Folytatódott az Empoli és a Venezia nyeretlenségi sorozata a Serie A-ban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.03.29. 17:12
Riccardo Orsolini gólja miatt maradt pont nélkül a Venezia (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 30. fordulójának szombati játéknapján a Bologna 1–0-ra nyert a Venezia ellen, míg a Como 1–1-es döntetlent játszott az Empolival.

Como–Empoli 1–1

Az első félidőben nem sok lehetősége volt a hazai csapatnak, míg a másik oldalon Alberto Grassi fejese eltalálta a kapufát. A második játékrészben ismét szerencséje volt a Comónak, mivel Christian Kouamé lövése is csak a kapufát találta el, ennek megúszása után pedig előnybe került. Mërgim Vojvoda szép összjáték után kapta meg a labdát a tizenhatoson belül, majd középre adott, ahol Anasztasziosz Duvikasz érkezett, és néhány lépésről már csak az üres kapuba kellett passzolnia. Szűk negyedóra után egyenlített a vendégegyüttes – Kouamé fejese ezúttal pontos volt –, de boldog nem lehet az Empoli, mivel immár 15 bajnoki óta nyeretlen, ráadásul a mérkőzés hajrájában Jacopo Fazzini piros lapot kapott.

Venezia–Bologna 0–1

Nem hozott rendkívül sok helyzetet a mérkőzés Velencében, a második félidő elején viszont vezetést szerzett a Bologna, Nicolo Cambiaghi beadása után Riccardo Orsolini talált be, aki a 11. gólját szerezte a Serie A mostani kiírásában. Próbálkoztak hátrányban a hazaiak, ám Gianluca Busio a kapu mellé lőtt, míg John Yeboah próbálkozását védte Lukasz Skorupski. Sorozatban ötödik győzelmét aratta a Bologna, míg a Venezia most már 13 találkozó óta nyeretlen.

OLASZ SERIE A
30. FORDULÓ
Como–Empoli 1–1 (Duvikasz 61., ill. Kouamé 75.)
Kiállítva: Fazzini (90+2., Empoli)
Venezia–Bologna 0–1 (Orsolini 49.)
Juventus–Genoa 1–0 (K. Yildiz 25.)
Lecce–AS Roma 0–1 (Dovbik 80.)
VASÁRNAP
12.30: Cagliari–Monza (Tv: Match4)
15.00: Fiorentina–Atalanta (Tv: Match4)
18.00: Internazionale–Udinese (Tv: Match4)
20.45: Napoli–Milan – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
18.30: Verona–Parma (Tv: Match4)
20.45: Lazio–Torino (Tv: Match4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Internazionale29197365–27+3864
  2. Napoli29187445–23+2261
  3. Atalanta29177563–28+3558
  4. Bologna301511450–34+1656
  5. Juventus301413346–28+1855
  6. Roma30157845–30+1552
  7. Lazio29156850–41+951
  8. Fiorentina29146946–30+1648
  9. Milan29138844–33+1147
10. Udinese291171135–39–440
11. Torino29911934–34038
12. Genoa308111128–38–1035
13. Como30791436–47–1130
14. Verona29921829–58–2929
15. Cagliari29681528–44–1626
16. Parma295101435–49–1425
17. Lecce30671721–49–2825
18. Empoli304111524–47–2323
19. Venezia303111623–43–2020
20. Monza29291824–49–2515

 

 

Legfrissebb hírek

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
10 órája

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
12 órája

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
22 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24
Ezek is érdekelhetik