Grönholm tartja az első helyet

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.06.04. 02:38
Címkék
A finn fordos előnye akkora, hogy ha vasárnap nem hibázik, már biztos a győzelme. A tegnapi második Petter Solberg az utolsó szakaszon kiesett a versenyből. A dobogó harmadik helyén jelenleg Mikko Hirvonen, akit a spanyol Daniel Sordo követ.
Az egyetlen, akit ezúttal kivételesen megkímélt a technika ördöge, az a finnek kétszeres világbajnoka, Marcus Grönholm volt.
Az egyetlen, akit ezúttal kivételesen megkímélt a technika ördöge, az a finnek kétszeres világbajnoka, Marcus Grönholm volt.
Az egyetlen, akit ezúttal kivételesen megkímélt a technika ördöge, az a finnek kétszeres világbajnoka, Marcus Grönholm volt.
Az egyetlen, akit ezúttal kivételesen megkímélt a technika ördöge, az a finnek kétszeres világbajnoka, Marcus Grönholm volt.

Az idei Akropolisz-rali második napja úgy indult, ahogyan az első befejeződött. Marcus Grönholm nyerte a nyolcadik gyorsaságit, őt Solberg és Loeb követték.

A következő gyorsasági már több pilótának is gondot okozott: Solberg egy hajtűkanyarban hibázott, Grönholm rosszul választott gumit, Henning Solberg a fékjeit vesztette el, míg a belga Francois Duval lecsúszott az útról.

A tizedik gyorson Henning Solberg kétperces időbüntetést kapott késésért, később pedig Francois Duvalnak kellett újból autójával küzdenie: a Fabia WRC-nek tönkrement a váltója.

Jan Kopecky és Francois Duval a tizenkettedik szakaszon kiestek, mivel autójuk megadta magát. Manfred Stohl is hasonló gondokkal küzdött, de a 307 WRC végül átgurult a célvonalon. Petter Solberg összetörte az Impreza WRC bal elejét.

A tizenharmadik szakasz valósággal katasztrofális volt a mezőny számára. Az első szenvedő az idén pechsorozatáról ismert Petter Solberg volt. A norvég az összekötőszakaszon a szembesávban autózott egy közúton, ahol elkerülvén egy balesetet letért az útról, majd egy sziklának csapódva darabokra törte a Subaru felfüggesztését és szervóját. Így Solberg az utolsó szakaszon nem állhatott rajthoz - ez ötperces időbüntetést jelent, aminek következtében a kilencedik pozícióba csúszott vissza.

Marcus Grönholm a napi utolsó szakaszon probléma nélkül végzett, és összetettben majdnem két perccel vezet a versenyben a második Sébastien Loeb előtt. A regnáló világbajnok egy szétroncsolódott jobb hátsó gumiabronccsal futott át a célvonalon.

Az összetettben harmadik helyre lépett elő Mikko Hirvonen, míg negyedik a spanyol Daniel Sordo. Az OMV Peugeot két pilótája, Manfred Stohl és Henning Solberg az ötödik és a hatodik, míg a másik két pontszerző helyen a Xsara WRC-s Toni Gardemeister és Xavier Pons állnak.

Holnap már csak öt szakasz várja a pilótákat, melyekből az utolsó az Olimpiai Stadionban rendezett szuperspeciál lesz.

53. Akropolisz-rali: állás két nap után (13 szakasz, 255,48 versenykilométer) - élcsoport:
1. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) 2:51:18,3 óra
2. Sébastien Loeb (francia, Citroën Xsara WRC) + 1:47,2 perc
3. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 2:59,2 perc
4. Daniel Sordo (spanyol, Citroën Xsara WRC) + 3:57,5 perc
5. Manfred Stohl (osztrák, Peugeot 307 WRC) + 4:00,4 perc
6. Henning Solberg (norvég, Peugeot 307 WRC) + 4:03,4 perc
7. Toni Gardemeister (finn, Citroën Xsara WRC) + 4:15,2 perc
8. Xavier Pons (spanyol, Citroën Xsara WRC) + 5:50,3 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik