Seria A: Balogh Botondék fontos meccset veszítettek el a Verona ellen; a Milan nem bírt a Genoával

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.15. 16:58
Balogh Botond végigjátszotta a Verona elleni bajnokit (Fotó: Getty Images)
A Balogh Botonddal felálló Parma otthon szenvedett 3–2-es vereséget a Verona ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 16. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A Bologna hazai pályán 1–0-ra győzött a Fiorentina ellen. Az esti mérkőzésen a Milan odahaza meglepetésre csak gól nélküli döntetlenre végzett a Genoa ellen.

Balogh Botond megszokott pozíciójában, a védelem közepén a kezdőcsapatban kapott helyet a Parmában – és végig is játszotta a találkozót –, csapata azonban már az 5. percben hátrányba került a Verona ellen. Erre nem sokkal később ugyan még válaszolt a hazai csapat, és sokáig tartotta is a döntetlent, a szünet után azonban két újabb gólt szerzett a Verona, és bár az utolsó pillanatokban még szépített a Parma, a meccset a Verona nyerte meg 3–2-re, és pontszámban beérte a tabellán a 15. helyezett parmai együttest. 

A délutáni program másik mérkőzésén a Bajnokok Ligája alapszakaszában is érdekelt Bologna a Konferencialigában szereplő Fiorentina ellen játszott hazai pályán, és Jens Odgaard 59. percben szerzett találatának köszönhetően 1–0-s győzelmet aratott. 

A korábbi esti meccsen sokáig úgy tűnt, hogy megszületik a forduló első gól nélküli eredménye, aztán a Como végül a 90. perc után kétszer is betalálva végül legyőzte a Romát hazai pályán.

A késő esti találkozón a Milan hiába játszott nagy mezőnyfölényben, képtelen volt a Genoa kapujába találni, így gól nélküli döntetlennel zártak a csapatok. A Genoa sorozatban hatodik bajnokiján maradt veretlen. 

OLASZ SERIE A
16. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Bologna–Fiorentina 1–0 (Odgaard 59.)
Parma–Verona 2–3 (Sohm 19., 90., ill. Coppola 5., A. Sarr 57., Mosquera 75.)
Como–Roma 2–0 (Gabrielloni (90+3., Paz 90+7.)
Lecce–Monza 2–1 (Tete Morente 3., Krsztovics 44., ill. Dorgu 37. – öngól)
Milan–Genoa 0–0

Pénteken játszották
Empoli–Torino 0–1 (Ché Adams 70.)
A szombati mérkőzések
Cagliari–Atalanta 0–1 (Zaniolo 66.)
Udinese–Napoli 1–3 (Thauvin 22., ill. Lukaku 55., Gianetti 76. – öngól, Anguissa 81.)
Juventus–Venezia 2–2 (Gatti 19., Vlahovics 90+5. – 11-esből, ill. Ellertsson 61., Idzes 83.)
Hétfő
20.45: Lazio–Internazionale

   
1. Atalanta16121339–17+2237
2. Napoli16112324–11+1335
3. Internazionale1494134–15+1931
4. Fiorentina1594228–11+1731
5. Lazio15101430–17+1331
6. Juventus1661026–12+1428
7. Bologna1567221–18+325
8. Milan1565424–16+823
9. Udinese1662819–25–620
10. Empoli1647514–16–219
11. Torino1654717–20–319
12. Roma1644818–23–516
13. Genoa1637613–24–1116
14. Lecce1644810–27–1716
15. Parma1636723–28–515
16. Como1636718–28–1015
17. Verona1651121–39–1815
18. Cagliari1635815–26–1114
19. Monza1617814–21–710
20. Venezia16241015–29–1410
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:40

Tizenegy év után térhet vissza Milánóba Massimiliano Allegri – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 12:56

Ismét működött a Grosso-mágia, a Sassuolo azonnal visszajutott a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
Tegnap, 10:46

Ranieri örül, hogy sosem kapott ki római derbin

Olasz labdarúgás
Tegnap, 9:17

Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 22:39

Az Atalanta három vereség után nyert újra

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 14:27

Nem akármilyen gólokkal nyert a Juventus a Lecce ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 22:52

Az Inter kétgólos győzelemmel hangolt a Bayern elleni BL-visszavágóra

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 20:16
Ezek is érdekelhetik