Szatmári András: Az olimpián nem csak a vívótudás számít

– Április végén letört a bokájából egy darab, hogy van?
– Köszönöm, jól. Három nappal az eset után már dolgoztattam a lábam gyógytornász segítségével. Szkeptikus voltam, számolgattam a napokat, heteket, hogyan gyógyulhat meg egy törés ennyi idő alatt. Az orvosok azt mondták, kell hat hét, szerencsére négy hét után már óvatosan ugyan, de mozogtam vele. Türelmesnek kellett lennem, pedig azt éreztem, az Európa-bajnokságra is el tudtam volna utazni – válaszolta Szatmári András.

– Nézzük a jó oldalát: a márciusi budapesti világkupa-viadalon nyert, így győzelemmel vághat neki az olimpiának.
– Ez így van, s a sportpszichológusommal is beszéltünk erről: önbizalommal telve indulhatok Párizsba, más kérdés, hogy a vk-győzelem óta azért hosszú idő telt el, négy hónap, a sérülésemet követően pedig három. Ha valaki április végén azt mondja, én ilyen állapotban ott leszek a páston három hónappal a sérülésem után, nem biztos, hogy elhiszem neki. Rengeteg munka van abban, hogy mégis így van, köszönet és hála mindenkinek, aki segített. Most már csak meg kell mutatnom, mit tudok, és ezzel kapcsolatban is lehet önbizalmam, hiszen az, hogy az edzéseken ki-ki asszókat tudtam vívni Szilágyi Áronnal, nem jelent rosszat.

– A férfi kardválogatott élén változás történt, és a csapatban is: Decsi Tamás helyére Rabb Krisztián került. Hogyan élték meg az elmúlt heteket?
– Sokkal érettebb a csapatunk annál, hogy ez a változás bajt, gondot jelentsen, Rabb Krisztián pedig nem érdemtelenül került az együttesbe. Összefogtunk, összetartunk, több csapatépítő programunk is volt, ez jelenthetett kártyázást vagy hogy együtt néztünk egy-egy meccset a labdarúgó Eb idején. Nincs klikkesedés, csapatként mozgunk, csapatként vagyunk együtt. Úgy érzem, felkészültünk az olimpiára. Én is, a csapat is. De az águnk nehéz, ezt látnia kell mindenkinek. Egyéniben is nagyon nehéz versenyt nyerni, olimpiát még inkább, viszont itt már nem feltétlenül a vívótudás számít, a mentális állapoton is sok múlik.