Párizs 2024: a drónbotrány miatt felfüggesztették a kanadai női focisták edzőjét

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.26. 12:18
Bev Priestmant felfüggesztették az olimpiára (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a kanadai női labdarúgó-válogatott drónnal figyelte meg ellenfelének edzését a párizsi olimpián. A botrány kitörése után a kanadaiak vezetőedzőjét, Bev Priestmant menesztette a Kanadai Olimpiai Bizottság (COC).

A hírek szerint a címvédő kanadaiak edzői stábja drónokkal figyelte meg az új-zélandiak edzését az első olimpiai találkozójuk előtt. Nem sokkal az információk kikerülte után két stábtagot haza is küldtek Párizsból, ám most a vezetőedzőnek is búcsúznia kell a csapattól, miután a COC felfüggesztette pozíciójából. 

Bev Priestman már az első mérkőzésen – amelyen a címvédő 2–1-es győzelmet aratott – sem volt a csapat kispadján, ám hivatalos elküldését csak pénteken közölték a nyilvánossággal. 

A Kanadai Labdarúgó-szövetség főtitkára, Kevin Blue azt is elárulta, Priestman a játékok végéig biztosan fel lesz függesztve, ám utána sem biztos a pozíciója. A jövőjéről egy felülvizsgálat dönt majd, aminek a végeztéig nem láthatja el vezetőedzői feladatait a válogatottnál. 

Párizs 2024
2024.07.24. 16:36

Drónbotrány a kanadai női labdarúgóknál, két stábtagot hazaküldtek

Az új-zélandiak edzésén kémkedtek a kanadaiak, akiknek szövetségi kapitánya, Bev Priestmann nem ül le az első meccsen a kispadra.

 

 

Legfrissebb hírek

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
11 órája

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2025.07.07. 23:05

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.06. 23:03

Arany-kupa: három 11-est védett a kapus, Pochettino csapata ott van az elődöntőben

Minden más foci
2025.06.30. 07:09

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Egyesült Államok–Kanada jöhet az elődöntőben, teljes az Arany-kupa ágrajza

Minden más foci
2025.06.25. 11:08

Curacao az utolsó pillanatban egyenlített Kanada ellen az Arany-kupában

Minden más foci
2025.06.22. 08:27
Ezek is érdekelhetik