Az első gólig volt esélye a Cagliarinak, a Juventus jutott a legjobb nyolc közé az Olasz Kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.12.17. 22:53
Dusan Vlahovics egy érvényes gólt szerzett (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Olasz Kupa (Coppa Italia) nyolcaddöntőjében a címvédő Juventus otthon 4–0-ra legyőzte a Cagliari, s bejutott a legjobb nyolc közé, ahol majd az Empoli vár rá.

Öldöklő iramról nem lehetett beszélni a Juventus Stadionban, s főleg a hazaiak voltak álmoskásak. A Cagliari egész bátran kezdett, amelynek egyébként bizakodásra adott okot, hogy októberben a bajnokságban 1–1-et játszott a „zebrák” otthonában. Aztán a Juve egyre jobban kézbe vette az irányítást, többször is veszélyes támadást vezetett, majd a 44. percben megszerezte a vezetést is. Kenan Yildiz Dusan Vlahovicshoz passzolt, aki nyolc méterről kapura fordult Mateusz Wieteska mellett, és a bal alsóba lőtt – Simone Scuffet megdermedve nézte, ahogy a labda a kapufáról befelé pattan.

A második félidőben már nem volt kérdés, melyik csapat jut tovább, főleg, miután az 53. percben megszületett a torinóiak második gólja: Teun Koopmeiners 25 méterről, ballal a sorfal fölött a kapu jobb oldalába tekert szabadrúgásból. A meglehetősen sokszor helyzetbe kerülő Vlahovicsnak nem akart összejönni a második találat, két gólját les miatt nem adták meg, míg egyszer ziccerben lőtt az oldalhálóba, pedig már eltolta a kapus mellett a labdát.

Francisco Conceicao döntötte el végképp a mérkőzést a 80. percben, a portugál szélső befelé tört jobbról, majd nyolc méterről ballal a kapu jobb oldalába lőtt. A hajrában még jó párszor odajutott a vendégek kapuja elé a Juventus, és a pontot az i-re Nicolás González, aki 20 méterről Scuffetet átemelve lőtt a kapuba. A 15-szörös kupagyőztes magabiztos győzelemmel, 4–0-val jutott be a legjobb nyolc közé.

OLASZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Juventus–Cagliari 4–0
KORÁBBAN
Lazio–Napoli 3–1
Fiorentina–Empoli 2–2 – 11-esekkel 3–4
Milan–Sassuolo (II.) 6–1
Bologna–Monza 4–0
A TOVÁBBI PROGRAM
Szerda
18.30: Atalanta–Cesena (II.) (Tv: Arena4)
21.00: Roma–Sampdoria (II.) (Tv: Arena4)
Csütörtök
21.00: Internazionale–Udinese (Tv: Arena4)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Juventus–Empoli
Atalanta/Cesena (II.)–Bologna
Milan–Roma/Sampdoria (II.)
Internazionale/Udinese–Lazio

 

Legfrissebb hírek

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
2025.05.05. 21:35

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

Kiss Márton örülne, ha minden héten lenne Puskás-Suzuki-kupa

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:18

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:58

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Serie A: a Parma Balogh Botond nélkül kapott ki a Comótól

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 16:56

Egy éve nem játszik, mégis szerződést hosszabbított csatárával a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.04.30. 11:49

Pedro duplájával mentett pontot a Lazio Balogh Botondék ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.28. 23:00
Ezek is érdekelhetik