Párizs 2024: október végéig végeznek a bontási, helyreállítási munkálatok jelentős részével

Vágólapra másolva!
2024.09.10. 18:42
Tullio M. PugliaFotó: Getty Images
Október végéig elbontják a párizsi olimpiára és paralimpiára emelt ideiglenes belvárosi létesítmények többségét.

Néhány helyen már a július 26-i olimpiai megnyitó után elkezdődtek a munkálatok, a Szajna mentén a ceremónia zárultával az éjszaka folyamán nekiláttak leszerelni azokat a lelátókat, amelyekre később nem volt szükség, illetve bontották a kábeleket, a speciális világítást - emlékeztetett rá sajtótájékoztatón Edouard Donnelly, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója.

Az élancourt-i hegyikerékpáros központot, a golfpályát Saint-Quentin-en-Yvelynes-ben, valamint a lille-i futballstadiont – melyben kosár-, illetve kézilabda-mérkőzéseket rendeztek – mostanra visszaállították eredeti állapotába.

Párizsban a munkálatok szeptemberben és októberben zajlanak majd - mondta Christophe Rosa, a párizsi polgármesteri hivatal delegáltja. A bontások után a helyszínek helyreállítása következik, például a lámpák visszahelyezése a Concorde téren, vagy a Trocadéro gyepének a visszatelepítése. Előbbi helyszínen a városi sportágak küzdelmeit rendezték az olimpián, majd átalakítás után itt került sor a paralimpia megnyitójára. A helyreállítás október elejéig a tér nyugati, majd október során a keleti oldalán történik meg.

A III. Sándor hídon – amely központja volt a triatlonnak, a nyíltvízi úszásnak és a kerékpárnak – szeptember végéig visszaállítják a korábbi állapotot.

A Versailles-i kastély kertjében viszont – ahol a lovasversenyeket és az öttusát bonyolítottak le – jövő tavasszal fejeződnek be a helyreállítások. A Stade de France – melyben vasárnap rendezték a paralimpia záróünnepségét – szeptember 27-én már készen fog állni arra, hogy otthont adjon Mylene Farmer koncertjének.

Az olimpiai falu épületeibe a jövő év végén, a médiafalu lakásaiba viszont már 2025 első harmadában érkeznek az első beköltözők.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik