Rasovszky Kristóf: Arra is felkészültem, hogy a világbajnoki cím nem jelent semmit, és nem érek oda a dobogóra sem

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 18:01
Rasovszky Kristóf (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sportrádió vendége volt a nyílt vízi úszásban aranyérmet nyerő Rasovszky Kristóf, aki többek között elmondta, milyen hozzáállással vágott neki az olimpiai bajnoki címet hozó futamnak.

„Fejben tulajdonképpen mindenre felkészültem, így arra is, hogy a februári világbajnoki cím nem jelent semmit, és nem érek oda akár a dobogóra sem. Legalább tizenegy nevet tudok mondani, akik, ha nagyon jól jön ki nekik az a két óra, akkor éremesélyesek. Így felkészültem arra, hogy bármi megtörténhet. (...) Azon dolgoztam a pszichológusommal, hogy az olyan helyzetek, mint amelyek az Európa-bajnokságon adódtak, amikből negatívan jöttem ki – ha ez mind megtörténik a Szajnán, akkor szeretnék ezekből a helyzetekből jó irányba kilépni, hogy több legyek, ne kevesebb. Ezek mind felkészítettek arra, hogy azon a napon Párizsban olyan nyugodtan tudtam odaállni a rajthoz, mint soha egy nagy világversenyen sem” – mondta Rasovszky Kristóf.

 

Legfrissebb hírek

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Eltitkolt futballsztárjaink a vasfüggönyön túl

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 10:00

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
2025.09.29. 20:30

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
2025.09.29. 20:05

Rasovszky Kristóf bekerült az EA sportolói bizottságába

Úszás
2025.09.29. 19:15

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 11:02

Mocsi Attila: Csak rajtam múlik, hogy számít-e rám Marco Rossi

Magyar válogatott
2025.09.27. 10:15

A várandós Garát-Gasparics Fanni még nem döntött hokis pályafutása folytatásáról

Jégkorong
2025.09.25. 10:13
Ezek is érdekelhetik