Szoros bajnoki döntő várható a két magyar sztáralakulat, a címvédő Veszprém és a trónkövetelő Szeged között

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.05.30. 11:26
null
Ligetvári Patrik szerint előny, hogy a Veszprém hazai pályán kezdheti a döntőt (Fotó: Török Attila)
Szoros bajnoki döntő várható a két magyar sztáralakulat, a címvédő One Veszprém HC és a trónkövetelő OTP Bank-Pick Szeged között.

Nehéz előre megmondani, mit hozhat egy bajnoki döntő, amikor azt olyan régi riválisok játsszák, mint a Veszprém és a Szeged. Vannak persze kivételek, amikor az egyik játékoskeret sokkal erősebb, mint a másik, de a mostani idényben az erőviszonyok kiegyenlítettnek tűnnek. A két csapat idénybeli első három találkozója alapján lehet, hogy megérte volna három nyert meccsig tartó finálét kiírni (legutóbb 2011-ben volt ilyen), de senki sem tudhatta, miként sikerül a Szeged arculatváltása.

A Tisza-partiaknál új éra indult tavaly nyáron, a svéd Michael Apelgren vezetőedzővel – néhány északi játékos mellett – a skandináv stílusjegyek is megjelentek a csapatnál, de a Veszprém is egy hatalmas stratégával, a katalán Xavier Pascuallal vágott neki a következő időszaknak. A bajnokságban Szegeden (28–24) és Veszprémben (36–33) is hazai győzelem született, a Magyar Kupa fináléjában pedig a tudásuk legjavát nyújtó szegediek diadalmaskodtak (31–30).

Hogy mennyire különbözően lehet hozzáállni egy negyeddöntős búcsúhoz a Bajnokok Ligájában, a két csapat története jól szemlélteti: míg a Szeged a francia PSG kiejtése után a címvédő Barcát is megszorongatva és idegenben felül is múlva pozitív emlékekkel búcsúzhatott a legrangosabb európai kupasorozattól, addig a csoportját megnyerő Építők a német Magdeburgot nem tudta megtörni, sőt a veszprémi visszavágón Gísli Kristjánsson két másodperccel a dudaszó előtt szertefoszlatta a négyes döntőről szőtt álmait.

A Szeged három meglepő veresége miatt a pályaelőny a klubvilágbajnok Veszprémé a két nyert meccsig tartó fináléban, ami sokat jelenthet, de nem sorsdöntő faktor. Az ötszörös bajnok 2021-ben és 2022-ben is úgy tréfálta meg az ősi riválisát, hogy a visszavágót a Veszprém Arénában nyerte meg, így az ellenfélnél ünnepelhetett. Az elmúlt két évben ugyanez fordítva volt igaz.

„Az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudjuk, hogy a Veszprém–Szeged összecsapások rendkívül szorosak és nagy taktikai csatát hoznak – mondta Ligetvári Patrik, a Veszprém játékosa. – Az alapszakasz-győzelmünknek köszönhetően hazai pályán kezdhetjük a döntőt, ami előnyt jelent, hiszen a szurkolóink buzdítása hatalmas pluszt ad a csapatnak. Jelenleg teljes erőnkkel kizárólag az első mérkőzésre összpontosítunk, nem nézünk előrébb, most csak az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy hazai környezetben sikeresen kezdjük a finálét.”

A rutinos magyar válogatott szerint a szegedieknél erős a beállóval való kapcsolat, csapatként jól funkcionálnak, és akár egy pillanatnyi kihagyást is könyörtelenül kihasználnak. Kiemelte, hogy nem csak maximális összpontosításra és alázatra lesz szükségük, nagyon fontos, hogy mindenki fegyelmezetten betartsa azokat a taktikai utasításokat, amelyeket edzője ad neki. Úgy véli, ha meglesz az egység, akkor nagyon jó esélyük lehet arra, hogy győztesen zárják a meccset és a döntőt.

Mikler Roland (Fotó: Török Attila)

„A bajnoki döntő mindig különleges alkalom számomra is, ez motiválja az embert az idényben. Még ha rögös is volt az út és voltak hullámzó periódusaink, mindig a vége a lényeg. A legtöbb csapat már elment a nyári szünetre, mi pedig még itt »nyomjuk« két hétig. Életünk formájára lesz szükség. Ennek a két csapatnak kell a döntőben lennie, mindenki rájuk kíváncsi. Úgy érzem, igenis megvan az esélyünk arra, hogy bajnoki címet ünnepeljünk” bizakodott Mikler Roland, a Szeged kapusa a Kékek podcastben.

Ez már a 18. alkalom, hogy a férfi NB I bajnoki döntős formátumban dől el, az eddigi tizenhetet a Veszprém és a Szeged játszotta egymással – a párharc állása 13–4 a Veszprém javára.

Xavier Pascual, a Veszprém edzője:
„Egy döntő mindig más. Hatvan perc kőkemény játék, ahol minden egyes pillanat számít. Egész Európában nagy az érdeklődés az ilyen rangadók iránt. Magyarországon pedig különösen így van ez, amikor a két legnagyobb rivális csap össze. Ráadásul ha a bajnoki cím a tét, akkor ez a párharc még különlegesebb. Nekünk csak egyre szabad figyelnünk, arra, hogy mit tudunk nyújtani a pályán.”

FÉRFI KÉZILABDA NB I
BAJNOKI DÖNTŐ
Május 30., péntek
19.15: One Veszprém HC–OTP Bank-Pick Szeged (Tv: M4 Sport)
Június 4., szerda
18:30: OTP Bank-Pick Szeged–One Veszprém HC (Tv: M4 Sport)
Június 8., vasárnap (ha szükséges)
17.45: One Veszprém HC–OTP Bank-Pick Szeged (Tv: M4 Sport)

Kézilabda
2025.05.29. 17:55

Hosszabbított orosz beállójával a Szeged

Gleb Kalaras újabb egy évre kötelezte el magát a Tisza-partiaknál.

 

Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Ha tényleg csapatként működünk, akkor bármire képesek vagyunk

Kézilabda
19 órája

Lépéselőnyben a szünet után belehúzó Veszprém a Szeged elleni bajnoki döntőben

Kézilabda
22 órája

Férfi kézilabda NB I: harmadik igazolását is bejelentette a Gyöngyös – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 14:31

Hosszabbított orosz beállójával a Szeged

Kézilabda
2025.05.29. 17:55

Férfi kézilabda NB I: újabb játékos érkezését jelentette be a Gyöngyös – hivatalos

Kézilabda
2025.05.29. 12:10

Aron Pálmarsson bejelentette a visszavonulását – hivatalos

Kézilabda
2025.05.25. 21:23

Kézilabda: Décsi Gábor 23-szor védett a spanyol élvonalban – körkép

Kézilabda
2025.05.25. 20:27

A Flensburgé az arany; Imre Bencéék Sipos Adriánékat felülmúlva bronzérmesek az Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.25. 19:36
Ezek is érdekelhetik