Thiago Motta a Juventus kupakiesése után: Ma elértük a mélypontot

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.02.27. 10:44
Thiago Motta súlyos kritikákat fogalmazott meg (Fotó: Getty Images)
A Juventus szerda este tizenegyesekkel alulmaradt az Empolival szemben az Olasz Kupa negyeddöntőjében. Thiago Motta, a torinóiak vezetőedzője szégyenletesnek nevezte csapata teljesítményét, de a saját felelősségét sem tagadta le.

A Juventus a bajnokságban idegenben gól nélküli döntetlent játszott az Empolival, hazai pályán február elején 4–1-re legyőzte. A bajnokságban kieső helyen álló Empoli azonban a kupában tizenegyesekkel búcsúztatta a címvédőt. Thiago Motta, a Juventus vezetőedzője nem próbálta szépíteni a kiesést. „Szégyellem magam, kínos volt. Az életben ki kell érdemelni a dolgokat, ehelyett mi elvártuk a sikert. Őszintén szégyellem magam azért, amit az első félidőben láttunk, és remélem, a játékosaim is így éreznek, nem léphetünk pályára ilyen rossz hozzáállással. Tényleg kínos volt, és ez az én hibám is, mert nem érzékeltettem a játékosokkal a mérkőzés fontosságát. Nem vagyunk az elődöntőben, mert nem érdemeltük meg, hogy ott legyünk.” – nyilatkozta Motta a tuttomercatoweb.comnak.

„A szurkolók még viszonylag kedvesek voltak velünk az első félidei teljesítményünkhöz képest. Azonnali javulás kell tőlem és a játékosoktól. A felelősség nagy részét magamra kell vállalnom, mert nekem kell megtanítani, mit jelent a Juventus mezét viselni. Nem tehetünk mást, csak bocsánatot kérhetünk a klubtól és a szurkolóktól, ma elértük a mélypontot. Ezek az alapok: mindent beleadni a pályán és az edzéseken, keményen dolgozni egymásért, tisztelni a klub történelmét. Ez az edzéseken és a mérkőzéseken is kulcsfontosságú, de mi ennek a teljes ellenkezőjét mutattuk, különösen az első félidőben” – zárta gondolatait Motta.

A Juventus nyolc nap leforgása alatt előbb a PSV elleni BL-párharcban majd az Olasz Kupában is alulmaradt, a bajnokságban nyolc pont a lemaradása az éllovas Inter mögött.

A továbbjutás még talán az Empolit is meglepte, a csapat közösségi média oldalán a győzelem pillanatában egy kép jelent meg ezzel a szöveggel: „5–3-ra nyertünk tizenegyesekkel a Juventus otthonában. Nem tudjuk, hol van a normális kép, az admin sem találja.”

Később jött a rendes poszt is.

És persze az öltözi kép sem maradhatott el.

OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Juventus–Empoli 1–1 (Kh. Thuram 66., ill. Maleh 24.) – 11-esekkel 2–4

Olasz labdarúgás
2025.02.26. 23:08

Kiesett a címvédő: a Juventus tizenegyesekkel búcsúzott az Olasz Kupától

Az Empoli jutott be a négy közé, ahol a Bolognával találkozik.

 

Legfrissebb hírek

Nem akármilyen gólokkal nyert a Juventus a Lecce ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 22:52

Az Inter kétgólos győzelemmel hangolt a Bayern elleni BL-visszavágóra

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 20:16

Locatelli kapásgóljára Shomurodov válaszolt, nem bírt egymással a Roma és a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.04.06. 22:47

Az Inter ismét nem tudta legyőzni a Milant, döntetlen született az Olasz Kupa-elődöntő odavágóján

Olasz labdarúgás
2025.04.02. 22:57

A Bologna fél lábbal már az Olasz Kupa döntőjében érezheti magát

Olasz labdarúgás
2025.04.01. 22:54

Politano és Lukaku góljaira csak Jovics válaszolt, a Napoli nyerte a Milan elleni rangadót

Olasz labdarúgás
2025.03.30. 22:47

Győzelemmel mutatkozott be Igor Tudor a Juventus kispadján

Olasz labdarúgás
2025.03.29. 20:04

„Nem kell félni semmitől” – torinói interjú Egri Zsuzsanna táncművésszel

Képes Sport
2025.03.29. 13:08
Ezek is érdekelhetik