A szívére hallgatott: Dovbik nem kevés pénzről mondott le az AS Romáért

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.08.04. 11:41
Fotó: asroma.com
Lehet óriási hőség a vén kontinensen, tombolhat a nyári szünet, lehet olimpia, nyújthat megannyi érdekességet és szórakozási lehetőséget a strandok és fesztiválok világa, mint rendesen, most is óriási figyelem övezi a futballvilág átigazolásait. Idén is nekilátunk, hogy rendet vágjunk a transzferek között – ahogyan az 2008 óta hagyomány, a Premier League után a Serie A-val folytatjuk az újabb transzferkört.

 

Jó hírt kaptak tavasz végén az AS ROMA hívei, a klub bevételei növekedésnek indultak, a stadion 99 százalékos kihasználtsága mellett az új mezszponzor évi 12.5 millió eurót fizetett (a többiektől is befolyt 18 millió euró), csökkent az amortizáció és a bérkeret – csakhogy a José Mourinhót váltó Daniele De Rossi is csak a 6. helyre hozta be a csapatot a bajnokságban, az Európa-ligában megálltak az elődöntőben, a hazai kupában pedig a negyeddöntőben (ráadásul ott a Lazio ütötte ki őket, igazi Coppán vágás ez a „farkasoknak”). 

A rossz hír az, hogy a klub adóssága 450 millió euró fölötti, 2022-t 219, 2023-at 99 millió eurós ráfizetéssel zárták (és ezekre kellett összesen 50 millió euró adót fizetniük az olasz államnak), a legrosszabb pedig az, hogy az éves bevételek csak jó 250 millió euróra tehetők. Ebből körülbelül 50 millió eurót hoznak a belépők és a bérletek, bő 100 milliót a tévés jogok, és az előző lezárt üzleti évhez 56 millió eurót tettek hozzá a játékospiacról, a Mercatóról, tavaly ennél is többet. Ősszel az El ligakörében folytatják, tehát a Bajnokok Ligája kiskosarához most sem férnek hozzá: sorozatban harmadszor végeztek a 6. pozícióban a Serie A-ban, előtte a 7. helyen zártak, 2020-ban ötödikek lettek – azt megelőzően a 6. helyre futottak be. 

Annak örülhetnek a Roma drukkerei, hogy a csapat tulajdonosa és elnöke, Dan Friedkin nem vette meg 600 millió euróért az Everton részvényeinek a többségét, marad az angol csapat kisebbségi tulajdonosa – több figyelem, és ami fő, több pénz jut az olaszoknak.

Forrás: Swiss Rumble

A keret értéke általában nagyjából annyi, mint az éves költségvetés plusz nagyjából 100 millió euró, ezt itt is megfigyelhetjük: a Transfermarkt ugyanis 336 millió euróra teszi a játékjogok összértékét. Négy éve vette át a klubot az amerikai Dan Friedkin, azóta szűk 100 millió eurót költött az eladásokon kívül az erősítésekre, a kispadon pedig ült Paulo Fonseca és Mourinho is. 

Most ugyebár a legendás Daniele De Rossinak kellene gatyába rázni a legénységet – és leépíteni az előző évekből még megmaradó, csalódást okozó játékosokat, mint Tammy Abraham (a Milan, a Juventus, az Everton és a West Ham érdeklődik iránta), Eldor Shomurodov (Hellas Verona), Marash Kumbulla (Parma) és Rick Karsdorp (Besiktas).

A nagyreményű középső középpályást, Edoardo Bovét a Fiorentina és a Sevilla venné meg, a nála sokkal olcsóbb szűrőt, Ebrima Darboét a Frosinone, a még tizenéves középpályást, Niccolo Pisillit a Sampdoria, a 31 éves Stephan El Shaarawy neve meglepő módon felvetődött a Juventusnál. A Roma fiataljait máshol talán jobban megbecsülik, a sokszoros lengyel válogatott szélső középpályásért, Nicola Zalewskiért a Torino odaadná az olasz válogatott védőt, Raoul Bellanovát.

Paulo Dybala leigazolása telitalálat volt, ellenben nemsokára 31 esztendős, a szerződése jövőre lejár, és olasz csapatoknak 20, külföldieknek 12 millió euróért elvihető, nem meglepő módon Mourinho Fenerbahcéje csábítja.

Az UEFA színe előtt a legjobb olasz csapat most... (Fotó: uefa.com)

Alessandro Buongiorno aláírt a Nápolyhoz, Riccardo Calafiori az Arsenalhoz: előbbi nem a Romát választotta, utóbbiból maga a Roma nem kért korábban. Calafiori a Roma nevelje, két éve 2.6 millióért adták el az FC Baselnek, ezt most a svájciak 10.2 millió euróra egészítették ki a Bolognától kapott részesedésükből. A hátvéd 2018-ban nagyon súlyos sérülést szenvedett, a fővárosiak lemondtak róla, csak ügynöke, Mino Raiola bízott benne, az ő tanácsára műtötték meg az Egyesült Államokban a térdét, ott, ahol Zlatan Ibrahimovicét is. Visszatérte után sem Mourinho, sem a sportigazgató, Thiago Pinto nem épített számolt vele. Hiba volt.

A sérülése idején De Rossi tartotta még benne a lelket, nekiajándékozta az egyik mezét. De Rossi hívta most Giovanni Di Lorenzót, de kosarat kapott a Nápoly csapatkapitányától, Raphaël Varane a Comót, a Boca Juniors bekkje, a válogatott kerettag Nicolás Valentini a Fiorentinát választotta, és Mats Hummelstől sem kaptak pozitív választ a rómaiak.

Nem úgy, mint Artem Dovbiktól, aki visszautasította az Atlético Madridot, beszélni sem volt hajlandó Diego Simeonével, beérte 3.5 milliós alapbérrel, sőt amikor elakadtak a tárgyalások a Girona és az ASR között, lemondott arról az 1.5 millió euróról, amely járna neki a spanyol klubtól e transzfer után. Az olaszok 30.5 milliót fizetnek érte, 5.5 millió lehet a bónusz, és további maximum 2.5 millió jár a spanyoloknak a következő vételárból. 

Dovbik érkezése azt is jelzi, hogy jobban hisz a Roma, mint az Atlético projektjében. „A szívével döntött” – árulta el az ék neje. Az olasz Sky a csatár bemutatásán azt emelte ki, hogy a 11-es mez új gazdája személyében most először vásárolt egy topligás, aktuális gólkirályt a Roma, Abel Balbo, Gabriel Batistuta, Edin Dzeko, Vincenzo Montella, Roberto Pruzzo és Rudi Völler sem mondhatta el ezt magáról!

Ha kikerekedik az összeg 36 millió euróra, Dovbik a klub a negyedik legdrágább játékosa lesz Patrik Schick (…), Tammy Abraham és a nagy Batistuta mögött. 

Mehet tehát Abraham, akiért a Milan konkrétan 17 milliót adna, mínusz Daniel Maldini és Luka Jovics játékjoga, majd a milánóiak Alexis Saelemaekerst és Divock Origit is felkínálták – de a fővárosi klub inkább Noah Okaforban gondolkodik, bár egyesek szerint De Rossi Jovics játékát is nagyon szereti.

Mourinho Törökországba csábította a rómaiak másik csatárkiszemeltjét, Jusszef en-Neszirit, Zsorzs Mikautadzét elvitte az Olympique Lyon, Alexander Sörlothot meg éppen a Dovbikról lemaradó Atlético vitte el. 

Ezen a ponton ajánlotta fel a segítségét és Federico Chiesa játékjogát a Juventus, az olasz támadó azonban a Sky Sport Italia értesülései szerint inkább külföldön folytatná – a Milan pedig bedobta végső érvként Davide Calabriát.

Róma új „aranyfiúja” lesz a várakozások szerint az argentin szélső, Matías Soulé, akiért a Juventus 25.6 millió eurót kért, plusz 4 milliónyi bónuszt. Soulé évi 2 milliót kap majd, nettóban, és öt évre írt alá. Megszerzésében fontos szerepe volt két honfitársának, Dybalának és Paredesnek, nem mellesleg De Rossi beszéli az „argentin spanyol nyelvet”, ugyanis játszott anno Argentínában, a Boca Juniorsban (meglepő módon néhány futballista és edző ad arra, hogy megtanuljon annak az országnak a nyelvén, ahol a kenyerét keresi). De ez csak kis adalék az igazoláshoz: Soulé a több játéklehetőséget kereste, ő maga olasz származású családba született, édesanyja révén, és négy éve él Olaszországban, van olasz útleve is.

Soulé a 18-as mezt választotta, ezzel a számmal lett legenda Rómában Gabriel Batistuta, és ne feledjük, Soulé nemcsak szélső, hanem támadó középpályás és karmester is, ideális De Rossi kedvenc 4–3–3-as hadrendjéhez. A 18-as mezt hordta korábban Antonio Cassano (nos, ő igazi aranyifjú volt), aztán Valerio Virga, Mauro Esposito, Gianluca Curci, Ezequiel Ponce, Bogdan Lobont, Davide Santon és Ola Solbakken következett, ezért is tartják, hogy Soulénak egy átkot kell megtörnie…

Az előjelek nem rosszak: az előző idényben Soulé teremtette a Serie A-ban a legtöbb helyzetet, és övé volt a legtöbb sikeres csel, az U21-esek között neki volt a legtöbb kulcspassza, és a topligákban csak egy ember (Mohammed Kudus) cselezett nála is többet! 

A Corinthians balszellője, Wesley (őt maga Cafú ajánlotta!), de Antonio Nusa (FC Bruges), Jérémie Boga (Nice), Domenico Berardi és az atléticós Rodrigo Riquelme kiszemelt még erre a posztra. 

Memphis Depay is, de ő ötmillió eurós nettó bért kér, és ennek megfelelő aláírási pénzt – a kereseti lista éllovasa, Dybala a jutalmak nélkül négymillió eurót sem visz haza.

Az FC Porto szélsője, Galeno a Juventus mellett a Roma célpontja is, de érte 25–30 milliót követelnek. 

Ugyanakkor a La Gazzetta dello Sport szerint nincs még vége a Soulé-transzfernek: érkezhet mellette Torinóból Arthur Melo és ugyebár Chiesa, költözhet Stephan El Shaarawy. A Juve kérte állítólag Bryan Cristantét is, de hozzá ragaszkodnak a „farkasok”.

Ő is célpont

A kapusposztra a veterán Esteban Andrada az, a négyszeres argentin válogatott kapus szerződése jövőre lejár a Monterreyjel, ugyanakkor Mile Svilar éves fizetését megdupláznák 1.5 millió euró nettóra egy új szerződésért. Az ő édesapja az a Ratko Svilar, aki annak idején 1980 és 1996 között az Royal Antwerpen kapusa volt, és egy ideig Gelei Károly vetélytársa. A kis Svilar riválisa most a 92-szeres ausztrál válogatott Mathew Ryan, akit ingyen engedett el az AZ (és volt már jobb formában is).

A védelembe érkezhet Leccéből a bal oldali mindenes Antonino Gallo, aki De Rossi jobbkezének, Guillermo Giacomazzinak a veje – ugyanakkor 4.3+2 millió euróért megvették már a 21 éves, egyszeres válogatott Samuel Dahlt a Djurgardentől, és opciósan 5.2 milliót fizettek a Lipcsének a spanyol bal oldali mindenesért, Angelinóért, aki megállította Rómában karrierje „zuhanását”. 

A belga Arthur Theatét kölcsönkérték a Rennes-től, 18 milliós vételi opcióval, de őt ennél picivel többért vették meg a franciák a Bolognától, és a nyári Európa-bajnokságon három mérkőzésen is játszott. 

Kiszemelt a Rennes-től a jobbhátvéd Lorenz Assignon is, 11 milliót ajánlanak érte, mínusz Rick Karsdorp, aki 2.5 milliót kap évente nettóban Rómában, és teljesítménye nem tükrözi ezt. Olcsóbb megoldás lenne Warren Kamanzi (Toulouse) és Marc Pubill (Almería), a legdrágább nyilván a klubja szerint 25 millió euróért mozdítható Raoul Bellanova.

Nagy fogás a 23 millióba kerülő Enzo Le Fée, a Rennes-től megszerzett középső és bal oldali középpályás, a szakértők szerint ő a hiányzó láncszem De Rossi taktikájában, a középpálya gyors átjátszása lesz a feladata.

Jogos a kérdés, a nagy adósság ellenére miből költekezik most a Roma? 

Andrea Belottiért csak 4.5 millió eurót kaptak, Husszem Auarért 12 milliót, de lekerült a fizetési listáról Leonardo Spinazzola, Rui Patrício, Romelu Lukaku, Rasmus Kristensen, Dean Huijsen, Szardar Azmun, Diego Llorente és Renato Sanches is. Ők összesen 50 millió eurót kerestek az elmúlt évben, pontosabban csak a Roma ennyit fizetett nekik, mert a kölcsönjátékosok kaptak fizetést az anyacsapatoktól is. A jó gazdálkodást az UEFA is elismerte, felmentve a klubot a korábbi szankciók alól.

Az olasz sajtó szerint Fridkin a mostani Mercatóban bedobta az All in!-t, azaz a klub lehetőségeihez képest az összes pénzért erősíteni fog, a francia kapcsolatokat az új sportigazgató, a Nice-től érkező Florent Ghisolfi hozza – mellette egy szinten dolgozik fejlesztési igazgatóként Alberto De Rossi, Daniele De Rossi atyja, az utánpótlásképzés másik vezetője is Bruno Conti.

Abraham és Zulewski árát és a Calafiori-jutalékot is hozzácsapva 100 millió eurót költhet a nyáron De Rossi, ebből kell a dobogóra jutnia. Egy Svilar – Bellanova, G. Mancini, Evan Ndicka, Angelino – Le Fée, Lorenzo Pellegrini, Bryan Cristante – Soulé, Dybala – Dovbik csapat nem is esélytelen erre, és az El-sikerre sem! 

Ők is lesznek egyszer „keresztapák”?

A legnagyobb fájdalma az azonban a klub híveinek, hogy amióta Daniele De Rossi felkerült a felnőttek közé a saját utánpótlásból (és ennek már 22 éve!), a legnevesebb ifjak Alessio Cerci, Stefano Okaka Chuka, Gianluca Caprari, Loic Nego, Alessio Romagnoli, Daniele Verde, Luca Pellegrini, Riccardo Calafiori, Ebrima Darboe, Pietro Boer, Edoardo Bove, Nicola Zalewski, Benjamin Tahirovic és Cristian Volpato voltak, akiket feladott a profik közé a saját akadémia.

Ezen a nyáron az U21-es válogatott középső középpályás Niccolo Pisilli és a portugál, majd brazil U20-as válogatott szélső, Joao Costa kapott lehetőséget De Rossitól.

Ne feledkezzünk meg az abszolúte új Tottiról, a 15 éves Cristian Tottiról sem, akit tavaly elengedtek a Frosinonéhez, de a Rayo Vallecanón át az Olbiához igazolt. Tehetségért és ügynökért sem kell messzire mennie, atyja ma játékosügynök, a két alapembere a cégében Vincent Candela és Aldair!

És persze a 2027-es cél…

 

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI
2024 NYARA

ATALANTA BERGAMO
ÉRKEZETT: Charles De Ketelaere (Milan, kölcsön után végleg, 22 000 000 euró), Ben Godfrey (Everton, 12 000 000 euró), Ibrahim Sulemana (Cagliari, 7 500 000), Mateo Retegui (Genoa, 22 000 000)
Kölcsönbe: Lazar Szamardzsics (Udinese), Marco Brescianini (Frosinone, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Nadir Zortea (Frosinone), Samuel Giovane (Ascoli), Brandon Soppy (Schalke), Giorgio Cittadini (Monza), Federico Zuccon (Cosenza), Nicolo Cambiaghi (Empoli), Pierluigi Gollini (Napoli), Caleb Okoli (Frosinone), Roberto Piccoli (Lecce), Viktor Kovalenko (Empoli)
Kölcsönbe: Nicolo Zaniolo (Galatasaray, 6 400 000 euró)
TÁVOZOTT: Duván Zapata (Torino, kölcsön után végleg, 5 600 000 euró), Ebrima Colley (Young Boys, kölcsön után végleg, 1 650 000), Giuseppe Di Serio (Spezia, kölcsön után végleg, 1 500 000), José Luis Palomino (Cagliari, ingyen), Nicolo Cambiaghi (Bologna, 10 000 000), Nadir Zortea (Cagliari, 5 000 000), Alekszej Mirancsuk (Atlanta United, 12 000 000), Hans Hateboer (Rennes, 3 000 000)
Kölcsönbe: Giorgio Cittadini (Frosinone), Roberto Piccoli (Cagliari, 500 000), Michel Adopo (Cagliari), Pierluigi Gollini (Genoa), Giovanni Bonfanti (Pisa)
Kölcsönből vissza: Emil Holm (Spezia)

FC BOLOGNA
ÉRKEZETT: Emil Holm (Spezia, 7 000 000 euró), Remo Freuler (Nottingham, kölcsön után végleg, 4 500 000 euró), Jens Odgaard (AZ, kölcsön után végleg, 4 000 000), Najim Bjar (Reims, 1 000 000), Juan Miranda (Betis, i.), Nicolo Cambiaghi (Atalanta, 10 000 000), Thijs Dallinga (Toulouse, 15 000 000), Martin Erlic (Sassuolo, 7 000 000)
Kölcsönből vissza: Antonio Raimondo (Ternana), Niklas Pyyhtiä (Ternana), Kevin Bonifazi (Frosinone), Sydney van Hooijdonk (Norwich City)
TÁVOZOTT: Marko Arnautovic (Inter, kölcsön után végleg, 8 000 000), Luis Binks (Coventry, k. v., 2 000 000), Ebenezer Annan Novi Pazar, 350 000), Adama Soumaoro (szerződése lejárt), Joshua Zirkzee (Manchester United, 42 500 000), Riccardo Calafiori (Arsenal, 45 000 000), Sydney van Hooijdonk (Cesena, i.)
Kölcsönbe: Antonio Raimondo (Venezia)
Kölcsönből vissza: Alexis Saelemaekers (Milan), Victor Kristiansen (Leicester City)

CAGLIARI
ÉRKEZETT: Sebastiano Luperto (Empoli, 3 500 000), Kingstone Mutandwa (Cagliari U19), Nadir Zortea (Atalanta, 5 000 000), Alen Sherri (Egnatia, 300 000), José Luis Palomino (Atalanta, i.)
Kölcsönbe: Roberto Piccoli (Atalanta, 500 000), Michel Adopo (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Davide Veroli (Catanzaro), Razvan Marin (Empoli), Giorgio Altare (Venezia), Gastón Pereiro (Ternana)
TÁVOZOTT: Alberto Dossena (Como, 8 000 000), Giorgio Altare (Venezia, 1 000 000), Nahitan Nández (al-Kvadsziah, i.), Simone Aresti (szl.), Marco Mancosu (szl.), Ibrahim Sulemana (Atalanta, 7 500 000)
Kölcsönbe: Borisz Radunovics (Bari), Davide Veroli (Sampdoria)
Kölcsönből vissza: Andrea Petagna (Monza), Eldor Somurodov (Roma), Gaetano Oristanio (Inter), Gianluca Gaetano (Napoli)

