Drónbotrány a kanadai női labdarúgóknál, két stábtagot hazaküldtek

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.24. 16:36
Priestman (fehérben) kihagyja az első meccset (Fotó: Getty Images)
Áll a botrány az olimpiai bajnoki címvédő kanadai női labdarúgó-válogatottnál, miután első ellenfelük, az új-zélandiak hétfői edzésén egy drónnal repültek a tréningező játékosok fölé, hogy így kémkedjenek. Az óceániaiak azonnal jelezték az incidenst a rendőrségnek, a drónkezelőt elfogták, s kiderült, a kanadai válogatott stábjához tartozik.

 

Az eset után a Kanadai Olimpiai Bizottság (COC) vizsgálatot indított, s kiderült, már korábban, múlt pénteken is történt egy hasonló eset, ezért a segédedzőt, Jaysmine Mandert és egy nem akkreditált elemzőt, Joseph Lombardit azonnal hazaküldték Saint-Étienne-ből.

A történteket követően a kanadaiak szövetségi kapitányát, Bev Priestmannt ugyan nem találták vétkesnek az ügyben, ám amellett, hogy elnézést kért az új-zélandiaktól, önként jelezte, nem ül le a kispadra Kanada első, éppen Új-Zéland elleni mérkőzésén, csütörtökön. Továbbá a COC arra is kötelezte a szakmai stáb csapat mellett maradó tagjait, hogy kötelező etikai képzésen vegyenek részt.

„A teljes csapatunk nevében szeretnék elsősorban elnézést kérni az új-zélandi válogatott játékosaitól és vezetőitől, a szakmai stáb tagjaitól. A történtek nem képviselik azokat az értékeket, amelyeket Kanada képvisel, és amelyekért kiáll. Elsősorban én vagyok felelős a csapatunk tagjainak magatartásáért, úgyhogy ennek megfelelően úgy döntöttem, nem látom el az edzői feladataimat a kispadon az Új-Zéland elleni mérkőzésen. Ezt mindkét csapat érdekeit szem előtt tartva teszem, és hogy biztosítsam a mérkőzés sportszerű keretek közötti lejátszását a tőlem telhető maximális módon” – fogalmazott Priestmann.

Az olimpia női labdarúgótornáján a címvédő Kanada csütörtökön 17.00 órától Új-Zélanddal csap össze.

 

Legfrissebb hírek

Kiütötte a Ferencváros az eddigi éllovas ETO FC Győrt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
19 órája

Öngól után fordított a St. Mihály a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 19:48

Simán nyert az ETO a női NB I-ben, visszavette az első helyet a tabellán

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 18:36

Női NB I: győzött a PAFC és az FTC

Labdarúgó NB I
2025.03.29. 21:02

Hosszabbított 105-szörös válogatott futballistájával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 19:46

Női NB I: nyert, és élre állt a Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.24. 22:47

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Mindegyik hazai csapat egy gólt szerzett a női NB I vasárnapi játéknapján

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 19:16
Ezek is érdekelhetik