Ezért szeretjük...

Előre szeretnék elnézést kérni debreceni születésű, Debrecenben tanuló, a Debrecennek szurkoló, Debreczeni vezetéknevű, debreceni kolbászt sütögető és otthonukban debreceni kutyát, macskát, teknősbékát, vagy sündisznót tartó blog-olvasóktól a következő kijelentésemért: a Lokinak vasárnap este esélye sem volt az Üllői úton a pontszerzésre, mert ugyan a győztes gólt a 90. percben szerezte csak a Fradi, játékban lealázta a bajnokot. De erről majd később – már csak azért is, hogy az imént említett és méltán tisztelt, valamilyen módon Debrecen városához kötődő szurkolótársaim is folytassák ezen írásom böngészését. Még mielőtt magamra haragítanám Csokonai Vitéz Mihályt és Nyilas Misit, nézzük meg, hogy miért is szeretjük a világ legcsodálatosabb játékát, mely nem más, mint a Monopoly labdarúgás. Szóval szeretjük a focit, mert…Előre szeretnék elnézést kérni debreceni születésű, Debrecenben tanuló, a Debrecennek szurkoló, Debreczeni vezetéknevű, debreceni kolbászt sütögető és otthonukban debreceni kutyát, macskát, teknősbékát, vagy sündisznót tartó blog-olvasóktól a következő kijelentésemért: a Lokinak vasárnap este esélye sem volt az Üllői úton a pontszerzésre, mert ugyan a győztes gólt a 90. percben szerezte csak a Fradi, játékban lealázta a bajnokot. De erről majd később – már csak azért is, hogy az imént említett és méltán tisztelt, valamilyen módon Debrecen városához kötődő szurkolótársaim is folytassák ezen írásom böngészését. Még mielőtt magamra haragítanám Csokonai Vitéz Mihályt és Nyilas Misit, nézzük meg, hogy miért is szeretjük a világ legcsodálatosabb játékát, mely nem más, mint a Monopoly labdarúgás. Szóval szeretjük a focit, mert…

…kiszámíthatatlan és izgalmas. Az angol bajnokság szinte mindig az, s e tekintetben a hétvége sem volt kivétel. A Manchester United szurkolók az idei szezonban dörzsölhetik a tenyerüket, ha csapatuk hátrányba kerül, sőt, akkor sincs okuk kétségbe esni, ha az ellen már kettővel megy; Ferguson fiai idén (is) hobbi szinten nyerik a meccseiket hátrányból (ebben a szezonban már 8. alkalommal sikerült így behúzni a győzelmet). A védekezéssel nincs minden rendben, meglehetősen sok gólt kap az United, viszont elöl a Rooney, Van Persie, Hernandez (alias Chicharito) hármas megalkuvást nem tűrően szórja a gólokat, aminek következtében vezetik a Premier League-t. A hétvégén a „Borsócska” becenévre hallgató Hernandez bizonyította ismét a tételt, miszerint kicsi a bors(ó), de erős: csereként beállva rúgott két gólt, s a harmadikhoz is több köze volt, mint az öngólt vétő védőnek… A Manchester City hőse már nem először (és vélhetően nem utoljára) Edin Dzekó volt, aki szintén a kispadról beszállva lőtt győztes gólt. Több játéklehetőséget érdemelne a bosnyák, mert szerintem Teveznél és Balotellinél sokkal jobb formának örvend. Az Arsenal saját magának köszönheti, hogy kicsúszott a kezéből a győzelem a Fulham ellen. Pedig a tavalyi francia gólkirály, Giroud is kezd akklimatizálódni Londonban (a hétközi BL meccsen is gólt szerzett, a hétvégén pedig duplázott), s Podolski is betalált, de a védelem nem áll stabil lábakon, s kapusa sincs az Arsenalnak Jens Lehmann óta. Ráadásul szegény embert az ág is húzza: az egyébként jól játszó Mikel Arteta a 95. percben büntetőt hibázott… Kérdés, mikor fogy el a türelem Arsene Wengerrel szemben, illetve, hogy elfogy-e egyáltalán valamikor? 2005 óta nem nyert semmit az Arsenal, ellenben a 2005 óta az Ágyúsoktól eligazoló játékosok 54 kupával lettek gazdagabbak. Jó edző Wenger, de nem sokáig hivatkozhat szerintem a fiatalokra és a rutintalanságra. Mert Podolskira, Artetára és Arshavinra sok mindent mondhatunk, de azt nem, hogy fiatalok és rutintalanok lennének… A hétvége rangadója már csak nevében volt az, de a Chelsea hazai pályán képtelen volt legyőzni a középcsapattá süllyedő Liverpoolt. Amilyen jól kezdte a BL győztes a szezont, annyira visszaestek az elmúlt hetekben, a Manchester United elleni igazságtalan (?) vereség okozta pofonból látszólag még nem tértek magukhoz. Bár a Liverpool gólja egyrészt lesgyanús is volt, másfelől Suarez nemes egyszerűséggel ellökte Ramirest, mielőtt a hálóba fejelt...

… van egy Barca és egy Real. Ha nem játszanak jól, ha nem megy a csapatnak, ez a két klub akkor is állandó beszédtéma. Persze, ez a feltevés most a legkevésbé sem aktuális, hiszen mindkét együttes szorgalmas hangya módjára gyűjtögeti a pontjait. Tito Vilanova nehéz örökséget vett át a sikeredző Pep Guardiolától, ehhez képest van mutató, melyben máris jobban áll elődjénél: például a kapott gólok tekintetében, de aligha erre a legbüszkébb, mivel sokkal többet kap a Barca, mint mondjuk tavaly; a katalán védelem annyira rossz, hogy az már jó. Legalábbis számomra, aki Real szurkoló vagyok. Ha valamikor, idén van esélye Casillasnak, hogy a szerencsétlen Victor Valdes elől elhalássza a Liga legjobb kapusának járó Zamora-díjat. Visszatérve a Barcára, nem erre a statisztikára gondoltam, hanem arra, hogy Vilanova 11 meccsből 10 győzelemmel kezdett, és ez még a nagy Pepnek sem jött össze. Ugyanaz a helyzet a Barcánál, mint a Manchesternél, csak aki ott Rooney, Van Persie és Chicharito, az itt elsősorban Messi, Messi és Messi (na jó, néha besegít Messi, Messi és Fabregas is). A háromszoros Aranylabdás a 2012-es naptári évben meglőtte 76. gólját is (őrületes…), amivel megelőzte Pelét, s már csak Gerd Müller áll előtte, aki 85 góllal abszolút rekorder. Ám Messinek lesz még jó néhány meccse idén, hogy megelőzze „a nemzet bombázóját”, s ha csak nem tiszteli túlzottan a német gólvágót, vagy nem tiltják el szilveszterig azért, mert 170 cm alatt lévő játékossal nem lehet profi szerződést kötni (ezt az új szabályt azonnal szeretném bevezetni, de kizárólag a Barcelonánál…), alighanem új rekordert köszönthetünk hamarosan Cristiano Ronaldo Lionel Messi személyében.

Előbb a csapadék, aztán CR vére hullt a Levante-Real Madrid összecsapáson. A vízilabda-mérkőzésből és a dagonyázásból a Madrid jött ki jobban, pedig legyünk őszinték, a Levante talán rászolgált volna a pontra. Annak ellenére, hogy a Ronaldót már a 3. percben kiütő David Navarrót elfelejtette a spori átküldeni azon nyomban egy bokszarénába, mondván, hogy sportágat tévesztett. Ronaldo magához képest türelmesen és zokszó nélkül viselte az őt ért sérelmeket, talán úgy van vele, mint ahogy az Illés LGT slágerben is halljuk: „tudod, az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod”. Húsz perccel később aztán minden madridi megbocsátott Navarrónak, illetve a bírónak is. Előbbinek azért, mert talán engesztelésképp, de adott egy gólpasszt Zselének, utóbbinak azért, mert nem állította ki a durva hátvédet, így „kijavíthatta” hibáját. Ronaldo a második félidőre aztán nem tért vissza látászavarra hivatkozva (nem csodálom…), így Benzema, Higuain és Ronaldo nélkül volt kénytelen átvészelni a második félidőt a Real. Fog itt még valaki gólt lőni? – tehettük fel a költői kérdést, s gyorsan választ is kaptunk: igen, a Levante. Hogy mégsem tartott otthon egyetlen pontot sem a valenciai csapat, arról a csereként beálló Morata gondoskodott, aki első helyzetét már be is bólintotta. Mindkét gól előtt Xabi Alonso adta középre a labdát, aki még egy büntetőt is elrontott. Igaz, mivel a tizenhatoson kívül történt szabálytalanság miatt állhatott a labda mögé Szőr Szakáll, a Sors igazságot szolgáltatott. Ennek ellenére, középre és félmagasan ezen a szinten nem illik tizenegyest rúgni…

Ne legyünk igazságtalanok, nem csak kétcsapatos a Primera Division (még ha minden jel erre is utal). A Málaga lendülete kezd elfogyni, váratlan vereséget szenvedtek a Sociedad ellen (ráadásul otthon, s a BL-ben is megkapták az első góljukat a negyedik meccsen, ejnye-bejnye…), az Atletico Madrid Falcao gól nélkül is képes volt nyerni, a Valencia pedig továbbra is kétarcú csapat, ezúttal Valladolidban hagytak két pontot Soldadóék. A forduló legjobb meccse a Zaragoza-Deportivo találkozó volt, melyen a hazaiak 0-2-ről nyertek 5-3-ra, de nem csak emiatt volt érdekes az összecsapás: a portugál válogatott első számú csatára, Helder Postiga duplázott. Első hallásra ebben semmi meglepő nincs, hiszen ez a dolga, mivel csatár, de kis túlzással gólt lőni is fényévente szokott. Számára egy kicsit korábban volt idén a karácsony…

… feszült és hangulatos derbikkel tarkított. A hétvége meccse szerintem a Lazio-Roma fővárosi derbi volt. Szinte semmi nem hiányzott, ami egy meccshez hozzátartozhat: kiállítások, potyagólok, védelmi hibák, s a végén egy eszméletlenül nagy és szemtelen gólt is láthatott a nagyérdemű. Sajnos a meccs előtt a szurkolók is összecsaptak Rómában, késelés is történt – na ez az, amiről szívesen lemondanánk az ilyen rangadók kapcsán… Tudtam, hogy jó meccs lesz, sok góllal. Egyrészt, mert egy Lazio-Roma mindig jó, másrészt mert támadószellemű és védekezni gyakran képtelen csapatokról van szó. Nem is kellett csalódnom. (Érdemes megtekinteni az összefoglalót, melyet belinkeltem, Pjanic szerintem a hétvége, de lehet, hogy az egész szezon legszebb gólját lőtte 40 méterről…)

A múlt héten az Inter megráncigálta az alvó oroszlán bajszát, ezt a Pescara bánta, mely már az első félidőben ötöt kapott a címvédő Juventustól. A Zebrák az Inter ellen 49 mérkőzés után először kaptak ki, lehet, egy újabb nagy sorozat veszi kezdetét? Az első számú üldözővé előlépő Inter meglepő vereséget szenvedett az Atalanta otthonában. Még fel sem fogták a milánóiak, hogy egy pontra megközelítették a Juvét, már újra négy pont a hátrányuk. Nem lesz rossz az idei csapat, de azért a kiegyensúlyozott teljesítmény még nem az erősségük. Meg a védekezés sem, de a mai posztban megemlített és piedesztálra emelt csapatok egyikét sem ezért szeretjük… A Milan Fiorentinától elszenvedett pofonja kevésbé volt váratlan. A rossonerik veresége sajnos annyira kalkulálható idén a Serie A-ban, mint az, hogy az RTL Klub a film legizgalmasabb részeibe teszi be rendszerint a reklám blokkot – 20 percenként… A Milan ennél ritkábban kap ki, de csak azért, mert hetente általában csupán egy bajnokit játszik. Egy héttel ezelőtt megmondtam, hogy ne ájuljunk el a Milan chievói ötösétől, inkább várjuk meg a folytatást – kiderült, hogy kisiklás volt az a fülényes győzelem, pedig egy jó Milanra szüksége lenne az olasz focinak. De ezt ne idén várjuk…

