Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom

Vágólapra másolva!
2024.08.12. 12:24
Fotó: Szabó Miklós, archív
Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom, a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedikek lettünk az olimpia éremtáblázatán – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.

A miniszter bejegyzésében emlékeztetett rá: vasárnap véget ért a párizsi olimpia, „amely alapvetően meghatározta az elmúlt két-két és fél hetünket”, mert „naponta izgultunk a magyar sportolókért és együtt örültünk vagy éppen szomorkodtunk, bosszankodtunk velük”. A miniszter szerint az elmúlt két-két és fél hétnek számos tapasztalata és tanulsága volt.

„Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom” – írta, megjegyezve, az éremtáblázaton Magyarország a világ 95. legnagyobb népességű országaként 14. lett, „európai összevetésben hatodik, Közép-Európában utcahosszal első”.

„Nálunk sokkal nagyobb, népesebb, gazdagabb és erősebb országok is csak bottal üthetik a nyomunkat” – jegyezte meg.

Szijjártó Péter szerint az olimpiai éremtáblázat első 10-12 helye „általában ki van bérelve a világ legnagyobb és legerősebb országai számára”, „mindig itt van az összes G7-es, Kína, Korea, Ausztrália – s persze az oroszok, ha indulhatnak”. Hozzátette: „az igazi verseny innen indul, s ennek a versenynek mi idén is az élén végeztünk Új-Zéland, Üzbegisztán és Spanyolország társaságában”.

Mint írta, összesen 15 ország volt képes legalább öt aranyat nyerni, „köztük mi, magyarok”. 

„Dicsőség minden szinten” – jegyezte meg és megköszönte a sportolóknak és a felkészülésüket segítő szakembereknek, „hogy újfent dicsőséget hoztak Magyarországnak”.

 

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
13 órája

Kós Hubert elárulta, milyen változtatás áll a sikerei mögött

Úszás
2025.02.28. 13:50

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26

Sorjáznak a panaszok a párizsi érmek minőségének romlása miatt

Párizs 2024
2025.01.06. 13:05

„Az olimpián tizennégyen végeztek az első nyolcban valamelyik számban, ez önmagáért beszél”

Egyéb egyéni
2024.12.27. 19:45

Pekler Zalán: Fokozatosan szeretnék visszajutni a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.27. 10:32

Fojt Sára: Mindent megteszek azért, hogy a pályám felfelé íveljen

Kajak-kenu
2024.12.24. 13:36

Boldog karácsonyt! – vajon melyik olimpiai bajnok párbajtőrözőnk fújta el a legtöbb gyertyát?

Egyéb egyéni
2024.12.23. 11:39
Ezek is érdekelhetik