Mámorító királyság és arcunkra fagyott mosoly nélkül, avagy megragadható madridi és magyar esélyek

„Lehetsz király, hiába vagy, a mosolyod úgyis az arcodra fagy” – énekli Mercutio a Rómeó és Júlia musicalváltozatában, aminek drámai végjátékát, s a szerelmesek kötél által illusztrált haláltusáját látva talán Shakespeare is forogna a sírjában, vagy legalábbis az ő arcára is biztosan ráfagyna a mosoly. Nagy, talán soha vissza nem térő alkalom volt számomra, hogy szombaton a debreceni Főnix csarnokban a fővárosi Operettszínház előadásában megnézhettem, ráadásul ingyen, a világirodalom leghíresebb és legszebb szerelmi történetét. Talán soha vissza nem térő alkalom – mint a magyar válogatotté, melynek kötelező kijutnia a 2016-os Európa-bajnokságra. Eközben az angolok lebőgtek a BL-ben, a Real Madrid pedig átvette a vezetést Spanyolországban – hajtás után következnek az élet ajándékai, némi trollfocis kiegészítéssel!

Idegenben is otthon?

A Bajnokok Ligája tavaszi folytatása előtt vettem a bátorságot, s esélyeket latolgattam, melyeket a csapatok teljesítményükkel nagyjából át is írtak. A nyolc párharcból hatszor a vendég csapat győzött, s gyakorlatilag két találkozó kivételével mindegyik visszavágó formalitássá silányult.

Vegyük például a csúcsrangadónak kikiáltott City-Barca meccset. Sose fog kiderülni, mi történt volna, ha nincs Demichelis kiállítása és az emberhátrány, mert addig inkább az angolok domináltak – viszont ezután a Barca behúzta a meccset, a Citynek pedig földöntúli bravúrra lenne szüksége, hogy ledolgozza ezt a hátrányt a Camp Nou-ban. Többet vártam mindkét csapattól, a Barcelona nem focizta le ellenfelét, de a rémesen lassú és körülményes Demichelis utolsó emberként szabálytalankodott – a kiállítás jogos, viszont a két argentin kontaktusa még a tizenhatos vonala előtt történt, így a büntetőt nem lett volna szabad befújni. A sporinak az a mázlija, hogy nem sokkal később beintett egy fantomlest a Barcánál, így a kompenzáció miatt talán nem kellett tartania a Eurotripből ismert Vinnie Jones-féle huligán szurkolók haragjára. Az angolok egyetlen reménysugara csak az a visszavágón, ha AirSanyit is pályára küldik ha gyorsan szereznek egy gólt; ez fontos, mint a jó idegsebész, s látva ezt a katalán védelmet, nem is tűnik lehetetlen küldetésnek...

A Bayern München londoni vendégjátékának második félidejében bizonyította, hogy Európa legjobb csapata, de addig azért történt egy s más, elsősorban Neuer és Robben jóvoltából. Előbbi kivédte Özil mérhetetlenül gyatra büntetőjét, utóbbi pedig annyira hitelesen eljátszotta, hogy Szcsesny letaglózta, hogy a bírónak nem volt más választása, ki kellett állítania a lengyel kapust. (Robbennél egyébként jelenleg szerintebb kevés visszataszítóbb és undorítóbb játékos szaladgál a pályákon.) A tizenegyest még megúszta az Arsenal, mert Alaba túl pontosan célzott (konkrétan a kapufára), de a második félidőben csak egy csapat volt a pályán. Az „ágyúsok”, amennyire erejükből tellett, önfeláldozóan védekeztek, de a labdát birtokolni egyáltalán nem tudták, gyakorlatilag a félpályát alig lépték át. A 70. percben kiírták a képernyőre, hogy a passzok száma 541-170 a Bayern javára, ez talán mindennél beszédesebb adat. Ráadásul kihúzniuk sem sikerült döntetlennel, de még sovány 0-1-gyel sem, mert Toni Kroos bombagólja után (amit egyébként elsőre kicsit kapushibának gondoltam, de többszöri megnézés után belátom, hogy védhetetlen volt) az utolsó percekben még Thomas Müller is bestukkolta közelről Götze beadását, így alighanem a Bayernnel is találkozunk a negyeddöntőben. Sajnálom az Arsenalt, mert nem rossz csapat, de a kiállítás az ő sorsukat is megpecsételte.

A két angol még csak-csak foghatja a bíróra a hazai vereséget, a Leverkusen azonban ezt nem teheti meg, mert Kassai jól fújta a PSG elleni meccsüket. Tudtuk, hogy erősebbek a párizsiak, de hogy ennyivel? Ibrahimovicsék négyet rúgtak Németországban, egyet büntetőből, a másik három viszont pazar akció után született, a svéd támadó második gólja megint csodaszámba illő volt, s duplájával ideiglenesen a góllövőlista élére is került. Nem lennék a párizsiak következő ellenfelének a helyében, mert a franciák szerintem már mindenkivel felveszik a versenyt… Az AC Milanról ez már kevésbé mondható el, de ők is egész jól tartották magukat az Atletico Madrid ellen. Volt két kapufájuk is, de Diego Costa a hajrában befejelte a „matracosok” győztes gólját. Mindenesetre látva az Atletico formáját, szerintem ez a párharc még nincs lefutva! A Zenit-Dortmund viszont alighanem már az 5. percben eldőlt, mert ekkor a németek már 2-0-ra vezettek Szentpéterváron. Az oroszok nem tudtak felnőni a feladathoz, ezt jelzi, hogy mindkétszer, mikor a Zenit gólt szerzett, a Dortmund szinte azonnal válaszolt, így szinte végig két gól volt a két csapat között a különbség. Luciano Spalletti vezetőedző brigádja keresztet vethet a továbbjutásra. S valószínűleg a Manchester United is, mert hogy a Görögországban összehozott 0-2 számukra nem sok jót ígér. Éppen azon az odavágón győzött a hazai csapat, amin a legkevésbé vártuk… Az angolok botrányosan játszottak, s látva idei formájukat, nem vagyok biztos abban, hogy képesek lesznek megfordítani ezt a párharcot. Ferguson harminc éve, az első csapnivaló szezonok után is megkapta a bizalmat, de ma már más időket élünk… Az egyetlen angol csapat, amelyik gólt tudott lőni az odavágón, a Chelsea volt, de az idegenbeli 1-1 ellenére sem érezhetik páholyban magukat, mert ez a Galatasaray Londonban is veszélyes lehet. Számomra érdekes volt Roberto Mancini és Jose Mourinho meccs előtti szópárbaja, amit aztán a találkozó után egy vacsorával oldottak meg – úriembereknél ez így szokás…

A legsimább párharcnak előzetesen a Schalke – Realt gondoltam, s nem is kellett csalódnom: A Bale, Benzema, Ronaldo trió mindhárom tagja duplázott, Klaas Jan Huntelaar pedig a 91. percben hiába vette el 952 perc után Iker Casillas „gólszüzességét” egy félelmetesen nagy kapásgóllal, (jobb, hogy ilyen gólt kapott, mintha valami lecsorgó lett volna...) az 1-6 igazán csúfos eredmény a gelsenkircheniek számára. Apropó, Iker! Minden tiszteletem az övé, hogy sértődöttség nélkül vállalja azt a szerepet, amire kényszerül, s mikor lehetőséget kap, odateszi magát. Tegnap is fogott egy közeli ziccert, még 0-1-nél, az ilyenek miatt még mindig a világ egyik legjobb kapusa… Nekem, Real szurkolóként nagy öröm volt ez a meccs – már amennyit láttam belőle, mert Debrecenben majdnem kirügyeztünk már, mire találtunk egy helyet, ahol volt DigiTV… A Madrid duzzadt az önbizalomtól, minden megmozdulásukban benne rejlett a gólveszély, évek óta nem láttam ilyen gólra törően és felszabadultan focizni kedvenc csapatomat, s azt is lehetett érezni, hogy Cristiano nem nyugszik addig, amíg ő neki sem sikerül dupláznia. Nehogy már egyszer lemaradjon a társaktól (egyébként két gólpasszt is adott sarokkal)… A Schalke a hajrában egy fukszotl (Fuchs) is bevetett, de ez is kevés volt… Talán nem is baj, hogy Szalai kimaradt ebből a mészárlásból...

Összegezve, félidőhöz érkezve elmondhatjuk, hogy kiábrándító az angolok teljesítménye, a Chelsea kivételével mindhárom reprezentáns 0-2-ről kezdi a visszavágót, ráadásul csak a United lesz otthon! Az pedig a németek dicsőségére nem fog válni, hogy a Leverkusen és a Schalke hazai pályán kapott tíz gólt…

Daniel Alves jóslásai, liverpooli gólgépek, római retesz, avagy dióhéjban a hétvége

„Az Atletico az egyetlen csapat, mellyel versenyzünk a bajnoki címért!” Köszönjük Daniel Alves a semmit!!! Alighanem november 27-én, egy interjúban ezt lélektani hadviselésnek szánta, mert jóslásnak pocsék volt. Igaz, senki nem sejthette, hogy 3 hónap múlva ekkorát fog fordulni a világ: a Real tényleg elég mélyről jött vissza, néhány hete még pontokkal volt lemaradva a Barca és az Atletico mögött, az ősszel két legfontosabb bajnokiját elveszítette, s Ancelotti sokáig maga sem tudta, igazából mit akar játszatni csapatával. Aztán szépen lassan rájött, a Real pedig elkezdett futballozni. Csaknem 30 meccse veretlenek, hátul is egyre stabilabbak, s már Ronaldo távollétében is van, aki gólt lőjön a csapatban. Bár időnként már Benzema is villant valamit, én elsősorban Pepére Jesére gondolok, aki a „blancók” új Raúlja lesz. A hétvégén kihívás előtt a Real, de féljen az Atletico, mert bombaformában a habfehérek (lásd pár sorral feljebb), s pár hete a kupában oda-vissza leverték a „matracosokat”. Szerintem most is ez a sors vár rájuk, ez esetben végleg leráznák magukról a városi riválist (egyébként vajon miér