Az olasz focinak jó csatárokra is szüksége van, s e tekintetben nem állnak rosszul a Csizmaországban. Szerintem az egykor, nem is olyan régen még a Del Piero, Inzaghi, Vieri fémjelezte, illetve a Gilardino és Luca Toni vezetésével világbajnok Squadra Azzurrának nem voltak világklasszis csatárai az idei EB-n, még ha Balotellitől sokan el is voltak ájulva (társgólkirály lett 3 góllal, de a spanyolok elleni döntő bebizonyította, hogy ő ezen a szinten kevés, nem nemzetközi klasszis). Viszont idén feltűnt a Milanban El Shaarawy, aki eddig az egyetlen értékelhető teljesítményt nyújtja a piros-feketéknél, a Rómában egy Osvaldo nevezetű ifjú titán rugdossa a szebbnél szebb gólokat, a Juvéban pedig Quagliarella másodvirágzását éli (már amikor pályára lép, de a hétvégén mesterhármast lőtt). Ez a névsor biztató a jövőre nézve, s egészítsük ki a „Sose halunk meg” című magyar film főszerepét folyamatosan eljátszó Di Nataléval, a súlyos sérüléséből lábadozó Giuseppe Rossival, illetve a milános Pazzinivel! Számomra csak utánuk következik Cassano és Balotelli…

… szurkolhatunk külföldi honfitársainknak. Bár ez a hétvége épp nem a magyarokról szólt, idén méltán jár a vastaps a Bundesligában játszó légiósainknak. Szalai Ádám gólt ezúttal nem szerzett, de így is győzött a Mainz, ő pedig továbbra is holtversenyben vezeti a góllövőlistát. Huszti Szabolcs csak egy félidőt kapott a Hannoverben, mely nélküle megtáltosodott, s fordított Stuttgartban (melyben egyébként Hajnal Tamás csereként lépett pályára). Kár érte, mert a második félidőben két tizenegyest is kapott csapata, melyet rúghatott volna ő. Csütörtökön egyébként szokásosan pazar gólpasszt adott a Helsingborg ellen, majd a hosszabbításban értékesített egy büntetőt, mellyel továbblőtte csapatát az Európa Ligában. Stieber Zoltán egyre jobb formában játszik a Greüther Fürthben, ám miután hamar emberhátrányba került csapata, taktikai okokból lecserélte edzője a Mönchengladbach ellen. A nagyok nem hibáztak, a Bayern München takaréklángon égve is megverte a Frankfurtot, a Dortmund Augsburgban győzött, a Schalke pedig a Werdert verte.

… élőben szurkolhatunk kedvenc csapatunknak. Nyilvános gyónással kezdeném: ebben a szezonban már voltam Debrecen meccsen. Igaz, az Európa Liga-selejtező volt, s miután Nyíregyházán rendezték, kötelességemnek is éreztem, hogy élőben szurkoljak a magyar csapatnak. Sok örömöm nem volt benne, mert 3-0-ra győzött a belga Bruges. Most újra Loki meccsre mentem, de mivel a Ferencváros vendége volt a hajdúsági team, eszembe sem jutott a vendégszektorba venni jegyet, szokásomhoz híven a B középben szurkoltam. Pesti pályafutásom negyedik évét taposva voltam már a Haladás, az Újpest, a Pápa, a Vasas, a Kaposvár, a Honvéd és a Diósgyőr ellen is, s csak a Pápa és az Újpest ellen nem a B középbe mentem. A Pápa ellen egy haverom miatt választottam a nyugodt szurkolást, az Újpest ellen pedig, mert hülye azért nem vagyok. Szeretnék még élni… A találkozó szó szerint parázs hangulatban kezdődött, ugyanis a különböző pirotechnikai eszközökből és füstbombákból jutott parázs a kezemre, a nyakamra, s a pulóveremre is, míg El Bándi spanom a hajából rázta ki a hamut (meg is vágták 300 ezerre a klubot…). El sem kezdődött a meccs, de én már kiégtem – szerencsére a játékosok jobban bírták... Évek óta nem láttam ilyen jól játszó Fradit, semmi töketlenség, alibizés, helyettük magyar pályákon ritkán látható cselek, rengeteg futás, gyönyörű támadások, és sok-sok helyzet jellemezte a zöld-fehérek játékát. Az első félidőben időnként még dominált a Loki, de ez maximum labdabirtoklásban volt tetten érhető, mert helyzete a gólon kívül nem volt. Verpecz István, a Loki kapusa már a 10. percben húzni kezdte az időt, nem tudom, talán azt hitte, hogy kihúzhatják a maradék nyolcvan percet? A debreceni öröm azonban korai volt, mint a novemberi karácsonyfa-díszítés, mert Böde Dániel a félidő derekán gyönyörű fejessel egyenlített. A második játékrész elején aztán egy gólunkat nem adta meg a játékvezető, ekkor nem Fábián Mihály volt a legnépszerűbb ember az Üllői út környékén („Fábián, te meg akarsz halni?” – szólt egyszerre sok-sok torokból, persze bizonyos kötőszavakkal megspékelve, melyeket a blog szellemiségét figyelembe véve, meg egyébként sem szeretnék közölni…). Volt aztán egy kapufánk is, illetve még legalább két nagy ziccerünk, míg a Debrecen egy szabadrúgáson kívül nem tudott mással előrukkolni. (Azért a ferencvárosi Karitász csoportnak hála, a kapusunk, Jova Levente majdnem rúgatott egy gólt Coulibalyval, de a szenegáli csatár elbarmolta a ziccert. Ha a targoncát is így vezette Franciaországban, mint ahogy megoldotta ezt a helyzetet, nem csodálom, ha inkább elmenekült…) Már úgy tűnt, a Loki elcsíp egy pontot, de a 90. percben kaptunk egy megadható tizenegyest, melyet Józsi György magabiztosan értékesített. Terroristákra sem volt szükség ahhoz, hogy felrobbanjon a stadion, a szurkolók nem igen akartak lelépni, sokáig ünnepeltünk együtt a játékosokkal. A Loki zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, láthatóan gödörben van a csapat (na nem a Deák téri Gödörben, ott több ezer Fradista ünnepelhetett joggal vasárnap este…). Utalva a Debrecen tulajdonosára, Szima Gáborra, egy szóviccel élve azt is mondhatjuk, hogy szima-tot fogtak az ellenfelek az elmúlt hetekben… A Fradi ellenben egyre jobb, a holland Ricardo Moniz új mentalitást, küzdőszellemet, remek taktikát és kiváló légiósokat hozott hazánkba. Bajnokesélyes idén talán még nem lesz a zöld-fehér csapat, de a tavasszal mindenképp számolni kell a rekordbajnokkal. Fábián sporin kívül a leginkább utált ember vasárnap este egyértelműen Pölöskei Péter volt a Fradisták szemében. Pölőnek nem könnyű lenni: amíg az Üllői úton játszott, mindenki szidta, én is összesen két jó meccsére emlékszem (3 év alatt ez nem sok, viszont kevés). Többek között a szurkolók üldözték el a fővárosból. Most, hogy már a Debrecenben szenved (illetve a Debrecen szenved vele), több ezren kiáltották neki, hogy „áruló”. Most akkor mi a jó? Ha van sapka a nyuszin, az a baj, ha nincs, akkor az…

