Mexikóban javítana a Subaru

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.02.28. 15:39
Címkék
Az idei világbajnoki cím három legfőbb esélyese, Marcus Grönholm (Ford Focus WRC), Petter Solberg (Subaru Impreza WRC) és Sébastien Loeb (Citroën Xsara WRC) is győzelmi reményekkel készül a hétvégi Mexikó-ralira. A norvég Solbergre és csapatára rá is férne egy jó eredmény, hiszen a 2003-as világbajnok idén még egy futamot sem tudott befejezni. A rali-világbajnokság történetében harmadjára rendezik meg a Mexikó-ralit, amely idén 17 szakaszból áll.

A WRC történetében harmadik alkalommal ad otthont világbajnoki futamnak Mexikó. 2006-ban 17 szakasz és 1002 kilométer várja majd a 41 indulót, akiknek összesen 360 kilométer versenytávot kell teljesíteniük a három nap alatt.

Folytatná győzelmi sorozatát az évad első murvás versenyén Marcus Grönholm, aki miután aszfalton és havon is elsőként ért célba, most murván is szeretne győzni az új Focussal. Erre a finn pilótának minden esélye megvan, hiszen tavaly másodikként végzett a mexikói futamon.

Mindenképp dobogós helyet szeretne a Kronos Racing, melynek elsőszámú pilótája a regnáló vb-győztes Sébastien Loeb. A francia csillag reméli, hogy ezúttal nem okoznak gondot az útszéli hatalmas kövek - 2004-ben például emiatt esett ki Loeb -, és végig versenyben lehetnek az első helyért.

A Subaru Szardínia szigetén készült a 2006-os Mexikó-ralira, amelyet Petter Solberg mindenképp szeretne megnyerni. A norvég versenyző Monte-Carloban és Svédországban is kiesett, így most javítani szeretne. Elmondása szerint mindenáron pontokat szerez majd, de a győzelem a csapat célja.

A tavalyi Mexikó-ralit Petter Solberg nyerte meg, míg a 2004-es futamon az idén hiányzó Markko Märtin végzett elsőként.

Az egyéni pontversenyben jelenleg vezet Marcus Grönholm, második legfőbb üldözője, Sébastien Loeb. A gyártók versenyében a Ford kéz ponttal vezet a Kronos Racing előtt, míg harmadik az OMV Peugeot.
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA - EGYÉNI:
1. Marcus Grönholm 20 pont
2. Sébastien Loeb 16 pont
3. Daniel Carlsson 6 pont
4. Toni Gardemeister 6 pont
5. Gigi Galli 5 pont
6. Manfred Stohl 5 pont
7. Thomas Rädström 4 pont
8. Stéphane Sarrazin 4 pont
9. Chris Atkinson 3 pont
10. Kosti Katajamäki 3 pont
11. Mikko Hirvonen 2 pont
12. Xavier Pons 2 pont
13. Daniel Sordo 1 pont
14. Henning Solberg 1 pont
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA - CSAPATOK:
1. Ford 26 pont
2. Kronos Racing 24 pont
3. OMV Peugeot 10 pont
4. Subaru 8 pont
5. Stobart Motorsport 7 pont
6. Red-Bull Skoda 3 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik