Milánói ízek – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.09.21. 23:01

MILÁNÓRA FIGYEL A FUTBALLVILÁG, mondjuk ilyenkor, és mi, az olasz bajnokság szerelmesei is izgatottan várjuk a mérkőzést. És nem értjük, miért mondják a televíziós kollégák, hogy a hazai nézettségi versenyben korábban ismeretlen sportágak messze előzik még ezt az összecsapást is, ezek szerint nagyon megváltozott a világ. Visszaemlékszem a gyerekkoromra, szóba sem került, hogy az Inter–Milant láthassuk, legfeljebb lapunkban olvashattuk az eredményt, de (bocsánat, elődeink!) a tabella élcsoportja jelent meg legfeljebb − ha nem voltak a dobogón, az ember vakarta a fejét: vajon a negyedik vagy a kilencedik helyen állnak a kedvencek. Ma szerencsére képben vagyunk, és nem kétséges, a Milant őrült bosszúvágy fűti. Már az is méltatlan a klub hagyományaihoz, hogy az előző hat tétmérkőzést kivétel nélkül az Inter nyerte meg: Simone Inzaghi vezetőedző csapatának nem sokat számított, hogy Rijádban a Szuperkupa a tét (3–0), a San Siróban a BL-döntő (2–0, 1–0) vagy csak sima bajnoki (volt 1–0, 5–1, 2–1), legyőzte városi riválisát. A hat meccs, hat vereség kellő motivációt adhat a vasárnap esti randevúhoz, de külön bosszantja a piros-feketéket, hogy a tavasszal éppen egy derbin biztosította a bajnoki címet az Inter, ráadásul a Milan volt a pályaválasztó, vagyis hetvenezren nézték bánatosan, a két 19-szeres olasz bajnok közül melyik érte el előbb a címer fölé varrható második, a huszadik aranyérmet jelképező csillagot.

Ezzel együtt a mostani találkozó kilátásai nagyon is vegyesek. A Milan az idén többször is lehangoló teljesítményt nyújtott, a Torino, a Parma vagy éppen a héten a Liverpool ellen, de az Inter sem találja egyelőre a tavalyi formáját. Ráadásul a City ellen Manchesterben megszerzett pont sok energiát felemésztett, de ami főképp aggasztja a fekete-kék híveket, az Lautaro Martínez formája. A világbajnok argentin a nyáron főszerepet vállalt a kontinensbajnokság megnyeréséből, de látszik rajta a pihenés hiánya, nemhogy a kapu felé nem ment ebben az idényben, egyelőre a labda megszelídítése is gondot okoz időnként. Ha ő nem talál magára, kínlódás várhat a bajnokra, ha pedig a túloldalon Rafael Leao és Álvaro Morata összjátéka sikeres lesz, bármi előfordulhat a vasárnapi csúcsrangadón.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik