Grönholm és Solberg állítanák meg Loeböt

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.04.25. 20:13
Címkék
A rali-világbajnokság hatodik futamát Dél-Amerikában rendezik: ezúttal Argentínába látogat a mezőny. A versenyen tavaly elsőként végzett a regnáló világbajnok Sébastien Loeb, most azonban többen is szeretnének mindent megtenni annak érdekében, hogy az elmúlt három futamot zsinórban megnyerő francia pilóta ezúttal ne szerezhesse meg a tíz pontot. Marcus Grönholm és a Ford, valamint Petter Solberg és a Subaru is győzni szeretne Argentínában.

A 2006-os Argentin-rali csütörtökön veszi kezdetét, amikor is két szuperspeciállal startol a mezőny. Pénteken és szombaton nyolc-nyolc, míg vasárnap további négy szakasz várja az összesen huszonkét gyorsaságiból álló viadal résztvevőit.

A tavalyi versenyen diadalmaskodó Sébastien Loeb idén is komoly győzelmi esélyekkel vághat neki a futamnak. A francia az ez évi öt viadalból hármat megnyert, kettőn pedig másodikként végzett. A Kronos Citroën ezúttal is hasonló eredményt szeretne elérni.

Többen beleszólnának ebbe azonban: a Ford részéről a kétszeres világbajnok Marcus Grönholm, míg a Subaru színeiben Petter Solberg szeretné megmutatni, hogy képes Loeböt maga mögé utasítani a murvás futamon.

A fentiekhez mindkettejüknek nagyon keményen kell majd dolgozni, ha nem akarják, hogy Loeb és a Citroën ellépjen a mezőnytől. A finn Grönholm megközelítheti Loeböt a világbajnoki összetettben, míg az idén bukdácsoló Subarunak már-már kötelező lenne jó eredményt fölmutatnia, ha idén el akar érni valamit.

Ezúttal is hiányzik majd a mezőnyből Toni Gardemeister, aki Görögországban és a Német-ralin viszont már egy Citroën Xsara WRC volánja mögött indul.

Szintén hiányzó lesz Argentínában Jari-Matti Latvala. A Stobart Motorsport versenyzője még Korzikán szenvedett balesetet, ahol mint az később kiderült, komoly sérülés érte a hüvelyujját. Orvosának tanácsára Latvala kihagyja a mostani versenyt.

A 2006-os Argentin-ralin a WRC mezőnyének összesen 351,44 versenykilométert kell teljesítenie.

Az elmúlt öt Argentin-rali győztesei:
2005 Sébastien Loeb
2004 Carlos Sainz
2003 Marcus Grönholm
2002 Carlos Sainz
2001 Colin McRae
A világbajnoki pontverseny állása - egyéni:
1. Sébastien Loeb 46 pont
2. Marcus Grönholm 35 pont
3. Daniel Sordo 20 pont
4. Manfred Stohl 13 pont
5. Petter Solberg 10 pont
6. Alex Bengue 9 pont
7. Mikko Hirvonen 7 pont
8. Daniel Carlsson 6 pont
9. Toni Gardemeister 6 pont
10. Stéphane Sarrazin 6 pont
11. Xavier Pons 5 pont
12. Henning Solberg 5 pont
13. Chris Atkinson 5 pont
14. Gigi Galli 5 pont
15. Thomas Rädström 4 pont
16. Jan Kopecky 4 pont
17. Kosti Katajamäki 3 pont
18. Gareth Machale 3 pont
19. Francois Duval 3 pont
A világbajnokság állása - összetett:
1. Kronos Citroën 59 pont
2. Ford 56 pont
3. Subaru 38 pont
4. OMV Peugeot 21 pont
5. Red-Bull Skoda 11 pont
6. Stobart Motorsport 10 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik