgalmas második napja után a mai utolsó négy szakaszon mindenki a biztonságra törekedett. Az első nyolc helyezett megőrizte tegnapi pozícióját, így a pontszerzők között nem történt változás.

Idei negyedik futamgyőzelmét megszerezve győztesként végzett hazai versenyén a kétszeres világbajnok Marcus Grönholm. A fordos pilóta legutóbb Görögországban volt első, amikor is Sébastien Loeb győzelmi sorozatát szakította meg.

Grönholm a második napi incidensek után nyugodtan autózhatott, és mivel hiba nélkül folytatta, hatodszorra is megnyerte a Finn-ralit.

Miután tegnap Sébastien Loeb is eltalálta a „mezőnygyilkos sziklát”, egy defekttel ért át a célvonalon, ami miatt viszont több mint fél percet veszített. A regnáló világbajnok már ekkor tudta, hogy győzelmi esélyei elszálltak. Ezzel a Finn-rali továbbra is azon kevés versenyek egyike maradt, amelyen a francia még nem tudott elsőként végezni. Második helyének köszönhetően azonban megőrizte nagynak mondható előnyét a világbajnoki összetettben.

Megtartotta dobogós helyét, és harmadikként futott be a szintén hazai Mikko Hirvonen. A finn pilóta végig magabiztosan teljesített, és megérdemelten zsebelte be a hat pontot.

Negyedik lett az OMV Peugeot norvég versenyzője, Henning Solberg. A skandináv pilóta öccsénél és csapattársánál is szerencsésebb volt. Petter Solberg még a második napon rontott és esett ki a versenyből, míg az osztrák Manfred Stohl végig technikai gondokkal küzdött, és néhányszor hibázott is.

A négy pontot érő ötödik helyet szerezte meg az olasz Gigi Galli. A talján végig panaszkodott a 307 WRC-re, végül azonban gond nélkül fejezte be a viadalt.

A hatodik és hetedik helyen két hazai versenyző végzett, Janne Tuohino és Jussi Välimäki személyében. Kosti Katajamäki és Jari-Matti Latvala már nem voltak ilyen szerencsések - mindketten többször összetörték magukat. Jan Kopecky a nyolcadik helyre hozta be Fabia WRC-jét.

A rali-világbajnokság soron következő futama a Japán-rali, amelyet szeptember 1-3. között rendeznek. A 2004-es versenyt Petter Solberg nyerte, míg tavaly Marcus Grönholm végzett elsőként Japánban. 2005-ben második helyével itt ünnepelhette második világbajnoki címét Sébastien Loeb.
56. Finn-rali: végeredmény (21 szakasz, 351,61 versenykilométer) - élcsoport:
1. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) 2:52:50,3 óra
2. Sébastien Loeb (francia, Citroën Xsara WRC) + 1:06,7 perc
3. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 1:34,5 perc
4. Henning Solberg (norvég, Peugeot 307 WRC) + 3:57,8 perc
5. Gigi Galli (olasz, Peugeot 307 WRC) + 5:39,9 perc
6. Janne Tuohino (finn, Citroën Xsara WRC) + 6:05,0 perc
7. Jussi Välimäki (finn, Mitsubishi Lancer WRC) + 6:55,4 perc
8. Jan Kopecky (cseh, Skoda Fabia WRC) + 10:15,0 perc
A világbajnoki pontverseny állása - egyéni:
1. Sébastien Loeb - 92 pont
2. Marcus Grönholm - 61 pont
3. Daniel Sordo - 41 pont
4. Mikko Hirvonen - 31 pont
5. Manfred Stohl - 23 pont
6. Petter Solberg - 20 pont
7. Toni Gardemeister - 16 pont
8. Henning Solberg - 16 pont
9. Gigi Galli - 15 pont
10. Xavier Pons - 11 pont
11. Alex Bengue - 9 pont
12. Chris Atkinson - 8 pont
13. Stéphane Sarrazin - 6 pont
14. Daniel Carlsson - 6 pont
15. Jan Kopecky - 6 pont
16. Jussi Välimäki - 6 pont
17. Thomas Rädström - 4 pont
18. Francois Duval - 4 pont
19. Janne Tuohino - 3 pont
20. Kristian Sohlberg - 3 pont
21. Kosti Katajamäki - 3 pont
22. Gareth Machale - 3 pont
23. Andreas Aigner - 2 pont
24. Matthew Wilson - 1 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik