Magyarnak lenni páratlan érzés – Fürjes Balázs a párizsi olimpia eddigi tanulságairól

NOB-taggá választása óta ez az első olimpiája, amelyen részt vesz. Más ez a perspektíva, mint amikor sportvezetőként, vagy kandidálást vezető elnökként járt korábban olimpián? 
Érdeklődéssel, nyitottan, alázattal és lelkesen érkeztem Párizsba. Az olimpia becses és értékes dolog – ha jól sáfárkodunk vele, sok jó forrása lehet. Valami, ami sokkal nagyobb nálunk – ez a békeidők legnagyobb eseménye, amely valóban képes békés versengésben összehozni a világot. Képes az összekapcsolódást, az együttműködést erősíteni. Az olimpiának meg van az ereje ahhoz, hogy a sport által jobb hellyé tegye a világot. Tető alá hozni óriási kihívás, megrendezni hatalmas feladat. Tanulni, megérteni, dolgozni és persze szurkolni érkeztem ide.

Első benyomások? Sok kritika is éri a szervezést…
Ez természetes. A jó szándékú és jogos észrevételeket el kell fogadni, a tanulságokat le kell vonni. Biztosan lehet ezt sokkal jobban is csinálni. Az olimpiai alapértékek a kiválóság, a kiválóságra törekvés, a kölcsönös megbecsülés és tisztelet és a szolidaritás, a barátság. A bajok akkor jönnek, ha ezt az iránytűt sutba dobják. Ha a sport helyett a politikát, az ideológiát tolják. Fontos a megújulásra való képesség, de fontos az alapok és az alapértékek, az eredeti küldetés észben tartása is. Nem hagyomány vagy progresszió, hanem hagyomány és megújulás. Meg kell találni az egyensúlyt. Nekünk, magyaroknak ebben is lehet építő szerepünk az olimpiai mozgalmon belül.

Ez így túl általános – mik az Ön konkrét kritikái?
Csak kritikával szabad kezdeni?

Jó, akkor mik a pozitívumok?
Hála Istennek rengeteg! Legfiatalabbjaink óriási teljesítménye. Ahogy bátran, hősiesen küzdenek és odaérnek. Ahogy a bronzérmes Muhari Eszter bekerült a csapatba és ahogy a dobogóra küzdötte magát. Ahogy Kós Hubert elképesztő kitartással, tudatossággal és fegyelemmel megdolgozott az aranyért. Ahogy Milák Kristóf hullámvölgyek után kiemelkedett, óriásit küzdött az ezüstért, majd zseniálisan behúzta az aranyat, fityiszt is mutatva a világnak. Ahogy Rabb Krisztián és Nagy Dávid csereként beszálltak a vívók csapatversenyein, ahogy húztak ezek a csapatok. Ahogy fél évszázad után a párbajtőr csikócsapat legyőzte a világot. Ahogy Vigvári Vince huszonegy évesen lövi a gólokat. De nagyon erős, ahogy a kézilabda- és vízilabdacsapatok küzdenek, lányok-fiúk egyaránt. Fantasztikus volt látni Hámori Luca bátor helytállását, zseniális bokszolását. És nagyon jó látni a Magyar Olimpiai Bizottság csapatát is, ahogy Gyulay Zsolt és Fábián László vezetésével a háttérben mindent megtesznek a magyar versenyzőkért.

Jó, de ez mind a magyarok teljesítménye, milyen pozitívumokat lát a rendezésben?
Az olimpia a világ legnagyobb és legrangosabb sporteseménye. Legfontosabbak a versenyzők, „athletes first”, és utána a nézők. A versenyzői és a nézői élmény, valamint a közvetítés, az újságírók kiszolgálása biztosítja az olimpia sikerét. Egy olimpia akkor jó, ha rendben van a sportolók elhelyezése és szállása, vagyis a falu, az étkezésük, az edzéslehetőségeik, ha jók a versenyhelyszínek, ha olajozott és nem túl hosszú a versenyzők közlekedése. Ha az atléták vannak a fókuszban, ha értük van minden és az érmesek megkapják az őket megillető megbecsülést, elismerést, az ünneplés lehetőségét is. A nézőknek arra van szükségük, hogy jól tudjanak mozogni, könnyen megközelíthessék a helyszíneket, eligazodjanak, a létesítményekben jól lehessen követni a versenyeket, jól lehessen látni, szurkolni, mozogni, a sportprezentáció legyen színvonalas. Kell még profi tv-közvetítés és egy újságíróbarát médiaközpont. Ha ezeket a szempontokat nézem, Párizsban sok minden ragyogó, és vannak, amiket lehetne, illene jobban csinálni.

Konkrétan és bővebben…?
A falu kompakt, jól lett megcsinálva, a versenyhelyszínek, ha odatalál a buszvezető, közel vannak. Az étkezést érik komoly kritikák. Az edzéslehetőségek jók, a versenyhelyszínek nagyon jók, látványosak, szurkolóbarátok, adottak az izgalmas és látványos versenyek feltételei. A versenyzők szállítása vegyes – itt azt látom, a szervezők kifutottak az időből. Olykor eltévednek a buszok, mert nem elég felkészítettek a sofőrök, és döcög az olimpiai utakat mutató applikáció. De a transzport minden olimpián nagy kihívás! A bajnokok és érmesek megünneplése egészen különleges, a Champion’s Parkban minden este tízezrek köszöntik és ünneplik az előző napok érmeseit, ez a magyarok szerint is káprázatos, sose látott élmény. Na ez egy igazi olimpia újítás, telitalálat. Az is nagy élmény a bajnokoknak, hogy győzelmük után azonnal videóhívást indítanak nekik a családdal, ha nincsenek velük. A közösségi közlekedés jól működik, de az eligazodást segítő városi feliratozás hiányos. A közvetítés látványos és profi, az Olympic Broadcast csapata kitűnő munkát végez. A médiaközpont tud mindent, amit tudnia kell. Az önkéntesek szuperek, segítőkészek, de talán az ő felkészítésükre is több időt érdemes szánni, hogy képben legyenek mindenről és jobban tudják segíteni a versenyzőket és a nézőket.

A Szajnán tartott megnyitó biztonság szempontjából jól vizsgázott. Ugyanakkor nem attól marad meg az emlékezetünkben ahol, hanem, amilyen megosztó esemény kerekedett belőle. Mik voltak a személyes benyomásai a megnyitó tematikájáról?
A megnyitó ünnepségről határozott, karakteres véleményem van. De ezt először belül szeretném elmondani, az értékelési folyamatban. Tudni kell, a megnyitó ünnepség mindig a helyi rendezőbizottság „terméke”, ők találják ki és szervezik meg. Amit ott látunk, az nem a Nemzetközi Olimpia Bizottság üzenete volt.

És mit szól a felháborodáshoz, amellyel a világ nagy része reagált a megnyitóra?
Egyetértek azokkal, akik hangsúlyozzák: minden olimpiai megnyitó ünnepség lehetőség a házigazda számára, hogy bemutatkozzon. Hogy elmesélje a világnak, kicsoda ő. És azzal is egyetértek, hogy senki más nem mondhatja meg, kik ők, csakis saját maguk. Franciaországot bemutatni, önazonosságukat meghatározni a franciák kizárólagos, elvehetetlen joga. A megnyitón azt láttuk, kinek tartja magát ma Franciaország, pontosabban a kulturális és politikai elitjük egy része. Hogy mit akarnak elmondani 2024-ben saját nemzetükről, történelmükről, kultúrájukról a nagyvilágnak. C’ est la vie, mondhatják egyesek. Ám az olimpia értékek között ott van a kölcsönös tisztelet, a tolerancia is. Egy olimpiai megnyitó nem lehet bántó és nem lehet korhatáros televíziós műsor.

Óriási vihart kavart a magyar Hámori Luca és az algériai Iman Helif ugye, utóbbi női kategóriában való indulása miatt. Erről mit gondol?
Először is, Luca a mi bajnokunk! Óriási gratuláció és köszönet neki, amiért példásan képviseli Magyarországot. Sporttörténelmet írt, hiszen ő az első magyar női ökölvívó olimpikon. Az olimpián fantasztikusan teljesített, kétszer is győzött, nyolc közé jutott, hősiesen harcolt. Negyeddöntője után azt mondtam Gyulay Zsoltnak: ez a lány simán bajnok lehet Los Angelesben. Utolsó meccsén is derekasan küzdött, becsülettel helyt állt.

Sokak szerint méltánytalan, igazságtalan helyzetben…
A Magyar Olimpiai Bizottság álláspontja egyértelmű. Mi a tisztességes versenyben hiszünk, a fair play szellemében járunk el. Azt tarjuk egyedül helyesnek, ha minden verseny a küzdőtéren, a pályán dől el. Ezért nem volt kérdés sem Luca, sem a MOB számára, hogy a magyar bokszoló kiáll és versenyezni fog. Ezt is tette és bátran, hősiesen küzdött, ahogy mi magyarok szoktunk, akar túlerővel szemben is. A párizsi olimpia ökölvívó versenyeinek megvannak a maga tanulságai. Ezeket a játékok után értékelni kell. A szabályokon érdemes változtatni. Ebben az értékelésben és döntéshozatalban a magyar olimpiai család aktívan részt fog venni. Régi és lojális tagjai vagyunk a nemzetközi olimpiai mozgalomnak – teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a NOB meghozza szükséges döntéseket és jó döntéseket fog hozni.

Egy világ tiltakozott, hogy épp egy kontaktsportban hogyan szerepelhet egy Y kromoszómákkal élő versenyző, aki egy biológiai nővel méri össze erejét. Mit gondol erről?
Tisztázni kell a tényeket és egyértelművé kell tenni a szabályozást. A nemek közötti egyenlőség nem merülhet ki abban, hogy az olimpián azonos számban indulnak nők és férfiak. A női esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiailag minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak. Ellenkező esetben alapvetően sérül a női versenyzők esélyegyenlőséghez és tisztességes versenyhez való joga.

A tények sorában tisztázzuk: transzgender ügyről van szó?
Nem. Nem arról van szó, hogy az algériai versenyző nemváltó műtéten esett volna át, hogy ő korábban biológiai férfi lett volna. Tudomásunk szerint a versenyző semmilyen, a nemiségét manipuláló beavatkozáson nem esett át. Nem egyértelmű, hogy korábban milyen vizsgálatokat és milyen eredménnyel végeztek el vele kapcsolatban. Erről a NOB által felfüggesztett IBA, az International Boxing Association adhatna egyértelmű tájékoztatást. Ez régóta várat magára. Sajtóhírek szerint arról lehet szó, hogy egy nőnek született, akire a DSD-nek (differences in sex development) nevezett állapot jellemző. Ha ez igaz lenne, akkor elképzelhető, hogy ő születésénél fogva, mesterséges beavatkozás nélkül női külső nemi jegyekkel született, de esetlegesen kromoszóma szerkezetét tekintve mégis férfi. De ezt ma senki sem tudja, nincs biztos információ. Olyan szabályokra van szükség, amelyek az ilyen helyzetet egyértelműen kezelik és amelyek gondoskodnak a női versenyzők védelméről. A női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak, pont.

Beszéljünk a Szajna vízéről! Párizs polgármestere, Hidalgo asszony látványosan megfürdött a játékok előtt a folyóban, ehhez képest több edzés elmaradt és volt halasztott versenynap is. A NOB akár már az olimpia előtt nem utasíthatta volna-e a szervezőket, hogy ne tervezzenek a versenyzők egészségére nézve ilyen kockázatos helyszínnel, hiszen a hosszútávúszás is még hátravan? 
Hogy Párizs polgármestere mi mindenben mártózik meg, arról egy NOB-tagnak nem kell állást foglalnia. A NOB mindvégig olyan tájékoztatást kapott a franciáktól, hogy a környezetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően a Szajna száz év után úszható lesz az olimpián. Minden párizsi verseny tanulságait értékelni kell a játékok után, és a jövőre nézve le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Általánosságban tudom elmondani, hogy fontos olimpiai alapelvnek tartom az „athletes first”, azaz a sportolók az elsők elvet, és fontos, hogy a mindenkori szervezők ne csak hangoztassák, hanem meg is valósítsák azt.

Végül egy személyes kérdés: mi volt a legnagyobb élménye eddig a párizsi olimpián?
Ez egyértelmű. Megrendítő volt átélni az első aranyérem átadását Kós Hubertnak. Megtiszteltetés, hogy ott lehettem, kezet rázhattam vele és nyakába akaszthattam az aranyat. Hubi óriásit úszott, huszonegy évesen bajnok lett, hatalmas örömet szerzett Magyarországnak. Amikor ott állt a dobogó tetején, nyakában az arannyal, meghatódva, miközben kúszott felfelé a nemzeti lobogó, akkor azt éreztem, hogy életemben most szól a leggyönyörűbben a magyar himnusz és hogy micsoda fantasztikus dolog magyarnak lenni. Páratlan élmény volt, örökre megmarad, hálás vagyok, hogy részem lehetett benne.