„A labdarúgás manapság egy őrült világ” – a Berlusconi család eladná a Monzát

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.12.12. 14:31
Fotó: Getty Images
A Berlusconi család részben vagy egészben eladásra kínálja az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Monzát.

„Az a célunk, hogy találjunk valakit, aki velünk vagy esetleg önállóan vinné tovább a klubot, úgy, ahogyan azt mi tennénk. A labdarúgás manapság egy őrült világ” – mondta Pier Silvio Berlusconi, a klubot tulajdonló Fininvest családi vállalat vezetőségi tagja, aki egyúttal az egyik főrészvényese az egyesületnek.

Az AC Monzát 2018-ban mindössze hárommillió euróért vásárolta meg a korábbi olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi a Fininvesten keresztül. Az együttes akkor a harmadosztályban szerepelt, ahonnan előbb a másodosztályba, majd 2022-ben az élvonalba is sikerült feljutnia. A csapat első idényét a 12. helyen zárta a Serie A-ban, a mostani kiírásban viszont gyengén szerepel és a 19., kieső helyen áll.

A klub – melynek igazgatója Adriano Galliani, aki az AC Milant is vezette, amíg Berlusconi volt a piros-feketék tulajdonosa – a 2023-as évet 60.3 millió eurós veszteséggel zárta, noha bevételei (68.3 millió euró) több mint kétszeresére nőttek.

 

Legfrissebb hírek

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
4 órája

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
6 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
7 órája

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
16 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
2025.08.22. 20:41

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
2025.08.22. 18:51
Ezek is érdekelhetik