– Februárban világbajnoki cím, augusztusban olimpiai arany – ezt hogy csinálta?
– Egy évben rendeztek vébét és olimpiát, így – vágta rá vigyorogva Rasovszky Kristóf, aztán komolyabban nekiveselkedett a válasznak: – Erre készültünk. Az volt a cél, hogy a lehető legjobbak legyünk Párizsban, és bár a világbajnokságon is megvolt a forma, egyértelműen az olimpia volt a fő verseny, tavaly szeptember óta azért dolgoztunk, hogy ott minden jól menjen.
– Jól is ment.
– Összeállt minden: kedvező versenykörülmények, kiváló felkészülés, zavartalan utolsó hetek, vagyis minden egyben volt, a két csapattársam pedig a medencében bizonyította, hogy a forma is tökéletes. Ha már összeállt minden, magamhoz is ragadtam a kezdeményezést a Szajnán. Hetek óta versenyezni akartam, alig vártam, hogy eljöjjön a nap, régóta megvolt, hogyan akarom ezt leúszni, e tekintetben nem volt bennem semmiféle kétely – előremenni, úszni, amilyen gyorsan csak lehet.
– Amikor Dohában megszerezte a magyar úszósport első világbajnoki aranyát tíz kilométeren, nem mondták néhányan, hogy ellőtte a puskaport Párizs előtt?
– Nem hallottam ilyen megjegyzéseket, de ha hallottam volna, akkor sem foglalkoztam volna vele, mert tudtuk, hogy van még bennem. Több, mint amit Dohában mutattam, az pedig már bebizonyosodott, hogy az is lehet olimpiai bajnok, aki előtte vébét nyert. Ez már nem az a korszak, amikor valaki csak egyszer úszhat jól egy évben – meg lehet ezt csinálni többször is.
– Vagyis immár bizonyos: jó döntést hoztak, amikor minden nagy versenyt vállaltak.
– Ebben csak reménykedni tudtam, hiszen egy döntésről csak később bizonyosodik be, jó volt-e vagy sem. Nekünk minden döntésünk jó volt: az is, hogy ott voltunk a vébén, az is, hogy indultunk a belgrádi Európa-bajnokságon, és az is, hogy Párizsban kihagytam a medencés számokat.
– Ha már a számok: tényleg megnyugodott, amikor a tizenkilences rajtszámot kapta?
– A tizenkilences valójában a győzelemnek, a sikernek a száma, de nyugodt voltam én előtte is. Nem izgultam különösebben: hónapok óta készültem arra, hogy ne jelentsen terhet, hogy egy tokiói ezüsttel vágtam neki Párizsnak, hogy zárjam ki, ezzel kapcsolatban ki és mit vár tőlem. Tudtam, ha kiúszom magam, ha beleteszek mindent, akkor sem leszek csalódott, ha nem leszek dobogós.
– A dohai világbajnokságon a célba érkezés után azt mondta a franciák klasszisának, Marc-Antoine Olivier-nek, miután kijelentette, hogy nyerni akar hazai pályán az olimpián, nem bánja, ha győz, ha mindketten érmesek lesznek. Sokan furcsállták ezt a kijelentését, hiszen éppen vébéaranyat szerzett.
– De én tényleg elégedett lettem volna bármilyen éremmel. Ez egy rossz magyar felfogás, hogy csak az aranyat, csak a bajnoki címet értékeljük. Kíváncsi vagyok, egyszer eltűnik-e ez a közgondolkodásból…
– Ám Párizsban mégiscsak ön ért a csúcsra.
– Bánkódni nem fogok miatta, de ha a bronz az enyém, biztos, hogy nem kergettem volna sírva a győztest, hogy adja nekem az aranyérmét…
– Amikor becsapott a célba a tíz kilométer legvégén, magától értődő volt, hogy nem kezd el ünnepelni?
– Visszafordultam, érdekelt, ki érkezik még mellénk a dobogóra, ráadásul ott volt a mezőnyben a csapattársam, a barátom, persze, hogy azt néztem, ő hol úszik. Mikor láttam, hogy esélye van a bronzra, biztatni kezdtem. Az egyik legszebb pillanata annak a napnak az volt, hogy közösen ünnepelhettem Betlehem Dáviddal.
– Csoda, hogy nem tört el a barátja keze…
– Amikor eldőltünk a vízben, ez volt az én első gondolatom is, nem tudtam, jó-e, ha a hátam alatt van a keze. Szerencsére, épségben megúszta.
– Kijelenthetjük, hogy a veszprémi egy csodaműhely?
– Kiváló, ez kétségtelen. Laci bá (Szokolai László – a szerk.) rengeteget gondolkozik azon, hogyan építsünk fel egy-egy szezont, a verseny előtti időszakokat, és hármunkat háromféleképpen kezel, de az erőnléti edzőnk, Kurucz Attila is másként foglalkozik Sárkány Zalánnal, Betlehem Dáviddal és velem. Többet, jobbat náluk nem kaphatnánk. És hát Laci bá elég jó viseli a vidám oldalunkat is.
– De szépen fogalmaz! Amennyire alázatosak és szorgalmasak a vízben, olyan „bolondok” tudnak lenni a parton.
– Ezt nem is tagadom. Ha van idő és lehetőség rá, Laci bá sem ellenzi ezt a vidámságot, aztán amikor eljön a munka ideje, mindig mondja, tegyük félre ezt az oldalunkat – ha elvégeztük a feladatokat, újra elővehetjük.
– Bár az olimpia előtt kiveséztük, hogy nem Párizs a végállomás, egy ötkarikás arany mégiscsak felveti a kérdést: lesz folytatás?
– Tartom, amit néhány hete mondtam. Továbbra is megvan bennem a szeretet az úszás iránt, az akarat is, hogy folytassam. Hogy meddig, azt nem tudom, majd eldöntik a következő évek. Los Angelesről sem szeretnék beszélni, eddig sem tettem, Párizs után végképp nem teszem – meglátjuk, hogyan bírom fizikailag és mentálisan a folytatást. Csak akkor csinálom és addig, amíg van értelme. Huszadik vagy sokadik nem akarok lenni a versenyeken.
Péntek délelőtt megszerezte a magyar nyílt vízi úszás második olimpiai aranyérmét Rasovszky Kristóf – napra pontosan 12 évvel az első, vagyis Risztov Éva londoni sikere után. A veszprémi bajnok Párizsban szolidabb ünneplést csapott, szombaton pedig már haza is utazott, és ahogyan azt már megszokhattuk, a repülőtérről a Kopaszi-gátra vezetett az útja, ahol az érte és neki szurkolókkal találkozott. |
„Köszönöm szépen azt a rengeteg segítséget az orvosoknak, amit az edzőm Franciaországban kapott. Már jobban érzi magát” – mondta Bahodir Jalolov kétszeres olimpiai bajnok üzbég ökölvívó az olimpia hivatalos oldalán, majd külön kiemelte a brit orvosi csapatot is, amely a leggyorsabban reagált ebben a váratlan szituációban, amivel valószínűleg megmentette Kilicsev életét.
Kilicsev múlt csütörtökön a férfiak 51 kilós döntője után a bemelegítőteremben ünnepelte Haszanboj Duszmatov győzelmét, amikor hirtelen összeesett, és megállt a szíve. A britek orvosi stábja egyből megkezdte a szívmasszázst, majd defibrillátor segítségével újraélesztette a szövetségi kapitányt.
Az üzbég szövetség hétfőn közösségi oldalán közölte: Kilicsev állapota stabil, egyúttal bizakodását fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhet a szorító mellé.
Az üzbég bokszolók öt aranyéremmel térhettek haza a vasárnap zárult párizsi olimpiáról, mivel a férfiak 51, 57, 71, 92 és a +92 kilogrammos súlycsoportjában is az ő öklözőjük nyert.
Az Európa-bajnokságot követően a párizsi olimpia alatt is folyamatosan jelentkeztünk élő hírfolyamunkkal, ahol próbáltuk rendszeresen színes tartalmakkal szórakoztatni olvasóinkat, de a gyors eredményközlések, frappáns nyilatkozatok, csodálatos fotók sem maradtak el. Hírfolyamunk az ötkarikás játékok lezárultával véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak!
Három hete indult az utazás. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren reggelente a megszokottnál is nagyobb volt a sürgés-forgás, a magyar olimpiai csapatot szállító gép folyamatosan ingázott Budapest és Párizs között. Miközben a többi utas a reggeli kávéját kortyolgatva törölgette a szemét, az élénkpiros szerelésben érkező sportolóink kicsattantak az energiától, izgatottan várták a felszállást. És nemcsak az ötkarikás újoncok, hanem a rutinos klasszisok is, elvégre az olimpia éppen attól különleges, hogy sohasem tudod, mire számíthatsz.
Mi sem tudtuk, de reménykedtünk a sikeres szereplésben, mert az elvégzett munka és a hároméves „csonka” ciklus eredményei alapján minden okunk megvolt rá.
Aztán fellobbant a láng, több mint két héten keresztül szoríthattunk a magyar sportolókért. Ahogy teltek a napok, az olimpiai járat kihasználtsága is változott, már nem Párizsba, hanem a francia fővárosból Budapestre kellett szállítania a küldöttség tagjait. A vasárnap esti záróünnepség után hétfő délután felszállt az Aranygép is, rajta csupa vidám utassal – és jelentős mennyiségű nemesfémmel. A biztonsági ellenőrzésnél természetesen az érmeket is át kellett világítani, olimpiai bajnok tekvandósunk, Márton Viviana gondosan külön dobozba helyezte az aranyát.
„Kellemes délutánt kívánunk a pilótafülkéből! Kérem, engedjétek meg, hogy a járat személyzete és minden magyar nevében tolmácsoljam gratulációnkat és köszönetünket a hihetetlen eredményeitekért, amelyeket magyar színekben elértetek az olimpián. Hatalmas megtiszteltetés a sok érem súlyától nehezített repülőt hazavezetni” – mondta a kapitány a felszállás előtt, s rögtönzött beszédét tapsvihar fogadta a fedélzeten, ahogy azt megtudtuk a Team Hungary oldalán megosztott videófelvételből.
Olimpikonjaink még a levegőben voltak, amikor a Puskás Szoborparkban már gyülekeztek a szurkolók, sőt, amikor megpillantották a gépet, integettek is a sportolóknak. A hangulatfelelősök, Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos kvízzel tesztelték az érdeklődők tudását, nem tudtak olyan nehezet kérdezni, amire ne tudták volna a választ a sportrajongók. Az úszástól a víváson át a kajak-kenuig terítékre kerültek a sikersportágak, a párizsi hősök mellett a múlt nagyjait is megidézték, a zenét pedig a férfi vízilabda-válogatott kedvenc lemezlovasa, DJ Szecsei szolgáltatta.
Időközben befutott a férfi kardcsapat legfiatalabb tagja, Rabb Krisztián, olimpiai ezüstérmével a nyakában boldogan osztogatta az aláírásokat a kordon túloldalán várakozóknak. Sokan a fák árnyékába húzódva igyekeztek elviselni a rekkenő hőséget, de amint bemondták, hogy a sportolói buszok már a Népligetben járnak, összegyűltek a színpad előtt a szurkolók.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt és a szervezet főtitkára, Fábián László vezette fel a színpadra a delegációt, amelyet hatalmas üdvrivalgással köszöntött a közönség. A Freed from Desire szólt, a párizsi hősök virágcsokorral a kezükben integettek, a tömegben a magyar zászlók mellett ballagási lufikat is kiszúrtunk.
„A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam – kezdte bibliai idézettel beszédét Gyulay Zsolt, aki köszönetet mondott a sportolóknak, edzőiknek és a sportvezetőknek. – Olyan eredményt értünk el, amelyre méltán lehetünk büszkék, olimpikonjaink a határon innen és túl tizenötmillió magyarnak szereztek örömet. Döcögősen indult, de fantasztikusan ért véget az olimpia, többek között a Grand Palais-ban, az uszodában, a kajak-kenu pályán és a Versailles-i kastélyban is felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Az elmúlt százhuszonnyolc évben mindig hoztunk aranyat a nyári olimpiáról, amikor részt vettünk rajta. Az éremtáblázaton és a ponttáblázaton elfoglalt helyezésünk mutatja, mennyire sikeres a magyar sport.”
A közönség segítségével külön szólították az érmeseket: a vezetéknevüket a műsorvezetők, a keresztnevüket a szurkolók mondták – vagyis inkább kiabálták. Olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence köszöntésénél dobszólót is hallottunk, és az utolsó párizsi aranyérmünket szerző Gulyás Michelle-t is népes szurkolótábor éltette, alighanem ő volt a legfáradtabb a színpadon.
Végezetül az edzőket, orvosokat, gyúrókat, táplálkozási tanácsadókat és pszichológusokat, vagyis azokat a szakembereket ünnepelték, akik a háttérben segítették a sportolók párizsi felkészülését. Noha nem voltak reflektorfényben az elmúlt két és fél hétben, ők is ugyanolyan tapsot kaptak, mint a versenyzők, akik az ünnepélyes köszöntés után a szurkolókkal is találkoztak, beszélgettek.
A számok sohasem hazudnak. Hat arany, hét ezüst, hat bronz, vagyis 19 érem, 14. hely az éremtáblázaton. És ami mögötte van: emberfeletti teljesítmények, örömkönnyek, különleges történetek, emlékezetes pillanatok. Párizs tényleg megért egy misét.
Az olimpikonokkal együtt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is hazatért Párizsból, az ünnepélyes köszöntés után lapunknak összegezte a játékokat. „Felemelő volt megélni az olimpiát – hangsúlyozta Schmidt Ádám. – Köszönettel tartozom minden sportolónak, az őket felkészítő szakembereknek, kluboknak, szövetségeknek, a sportot a nehéz időszakokban is támogató családoknak. Nagy büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban, mikor meglátták a Hungary-feliratot a pólónkon, tisztelettel és szeretettel közelítettek felénk. Ebből adódóan büszkék lehetünk arra, hogy van egy olyan szegmens, amelyben Európában a hatodik, a világon a tizennegyedik legsikeresebbek vagyunk. Sokatmondó, hogy a tizenkilenc érem mellett huszonkét pontszerző helyet szereztünk, egy érmet leszámítva megismételték a sportolók a tokiói teljesítményt, ami elismerésre ad okot.” |
„A kinti klubjuk edzője megkereste a magyar szövetséget, megkérdezték, indulhatnának-e a lányok magyar színekben. Akkor még nem látszott, hogy belőlük később olimpiai bajnok lehet, de az igen, hogy nagyon tehetségesek. Öt éve befogadtuk őket, azóta folyamatosan észrevehető volt rajtuk a fejlődés. Jó kapcsolat alakult ki a madridi klub és a magyar szövetség között” – mondta Márton Zsolt Krisztián a Márton ikrekről.
„Szerencsés helyzetben vagyunk, mert sok fiatal, feltörekvő versenyzőnk van. Sokan vannak Vivianáék mögött, akik szeretnének kijutni. Érdemes megjegyezni, hogy ez hosszú évek folyamata, munkája volt” – tette hozzá a szövetség elnöke.
A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA hallgathatja meg!
Az alábbi fotót Hector Vivas készítette: a 18 éves Márton Viviana örömében nagyot üvölt az olimpiai döntő megnyerése után, s az erről készült fotót a világhírű mulató, a Moulin Rouge oldalfalára vetítették ki a döntő után.
Jazmin Felix-Hotham, az új-zélandi rögbicsapat tagjaként olimpiai bajnok lett Párizsban. Pihenésnek a budapesti Sziget Fesztivált választotta helyszínnek.
A 30 éves sportoló Tokióban aranyérmes volt ebben a versenyszámban, valamint egyéniben a dobogó harmadik fokára is felállhatott. Korábban Londonban és Rióban is egy-egy bronzérmet nyert, így a párizsi játékokkal lett teljes az éremkollekciója.
„Nagyon szürreálisnak tűnik ez az egész” – mondta Daley, majd hozzátette, nagyon ideges volt Párizsban, mivel tudta, hogy ez lesz az utolsó olimpiája, éppen ezért hatalmas volt rajta a nyomás, hogy jól szerepeljen.
„A torony tetején végül nagyon megható volt, tudva, hogy ez az utolsó versenyem. De egy ponton meg kell hoznom ezt a döntést, és most úgy tűnik, ez a megfelelő pillanat” – zárta gondolatait a British Vogue-nak Daley, aki négy világbajnoki és öt Európa-bajnoki címet nyert pályafutása során, előbbiből 2017-ben, utóbbiból 2021-ben egyet-egyet Budapesten.