Ha már szót kaptam, szeretnék kitérni apró betűsen két NB1-es észrevételre. Az egyik egy debreceni barátomtól származik (nem írom le a nevét, egyébként Gyarmati Ádámnak hívják), aki felhívta rá a figyelmemet, hogy jellemző a magyar bajnokságra, hogy a Loki három egymást követő vereség után is őrizni tudja második helyét. Ez igaz, helyezésileg nem csúsztak vissza a tabellán, viszont igencsak magukra húzták az MTK-t, a Vidit és a Fradit. Az őszi szezonból még három forduló van hátra, jó kis tavasz elé nézünk… A másik: történelmi pillanatnak lehettünk szó szerint szemtanúi a hétvégén. A televízió mind a nyolc első osztályú bajnokit közvetítette. Én ebből maximum négyet tűztem volna képernyőre (Haladás-Újpest, MTK-Győr, FTC-Debrecen és Videoton-Kecskemét), a maradék négy meccs, nem megbántva az érintett csapatokat, szerintem a kutyát sem érdekelte. A Nemzeti Sport szerint a Siófok-Pápa meccsen százhetvenhárman voltak. Kifizetődő ez? Megéri a közvetítés? Talán ezért nem járnak az emberek meccsre... A jóból is megárt a sok, hát még a magyar fociból, ami csak szeretnénk, ha jó lenne…

Heti válogatottam ezúttal így áll fel:

Jova (Ferencváros)

Jovanovics (Ferencváros) Besic (Ferencváros) Otten (Ferencváros) Bönig (Ferencváros)

Gyömbér (Ferencváros) Józsi (Ferencváros)

Csukics (Ferencváros) Ionescu (Ferencváros) Jenner (Ferencváros)

Böde (Ferencváros)

Casillas (Real Madrid)

Iraola (Athletic Bilbao) Carragher (Liverpool) Angella (Udinese)

Xavi (Barcelona) Aquilani (Fiorentina)

Diego (Wolfsburg) Denis (Atalanta)

Chicharito (Manchester United) Lewandowski (Dortmund) Quagliarella (Juventus)

Megjegyzés: Ritka, hogy Casillas csapata legjobbja, a Real meccsei általában a csatárokról szólnak. Ám most nem voltak csatárok, a vízifoci-meccsen pedig Iker bemutatott néhány nagy védést, amivel hozzájárult csapata győzelméhez. Iraola a Sevilla ellen játszott kiemelkedően, Carragher pedig pontot csípett a BL győztes Chelsea otthonából a szebb napokat látott Liverpool tagjaként. Angella duplázott a Chievo ellen, de a győzelemhez ez is kevés volt. Xavi szerezte a Barcelona első gólját, Aquilani pedig volt csapatát, a Milant szomorította jó játékkal és góllal. Diego az esélyesebb Leverkusennek vágott kettőt, Denis pedig az Intert végezte ki két dugójával. Chicharito csereként beállva bizonyult nyerőembernek, 2 és fél gólt szerzett az Aston Villa ellen. Lewandowski Augsburgban megtalálta góllövőcipőjét, ezúttal kétszer sült el a lába. Quagliarella mesterhármassal vezette vissza a Juventust a győzelem ösvényére.

Ez a poszt megint nem rövid, viszont annál hosszabb. De legalább megtudhattunk néhány szempontot, amiért szerethetjük a focit. Ez a hétvége jó példa volt ennek a szemléltetésére. S hogy mi a tanulság? Öltözzetek melegen, mert jön a tél! Nem ez az, ezt csak jó tanácsként írtam. Az igazi tanulság, hogy a manchesteri szurkolók 0-2 után se hagyják ott csapatuk meccsét, hogy Cé Ronaldo képes vérét is adni a Madridért, s hogy hamarosan az olasz csatároktól retteghet Európa. A debreceni születésű, Debrecenben tanuló, a Debrecennek szurkoló, Debreczeni vezetéknevű, debreceni kolbászt sütögető és otthonukban debreceni kutyát, macskát, teknősbékát vagy sündisznót tartó Olvasóink számára pedig van egy jó hírem: 2012-ben nem megyek ki több Fradi-Loki meccsre…

Mindenkinek szép, vidám és mosolygós hetet kívánok! Ma este Norvégia ellen zárja az évet labdarúgó válogatottunk barátságos mérkőzésen, szurkoljunk, hogy szép legyen az évzáró! HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK!!!