A hetedik

Vágólapra másolva!
2013.11.10. 17:11
Címkék
Az őszi szünet után folytatódtak a küzdelmek a mennyei Ligánkban, de a PLL színvonalát jelzi, hogy három fordulóval a szezonzárás előtt...

Az őszi szünet után folytatódtak a küzdelmek a mennyei Ligánkban, de a PLL színvonalát jelzi, hogy három fordulóval a szezonzárás előtt még sok esetben csupán „tükör által homályosan látunk”. Az első osztályban a bajnoki címért még három csapat harcol, de a Los Blancos bravúrjának köszönhetően a dobogóra immár ők is bejelentkeztek. A másodosztályban helycserés támadás történt az élen, itt talán a legélesebb a harc a feljutásért, illetve a kiesés elkerüléséért – teljesen kettészakadt a mezőny. Ezzel ellentétben a harmadosztályban tisztább a kép, szerintem csak az ezüst – és a bronzérmes kiléte bizonytalan. A negyedosztályban már szinte matematikailag is megvan a bajnokunk. Izgalmas, látványos, góloktól nem, de hála Istennek kiállításoktól mentes játéknap után, még éppen időben, a következő játéknap vigíliáján, hajtás után itt az elemzés!

  1. 1. osztály

Custodia – Vaskapu Jam-Jam: 0-5 (megállapított eredmény)

Sajnos egy találkozó elmaradt, de látva a Vaskapu Jam-Jam legutóbbi játékát a Iustum ellen (mikor tízig számoltak Moháék), talán jobban járt a Custodia, hogy nem állt ki, mert így csak 0-5 az eredmény az ő szemszögükből. Az így felszabaduló időben fociztunk egy jót, jó érzés volt első osztályú ellenfelek ellen védeni, bár meg kell hagyni, Pásztorka Tamásék túl sok sikerélményt nem adtak nekem… Valószínűnek tartom, hogy a Custodia egyébként sem szerzett volna pontot az összecsapáson, de így végképp megpecsételődni látszik a sorsuk. Matematikailag van még ugyan esélyük, de amilyen meccsek várnak rájuk, nem hiszem, hogy jövőre is az első osztályban találkozunk velük.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor: A nyári felkészülés után jön el az én időm

Minden más foci
3 perce

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
20 perce

Kínos! Guardiola összekeverte saját játékosát a Barca kiszemeltjével – videó

Klub-vb
20 perce

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
28 perce

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de aligha marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
35 perce

2026-ra halasztották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
1 órája

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik