Solberg magára talált, és vezet Mexikóban

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.03.04. 13:23
Címkék
Hét szakaszt kellett teljesítenie a versenyzőknek a Mexikó-rali első napján: ebből négyet Petter Solberg nyert, aki jelenleg vezeti a versenyt. Csupán öt másodperccel lemaradva a második a gyári fordos Mikko Hirvonen, míg harmadik Sébastien Loeb, tíz másodperces hátránnyal a norvég Solberghez képest. Kiesett az első napi versenyből Chris Atkinson, Marcus Grönholm és Xavier Pons is.
A hét szakaszból Petter Solberg egymaga négyet nyert, így az első nap után az élen áll
A hét szakaszból Petter Solberg egymaga négyet nyert, így az első nap után az élen áll
A hét szakaszból Petter Solberg egymaga négyet nyert, így az első nap után az élen áll
A hét szakaszból Petter Solberg egymaga négyet nyert, így az első nap után az élen áll

Napos és meleg időben kezdődött el a 2006-os Mexikó-rali, amelynek első napján hét szakasz várta a pilótákat. Akárcsak a csütörtöki shakedownt, úgy az első szakaszt is a norvég Petter Solberg nyerte meg.

A második gyorsaságin már kialakulni látszottak a mexikói erőviszonyok: itt is a subarus norvég nyert, őt Mikko Hirvonen üldözte, majd Sébastien Loeb és Marcus Grönholm következett. Nem zajlott azonban mindenkinek problémamentesen ez a szakasz: Xavier Pons Xsara WRC-jének a motorja mondta föl a szolgálatot, míg Henning Solbergnek a fékei mentek tönkre. A spanyol Pons nem tudta folytatni a viadalt, a Peugeot pilótája viszont igen, noha másfél perces hátrányt szedett össze a szakaszon.

A harmadik és negyedik szakaszon tovább zajlott a csata Solberg, Loeb és Hirvonen között. Grönholm számára a verseny végét jelentette, hogy a negyedik 23 kilométeren árokba csúszott, és nem tudott onnan kijönni Focus WRC-jével Az ötödik gyorson Chris Atkinson fának ütközött, és összetörte Impreza WRC-jét, így képtelen volt folytatni az aznapi viadalt. Újfent problémái támadtak Henning Solbergnek, aki ezúttal egy defekt miatt veszített majd egy percet.

A pénteki utolsó két szakaszon már mindenki gond nélkül ért célba.

Jól szerepelt a másik OMV Peugeot-versenyző, Manfred Stohl, aki az összetettben jelenleg a negyedik. Ötödik és hatodik a Kronos Racing spanyol és a Stobart Motorsport brit titánja, Daniel Sordo és Matthew Wilson.

A magyarországi idő szerint ma hajnal 03.00-kor befejeződött első napon négy szakaszt nyert Solberg, kettőt Loeb és egyet - az utolsó, szuperspeciált - Stohl.

A SupeRally szabályainak értelmében az első nap kiesői szombaton folytathatják a futamot, azonban jelentős időhátránnyal. Atkinson a tizenkilencedik, Grönholm a huszonharmadik, Pons pedig a huszonhetedik helyről vághat neki a holnap (ma) soron következő hét szakasznak.
3. MEXIKÓ-RALI: ÁLLÁS EGY NAP UTÁN (7 SZAKASZ, 150,2 KILOMÉTER) - ÉLCSOPORT:
1. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) 1:27:44,8 óra
2. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 4,8 másodperc
3. Sébastien Loeb (francia, Citroën Xsara WRC) + 9,5 másodperc
4. Manfred Stohl (osztrák, Peugeot 307 WRC) + 1:45,9 perc
5. Daniel Sordo (spanyol, Citroën Xsara WRC) + 2:01,3 perc
6. Matthew Wilson (brit, Ford Focus WRC) + 2:56,2 perc
7. Henning Solberg (norvég, Peugeot 307 WRC) + 5:37,3 perc
8. Gareth Machale (ír, Ford Focus WRC) + 5:37,3 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik