Mikler Roland: Hálás vagyok, hogy megkaptam a lehetőséget az utolsó két mérkőzésen

– Elképesztő hangulatú, végletekig kiélezett volt a magyar válogatott utolsó csoportmérkőzése az olimpiai tornán Franciaország ellen, és sikerült még egyszer megmutatnia a világnak, ki is Mikler Roland…
– Nagyon hálás vagyok azért, hogy megkaptam a lehetőséget az utolsó két csoportmérkőzésen – mondta Mikler Roland, a magyar válogatott kapusa, aki beállása után az első fél­időben ötből négy lövést védett a 24–20-as vereséggel záruló mérkőzésen, összességében 39 százalékos védési hatékonysággal teljesített. – Az jutott eszembe, hogy 2004-ben éppen a franciák ellen mutatkoztam be a nemzeti csapatban, és úgy tűnik, húsz év válogatottbeli szereplés után ellenük játszottam az utolsó mérkőzésem is. Sajnálom, hogy nem sikerült győznünk.

– Még az utolsó tíz percnek is döntetlennel futottunk neki, végül mi billentette a franciák javára ezt a kiesésről, illetve továbbjutásról határozó mérkőzést?
– Rengeteget segített nekik, hogy hazai pályán játszhattak, az érzelmeket jobban kezelték, mi pedig többet hibáztunk. Sajnos, akkor követtük el a hibákat, amikor a legélesebb volt a hajrában a meccs. Ezután kinyílt az olló, elmentek több góllal, és már nem tudtunk visszajönni.

– Biztosan érdekes lelkiállapotban érkezett erre az olimpiára, hiszen a szövetségi kapitány eredetileg csak tartalékként jelölte. Honnan hová jutott személyiségfejlődés, esetleg lelkiállapot terén?
– Ha őszinte akarok lenni, nem volt megszokott a helyzet, egyáltalán nem kellemes a lelátóról szurkolni a csapatnak, és ez nem is volt jellemző eddig. Most ebbe a szerepbe kerültem, és nem volt mindig ideális a lelkiállapotom. Ezzel együtt át kellett gondolnom, miért vagyok itt, mit tehetek a csapatért, miként tudok segíteni a társaimon. Csak úgy lehetett, ha tiszta a fejem és nem visznek el az érzelmek. Úgy gondolom, sikerült rendeznem a gondolataimat, és megpróbáltam „kiélezni” magam az utolsó meccsekre.

– A továbbjutás nem sikerült ebből a rettentően nehéz csoportból, a csapat viszont végig becsületes, tisztességes teljesítményt mutatott. Milyennek látta belülről a menetelést?
– Nagyon büszke vagyok a csapatunkra! Szerintem minden egyes mérkőzésen megmutattuk, hogy sok van bennünk, még akkor is, ha néhány gólos vereségeket szenvedtünk jobbnál jobb válogatottaktól. Ezek a legbosszantóbb vereségek, végig ott voltunk, szorosan tartottuk az eredményt, ám a végén nem tudtunk nyerni. Azt gondolom, sokra hivatott ez a társaság és büszke vagyok, hogy tagja lehettem én is.

– Az utolsó előtti csoportmeccs után azt mondta, az olimpia az utolsó nagy tornája. A franciák elleni záró mérkőzés pedig az utolsó fellépése volt a nemzeti csapatban?
– Én most úgy érzem, ez volt az utolsó meccsem a válogatottban.

– Bár vereség lett a vége, fantasztikus hangulatban élhette meg ezt az utolsó mérkőzést.
– Igen, ha a saját szempontomból nézem, szenzációs élmény volt az olimpián, a házigazdák ellen, elképesztő hangulatban, ilyen fontos meccsen védeni. Az is érdekes tapasztalat volt, milyen egy világversenyre nem kezdőként utazni, a torna közben beszállni és úgy hozzátenni a magamét a csapat teljesítményéhez. Mondjuk, szerencsés vagyok, hogy ilyet csaknem negyvenéves koromban kellett először átélnem… A viccet félretéve, ez is olyan pozitív történet, amely csak hozzátesz az eddigi pályafutásomhoz.