Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.03. 22:36
null
Kristjan Asllani tizenegyesből volt eredményes a Verona ellen (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójának szombat esti találkozóján az Internazionale hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Veronát.

Az FC Barcelona elleni hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzés után Simone Inzaghi csapata nem volt könnyű helyzetben, hiszen úgy kellett volna takarékoskodni az energiával a jövő heti visszavágó előtt, hogy közben komoly győzelmi kényszer is nyomta a címvédő vállát. Az első helyezett Napoli ugyanis az Internazionale meccse előtt győzött Leccében, és hatpontos előnyre tett szert a tabellán.

A Verona elleni találkozó ennek ellenére kötelező házi feladatnak ígérkezett a San Siróban, még akkor is, ha Denzel Dumfries és Marcos Thuram is kimaradt a kezdőcsapatból – és ennek megfelelően is indult a meccs, a hazaiak már a 8. percben tizenegyest kaptak Nicolás Valentini szerencsétlen kezezése miatt, a megítélt büntetőt pedig Kristjan Asllani gurította higgadtan a kapu bal alsó sarkába. Bár továbbra is irányította a játékot, látszott, hogy az Internazionale a korai vezetés után – érthető okokból – nem igazán erőlteti meg magát. A szünetben így csak egygólos különbség volt a csapatok között.

A fordulás után sem változott semmit a játék képe, a Verona továbbra is teljesen passzív volt, az Internazionale biztosan tartotta egygólos vezetését. A vendégek a 65. percben mutatott először valamit a találkozón, amikor Ondrej Duda távoli kísérlete elkerülte a milánói kaput, majd két perccel később Tomás Suslov lövése kötött ki az oldalhálóban.

Ezután viszont még annyira sem forogtak a veszélyben a kapuk, mint ezt megelőzően – maradt az 1–0, az Inter elégedett lehet, mert begyűjtötte a három pontot, és még tartalékolni is tudott a jövő heti Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

OLASZ SERIE A 
35. FORDULÓ
Internazionale–Verona 1–0 (Asllani 9. – 11-esből)
Lecce–Napoli 0–1 (Raspadori 24.)
Parma–Como 0–1 (Strefezza 79.)
Cagliari–Udinese 1–2 (Zortea 35., ill. Zarraga 27., Kristensen 67.)

VASÁRNAP
12.30: Empoli–Lazio (Tv: Match4)
15.00: Monza–Atalanta (Tv: Match4)
18.00: Roma–Fiorentina
20.45: Bologna–Juventus (Tv: Match4)
HÉTFŐN
20.45: Genoa–Milan (Tv: Arena4)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Torino–Venezia 1–1 (Vlasic 75. – 11-esből, ill. Kike Pérez 36.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Napoli35238455–25+3077
  2. Internazionale35228573–33+4074
  3. Atalanta34198767–31+3665
  4. Juventus341614451–31+2062
  5. Bologna341613552–37+1561
  6. Roma34179849–32+1760
  7. Lazio34179857–45+1260
  8. Fiorentina34178953–34+1959
  9. Milan341591053–38+1554
10. Como351291445–48–345
11. Torino3510141139–40–144
12. Udinese351281538–49–1144
13. Genoa349121329–41–1239
14. Cagliari35891836–51–1533
15. Parma356141540–54–1432
16. Verona35952130–63–3332
17. Lecce35692024–57–3327
18. Venezia354141728–49–2126
19. Empoli344131727–54–2725
20. Monza34292325–59–3415

 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
7 órája

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
19 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31
Ezek is érdekelhetik