COMO 1907
ÉRKEZETT: Alberto Dossena (Cagliari, 8 000 000), Gabriel Strefezza (Lecce, kölcsön után végleg, 5 000 000), Andrea Belotti (Roma, 4 500 000), Ben Lhassine Kone (Torino, 1 500 000), Matthias Braunöder (Austria Wien, kölcsön után végleg, 1 500 000), Peter Kovacik (Podbrezova), Marco Curto (Südtirol, kölcsön után végleg), Mattia Felici (Feralpisalo, 2 000 000), Pepe Reina (Villarreal, ingyen), Alberto Moreno (Villarreal, i.), Yannik Engelhardt (Fortuna Düsseldorf, 8 000 000), Emil Audero (Sampdoria, 6 000 000), Raphaël Varane (Manchester United, i.), Alieu Fadera (Genk, 5 000 000)
Kölcsönbe: Luca Mazzitelli (Frosinone)
Kölcsönből vissza: Alberto Cerri (Empoli)
TÁVOZOTT: Cas Odenthal (Sassuolo, 1 200 000), Adrian Semper (Pisa, 2 500 000)
Kölcsönbe: Jean-Pierre Nsame (Legia Warszawa), Marco Curto (Cesena), Alessandro Bellemo (Sampdoria), Nikolas Ioannou (Sampdoria), Nicholas Gioacchini (Cincinnati)

FC EMPOLI
ÉRKEZETT: 
Kölcsönbe: Sebastiano Esposito (Inter), Mattia Viti (Nice), Lorenzo Colombo (Milan), Ola Solbakken (Roma)
Kölcsönből vissza: Petar Stojanovic (Sampdoria), Gabriele Guarino (Modena), Liam Henderson (Palermo)
TÁVOZOTT: Sebastiano Luperto (Cagliari, 3 500 000), Etrit Berisha (szl.), M'Baye Niang (szl.), Mattia Destro (szl.), Lorenzo Tonelli (szl.)
Kölcsönből vissza: Simone Bastoni (Spezia), Elia Caprile (Napoli), Alberto Cerri (Como), Bartosz Bereszynski (Sampdoria), Szymon Zurkowski (Spezia), Matteo Cancellieri (Lazio), Nicolo Cambiaghi (Atalanta), Razvan Marin (Cagliari), Jusszef Maleh (Lecce), Viktor Kovalenko (Atalanta)

FIORENTINA
ÉRKEZETT: Marin Pongracic (Lecce, 15 000 000), David de Gea (egyesület nélküli), Amir Richardson (Reims, 9 000 000)
Kölcsönbe: Andrea Colpani (Monza, 4 000 000), Albert Gudmundsson (Genoa, 8 000 000)
Kölcsönből vissza: Abdelhamid Szabiri (al-Fajha), Lorenzo Amatucci (Ternana), Louis Munteanu (Farul), Alessandro Bianco (Reggiana), Niccolo Pierozzi (Salernitana), Filippo Distefano (Ternana), Josip Brekalo (Hajduk Split), Szofjan Amrabat (Manchester United)
TÁVOZOTT: Alekszandr Kokorin (Aris Limassol, k. v., i.), Alfred Duncan (Venezia, i.), Giacomo Bonaventura (al-Sabab, i.), Gaetano Castrovilli (Lazio, i.), Nikola Milenkovics (Nottingham Forest, 14 000 000), Niccolo Pierozzi (Palermo, 1 000 000), Louis Munteanu (CFR, 2 300 000)
Kölcsönbe: Lorenzo Amatucci (Salernitana), Filippo Distefano (Frosinone), M'Bala Nzola (Lens)
Kölcsönből vissza: Maxime López (Sassuolo), Davide Faraoni (Hellas Verona), Andrea Belotti (Roma), Arthur Melo (Juventus)

GENOA FC 
ÉRKEZETT: Vitinha (Marseille, k. v., 16 000 000), Koni De Winter (Juventus, k. v., 8 000 000), Morten Thorsby (Union Berlin, k. v., 4 000 000), Emil Bohinen (Salernitana, k. v., 2 000 000), Brooke Norton-Cuffy (Arsenal U21, 2 000 000)
Kölcsönbe: Alessandro Zanoli (Napoli), Pierluigi Gollini (Atalanta), Andrea Pinamonti (Sassuolo, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Alessandro Marcandalli (Reggiana), George Puscas (Bari), Mattia Aramu (Bari), Kelvin Yeboah (Standard Liege), Silvan Hefti (Montpellier), Filip Jagiello (Spezia), Filippo Melegoni (Reggiana), Massimo Coda (Cremonese), Güven Yalcin (Karagümrük)
TÁVOZOTT: Francesco Cassata (Spezia, 590 000), Kevin Strootman (szl.), Giorgio Cittadini (Monza), Djed Spence (Tottenham), Massimo Coda (Sampdoria, 500 000), Kelvin Yeboah (Minnesota United, 3 000 000), Mateo Retegui (Atalanta, 22 000 000), Silvan Hefti (Hamburg, 1 200 000), George Puscas (Bodrum, i.), Filip Jagiello (Lech Poznan, i.)
Kölcsönbe: Mattia Aramu (Mantova), Albert Gudmundsson (Fiorentina, 8 000 000)

HELLAS VERONA
ÉRKEZETT: Suat Serdar (Hertha, k. v., 4 500 000), Jackson Tchatchoua (Charleroi, 3 000 000), Daniel Mosquera (América Cali, 700 000), Christian Corradi (Vicenza, 500 000), Martin Frese (Nordsjaelland, i.), Dailon Rocha Livramento (MVV, 600 000), Charlys (Vitória U20, 100 000)
Kölcsönbe: Grigoris Kastanos (Salernitana), Casper Tengstedt (Benfica)
Kölcsönből vissza: Kevin Lasagna (Karagümrük), Federico Ceccherini (Karagümrük), Daniele Ghilardi (Sampdoria), Davide Faraoni (Fiorentina), Yayah Kallon (Bari), Mert Cetin (Ankaragücü)
TÁVOZOTT: Tijjani Noslin (Lazio, 15 000 000), Kevin Rüegg (Basel, 440 000), Juan Cabal (Juventus, 12 800 000)
Kölcsönbe: Thomas Henry (Palermo, 280 000), Kevin Lasagna (Bari), Yayah Kallon (Salernitana), Jordi Mboula (Gil Vicente), Jayden Braaf (Salernitana)
Kölcsönből vissza: Michael Folorunsho (Napoli), Jackson Tchatchoua (Charleroi), Fabien Centonze (Nantes), Karol Swiderski (Charlotte), Federico Bonazzoli (Salernitana), Rúben Vinagre (Sporting CP)

INTERNAZIONALE
ÉRKEZETT: Davide Frattesi (Sassuolo, kölcsön után végleg, 29 000 000 euró), Carlos Augusto (Monza, k. v., 13 000 000), Marko Arnautovic (Bologna, k. v., 8 000 000), Piotr Zielinski (Napoli, i.), Mehdi Taremi (Porto, i.)
Kölcsönből vissza: Francesco Pio Esposito (Spezia), Joaquín Correa (Marseille), Zinho Vanheusden (Standard Liege), Mattia Zanotti (St. Gallen), Eddie Salcedo (Lecco), Valentín Carboni (Monza), