Lehet, hogy Varane-t már nem látjuk többet a pályán – sajtóhír

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.25. 08:43
Varane hamarosan visszavonulhat (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid korábbi klasszisa, a Manchester Unitedtől nyáron távozó és az olasz Comóhoz szerződő, jelenleg sérült Raphaël Varane a hírek szerint a visszavonulását fontolgatja.

A 31 éves világbajnok francia védő az új csapatában rögtön az első mérkőzésén, az Olasz Kupában sérült meg, méghozzá olyan súlyosan, hogy a Como nem nevezte be őt a Serie A-keretébe, és így az idény első 19 bajnokiján biztosan nem játszhat.

Raphaël Varane-t a karrierje során nagyon sokszor hátráltatták a sérülések. A válogatottságot a folyamatos fizikai és pszichológiai megterhelés miatt tavaly februárban mondta le, a Manchester Unitedet pedig három idény után a nyáron hagyta el. Az olasz élvonalba feljutó Comóhoz szerződött, de most Fabrizio Romano sportújságíró arról írt, a legutóbbi súlyos sérülése miatt a visszavonulását fontolgatja.

 

Legfrissebb hírek

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
47 perce

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

Férfi kézi: nem súlyos a Szeged izlandi irányítójának térdsérülése

Kézilabda
2025.10.01. 12:57

Paula Badosa 2026-ig nem játszik több teniszversenyen

Tenisz
2025.09.30. 14:38

Férfi kézilabda NB I: Smárason sérülése miatt aggódnak Szegeden

Kézilabda
2025.09.30. 12:53

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20
Ezek is érdekelhetik