Rali-vb: Roman Kresta a Ford tesztpilótája lett

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.12.18. 00:44
Címkék
A tavalyi évet a másodikszámú Focus WRC-vel végig versenyző Roman Kresta szerződést írt alá a Fordnál, mely szerint a csapat hivatalos tesztpilótája lesz az elkövetkezendő idényben.
A 29 éves cseh pilótát egy évre, a 2006-os szezonra szerződtette a brit együttes. Krestára fontos tesztek várnak majd az új Focussal kapcsolatban, munkájával pedig a Ford újdonsült frontemberét, Marcus Grönholmot, valamint az ifjú Mikko Hirvonent segítetheti majd. A jövő évi szezonban egyébként a Subaru mellett a Ford lesz az egyetlen másik gyári csapat. A Citroën és a Peugeot az idei évad végén, a Mitsubishi az elmúlt napokban vonult vissza a WRC-től, a Hyundai továbbra sem tér vissza, míg a Skoda fél szezont fut majd.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik