Párizs 2024: az orosz rg-tudásra nyugaton is szükség van

CSISZTU ZSUZSA (Párizs)CSISZTU ZSUZSA (Párizs)
Vágólapra másolva!
2024.08.10. 08:04
Darja Varfolomeev (Fotó: AFP)
Talán sohasem volt ilyen erősen érzékelhető a globális sportmigráció, mint Párizsban. Az orosz tudás piacképességére különösen éhes sportágak körébe tartozik kétségkívül a ritmikus gimnasztika is.

Miközben elismeréssel beszélünk a kétszeres olimpikon, Pigniczki Fanni fémjelezte új magyar sikerkorszakról, érdemes körbenézni a ritmikus gimnasztikában, hiszen a politikai bojkott miatt a sportág uralkodó nemzetének, az orosznak és a szintén roppant sikeres fehérorosznak ki kellett hagynia az idei olimpiát. Hihetnénk, emiatt meg­gyengült a mezőny, ám korántsem ez a helyzet.

A 18 éves izraeli Daria Atamanov Izraelbe kivándorolt orosz szülők gyermeke, már Tel-Avivban született, mégis éveken keresztül együtt edzőtáborozott az rg-nagyhatalom óhaza versenyzőivel. A rutinosabb, 30 éves szlovén Ekaterina Vedeneeva Irkutszkban jött világra, az orosz iskolán nőtt fel, de a felnőttválogatottba nem fért be, ezért 2018-ban úgy határozott, új hazát keres magának. Döntése helyesnek bizonyult, Párizsban már Szlovéniának szerzett az egyéni összetett döntőben értékes hatodik helyet. Pontszerző helyig oroszként – sem a bojkott, sem a nála nagyobb tudású orosz vetélytársai miatt – vélhetően sosem jutott volna el. Polina Berezina szüleivel háromévesen távozott Spanyolországba, majd az általános iskolás évek alatt visszatért szülőföldjére, és ott alapozta meg rg-tudását, hogy aztán spanyol színekben versenyezzen tovább. A ciprusi Vera Tugolukova az orosz–ukrán háborús migráció gyermeke, aki a Cipruson munkát kapó szülők után ment 2022 őszén (hogy a munka volt-e előbb, vagy a menekülés, sosem tudjuk meg), és kérvényezte, hogy új hazája színeiben versenyezhessen. Párizsban egy nagyobb rontás miatt a 16. helyen végzett a 15 éves versenyző, de előtte a jövő – immár ciprusi színekben.

És persze érdemes szót ejtenünk az olimpia legfőbb esélyeséről, a német Darja Varfolomeevről is, aki nem a háború miatt új hazát kereső sportolók egyike, mégis tökéletes példája az orosz (sport)világtól minden formában képmutatóan elhatárolódó nyugati sportpolitika érdek­alapúságának. Edzője a fehérorosz (!) Julija Jaskina, aki Sydney-ben összetett ezüstérmes volt, vagyis a politikai kitaszítottság ez esetben sem akadályozta meg a sportágon belüli tudásáramlást. A nyugat-szibériai Barnaulból származó 17 éves Varfolomeev öt éve döntött úgy, hogy német nagypapája után megpróbál bejelentkezni a német válogatottba, mivel az oroszba akkor már nem fért be. És milyen jól tette, hiszen a Baden-Württembergben élő felmenőre tekintettel megkapta az állampolgárságot, és azóta többször is nagyon hálás lehetett neki új hazája: jelenleg ő a sportág egyéni összetett világbajnoka, hatszoros vb-győztes és kétszeres Európa-bajnok.

Péntektől pedig a ritmikus gimnasztika új egyéni összetett olimpiai bajnoka!

 

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
15 órája

Kós Hubert elárulta, milyen változtatás áll a sikerei mögött

Úszás
2025.02.28. 13:50

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26

A NOB kicseréli a párizsi olimpia hibás érmeit

Párizs 2024
2025.01.14. 17:52

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Sorjáznak a panaszok a párizsi érmek minőségének romlása miatt

Párizs 2024
2025.01.06. 13:05
Ezek is érdekelhetik