Kahn szerint Buffonnak vissza kellett volna vonulnia (Fotó: AFP)

 

„Nem könnyű elfogadni, amikor eljön az idő, és szögre kell akasztani a cipőt – vélekedett a Bildnek a bajorok színeiben több mint 600 összecsapáson pályára lépő, 48 esztendős Oliver Kahn.Ha Buffon korábban visszavonult volna, akkor elkerülhette volna az olasz válogatott Svédország elleni kínos bukását, mint ahogy a Juventus Real Madrid elleni elkeserítő BL-kiesését is.”

„Ám neki az a vágya maradt, hogy a rekordokat tartsa, valamint az, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját. Én is maradhattam volna még két vagy három évet, de minek? Philipp Lahm is tudta, mikor kell befejezni, a legjobbkor tette meg mindezt. Ha nem találod meg a legmegfelelőbb időpontot, hogy megálljt parancsolj magadnak, akkor a folytatás fájdalmassá válhat. Azt javaslom Buffonnak, hogy vonuljon vissza.”

„Világbajnok volt, emellett a világ legjobb kapusa, és csak ezek számítanak, nem pedig az, hogy piros lapot kapott a Real Madrid ellen vagy hogy sosem nyerte meg a Bajnokok Ligáját.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
REAL MADRID (spanyol)–JUVENTUS (olasz) 1–3 (0–2)

Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 75 796 néző. Vezette: Oliver (angol)
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal, Varane, Vallejo, Marcelo – Modric (Kovacic, 75.), Casemiro (Lucas Vázquez, a szünetben), Kroos – Isco – Bale (Asensio, a szünetben), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
JUVENTUS:
Buffon – De Sciglio (Lichtsteiner, 17.), Benatia, Chiellini, Alex Sandro – Pjanic, Khedira, Matuidi – Douglas Costa, Higuaín (Szczesny, 96.), Mandzukic. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Gólszerző:
Cristiano Ronaldo (97. – 11-esből), ill. Mandzukic (2., 37.), Matuidi (60.)
Kiállítva: Buffon (93.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 4–3-as összesítéssel