Rali-vb: 2008-ban jön a Suzuki

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.07.20. 12:28
Címkék
A korábbi tervek szerint a Suzuki már 2007-ben csatlakozott volna a rali-világbajnokság mezőnyéhez, azonban az FIA szabálymódosításai miatt a japán márka csak 2008-ban futja első teljes szezonját a nagyok közt.
Az elmúlt napokban intenzív teszteknek vetették alá a Suzuki SX4 WRC-t Japánban.

A csapat vezetői úgy nyilatkoztak, hogy az előzőleg elképzeltek alapján a Suzuki már 2007-ben csatlakozott volna a WRC-be; azonban mivel az FIA mégsem vezette be az évközi szezonokat, így az SX4 WRC első teljes évadát csak 2008-ban futja majd.

Ennek ellenére tapasztalatszerzés és adatgyűjtés céljából már jövőre, 2007-ben elindulnak majd több versenyen is.

A Suzuki WRC-s programja mellett tovább folytatja munkáját a juniorok csoportjában is, ahol idén is szeretne bajnoki címet szerezni. A WRC-s különítmény neve egyébként Suzuki WRT lesz, amelynek rövidítése kísértetiesen hasonlít a Subaruéhoz (SWRT).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik