Fájó nap a dzsúdósoknál: Gercsák Szabina és Tóth Krisztián is kiesett

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.31. 10:54

JUDO OLY PARIS 2024 
JUDO OLY PARIS 2024
Tóth Krisztián (fehérben) nem bírt a román Alex Crettel (Fotó: AFP)
Fájó nap a dzsúdósoktól, Tóth Krisztián (90 kg) és Gercsák Szabina (70 kg) is az első mérkőzésén vereséget szenvedett, ezzel búcsúzott a párizsi olimpiától.

Nagy reményekkel vágtunk neki a cselgáncsprogram szerdai versenynapjának, hiszen tatamira lépett olimpiai bronzérmes, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes dzsúdósunk, a 90 kilogrammos Tóth Krisztián. A 32-es táblán a román Alex Crettel találkozott, aki az idén harmadik helyen zárt az Európa-bajnokságon, s eddigi egyetlen egymás elleni összecsapásuk során kikapott a világranglista ötödik helyén álló magyartól. 

A 22 hellyel hátrébb rangsorolt Cret a rendes mérkőzésidőben nem igazán tudott mit kezdeni klasszisunkkal, igaz, a magyar sem hajtott végre pontot érő akciót, ráadásul az aranypontig sidóhátrányba is került, ő kettőt kapott, a román egyet. A ráadásban úgy tűnt, passzivitásért meginthetik a románt, ám ő ezt időben érzékelte, és egyre veszélyesebb indításokat hajtott végre. A negyedik ilyennél Tóth ellen újabb sidót ítéltek, ez egyben azt is jelentette, hogy kiesett az olimpián.

Gercsák Szabina a nála tizenegy hellyel előrébb rangsorolt, világranglista-11. ausztrál Aoife Coughlannal mérte össze a tudását. Az egymás elleni mérleg szerint nem az Eb-harmadik magyar hölgy volt a meccs esélyese, Gercsák eddig kettőből kétszer alulmaradt kétszeres Óceánia-bajnok vetélytársával szemben. Párizsban nem tudott szépíteni a statisztikán, tulajdonképpen végig irányított az ausztrál hölgy, aki az aranypont 13. másodpercében vazarit csinált, ezzel búcsúztatva honfitársunkat.

PÁRIZS 2024
CSELGÁNCS
Férfiak, 90 kg
A 32 között: Alex Cret (román)–Tóth Krisztián 10–0 

Nők, 70 kg
A 32 között: Aoife Coughlan (ausztrál)–Gercsák Szabina 7–0

Párizs 2024
2024.07.31. 12:18

Tóth Krisztián: Sajnos el kell fogadni, hogy az ember felett elmegy az idő

„Nehéz, hogy ez az egyetlen nap ne mérgezze meg az elmúlt tíz évet.”

 

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs-vb: Ukrajna nem indítja versenyzőit Budapesten a fehéroroszok miatt

Egyéb egyéni
13 órája

Cselgáncs-vb: Tóth Krisztián nem indul a Papp László Arénában

Egyéb egyéni
2025.05.25. 19:52

Cselgáncs-vb: hat magyar párizsi olimpikon a Papp László Arénában

Egyéb egyéni
2025.05.21. 15:14

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

Cselgáncs: parádéztak az ifjúságiak a lengyelországi Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.05.18. 20:53

Gitározik, főz, fut és kiválóan dzsúdózik – Özbas Szofi közelebbről

Képes Sport
2025.05.13. 11:05

Cselgáncs World Tour: Pupp Réka ötödik lett Asztanában

Egyéb egyéni
2025.05.09. 16:31

Cselgáncs: Csermák Dániel megérkezett a nemzetközi elitbe az ifiknél

Utánpótlássport
2025.05.04. 19:13
Ezek is érdekelhetik