Hongkongi párossal szemben búcsúzott az Ecseki, Madarász asztaliteniszező vegyes párosunk

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.07.27. 19:22
Ecseki Nándor és Madarász Dóra nagy csatára késztette ellenfelét (Fotó: MTI)
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra asztalitenisz vegyes páros a nyolcaddöntőben 4:1-re kikapott az esélyesebbnek számító, világranglista-negyedik hongkongi Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem duótól a párizsi olimpia szombati játéknapján.

Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros ellenfele a nyolcaddöntőben negyedik helyen kiemelt, háromszoros világbajnoki bronzérmes hongkongi Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem kettős volt. A hosszú ideje együtt versenyző, összeszokott ázsiai kooperáció számított esélyesnek, amit a két páros legutóbbi összecsapásának eredménye is megerősített: Szingapúrban, a tavaszi Grand Smashen Vongék nagyon simán 3:0-ra nyertek a mieink ellen.

Harczi Zsolt szakmai igazgató a mérkőzés előtt úgy nyilatkozott, szoros meccsre számít, és bízik a győzelemben. Nos, a két kívánságból csak az előbbi vált valóra: Ecseki és Madarász bátran játszva nagy csatára kényszerítette az ellenfelet, korántsem tűnt reménytelennek a párharc, ugyanis a nagyon simán megnyert harmadik játszma mellett több szettben is sokáig vezettek a mieink, ám ezeket a lehetőségeket nem sikerült győzelemre váltani.

„Sajnos az első játszmát 9:8-as vezetésről elveszítettük, ez a folytatásban nagyon hiányzott – értékelt Harczi Zsolt. – Ecseki és Madarász bátran, motiváltan küzdött, de az ellenfél extraklasszis férfitagja, Vong Csun-ting rendkívül éles és pontos adogatásfogadásával nem tudtak mit kezdeni, ez el is döntötte a meccset. Annak ellenére, hogy nagyon erős ázsiai párossal játszottunk, bíztam a bravúrban, ám ez most nem sikerült.”

Az esti programban kétszeres Európa-bajnokunk, a 39. helyen kiemelt Póta Georgina a nála tizenöt pozícióval előrébb rangsorolt, ötszörös Eb-aranyérmes, csapatban olimpiai második és világbajnoki harmadik német-kínai Shan Xiaona ellen állt asztalhoz – és győzött! Mérkőzése helyszíni tudósítása alább olvasható!

PÁRIZS 2024
VEGYES PÁROS. NYOLCADDÖNTŐ
Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem (hongkongi)–Ecseki Nándor, Madarász Dóra 4:1 (9, 8, –4, 6, 8)

Párizs 2024
2024.07.27. 23:49

Póta Georgina bravúros fordítással bejutott a legjobb 32 közé Párizsban

39 éves versenyzőnk a 41 esztendős Shan Xiaona ellen 4:3-ra nyert, 1:3-ról küzdötte vissza magát, időnként parádés játékkal.

 

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Véget ért a Lei, Szántosi páros menetelése

Egyéb egyéni
2025.04.02. 17:39

Asztalitenisz: A Lei, Szántosi páros egyetlen európaiként elődöntős Otocecben

Egyéb egyéni
2025.04.02. 13:31

Asztalitenisz: a Lei, Szántosi páros bravúrja Otocecben

Egyéb egyéni
2025.04.01. 15:49

Két magyar ezüst a lengyelországi para-asztalitenisz vk-n

Egyéb egyéni
2025.03.31. 10:35

Asztalitenisz Ek: nehéz, de nem reménytelen a Budaörsi SC helyzete

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:00

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:56

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58
Ezek is érdekelhetik