Cristian Chivu lett Balogh Botondék edzője – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.02.18. 12:14
Cristian Chivu lett a Parma vezetőedzője (Fotó: parmacalcio1913.com
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a román Cristian Chivu lett a Balogh Botondot is foglalkoztató AC Parma labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

 

A Parma a Roma elleni hétvégi vereség után, hétfő este jelentette be a csapatot 2022 óta irányító és tavaly a Serie A-ba juttató vezetőedző, Fabio Pecchia leváltását.

A távozó szakember utódja az előzetes sajtóhíreknek megfelelően a 44 éves Cristian Chivu lett, aki először irányíthat felnőttcsapatot. A román edző kinevezését kedden délelőtt jelentette be a Parma. 

A klub rövid közleményében üdvözölte az új vezetőedzőt és megnevezte a segítőit is, Antonio Gagliardit (másodedző), Angelo Palombót (technikai asszisztens), Nicola Pavarinit (kapusedző).

Chivu játékosként a legnagyobb sikereit az Interrel érte el, mellyel többek között Bajnokok Ligáját és három bajnoki címet is nyert. A korábbi klasszis védő 2014-ben fejezte be profi pályafutását. Edzőként 2018-ban kezdett el dolgozni a milánói kék-feketék utánpótlásában, ahol négy korosztályt is irányított, miközben megszerezte az UEFA Pro licencet. 2021-ben nevezték ki az U19-es korosztálynak megfelelő Inter Primavera élére, amellyel 2022-ben megnyerte az olasz ifjúsági bajnokságot – a milánói klub fiataljait 2024 nyaráig irányította. Távozása után számos román élvonalbeli klub megkereste, de Chivu egyik érdeklődő ajánlatát sem fogadta el, így a Parma lesz az első klub, melynél felnőtteket irányíthat. 

A román válogatottban 75 meccsen három gólt szerző egykori bekk a Parmában Balogh Botond mellett két honfitársával, Valentin Mihailával és Dennis Mannal is együtt dolgozhat.

A Parma a legutóbbi négy meccsét elveszítette és a tabellán a 18., kiesést jelentő helyen áll. Chivu szombaton a Bologna elleni hazai meccsen mutatkozhat be a Parma kispadján.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

A magyar válogatott védő megérkezett a török klubhoz

Légiósok
2025.09.08. 09:30

Balogh Botond szombaton Törökországba repül – NS-infó

Légiósok
2025.09.06. 10:01

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik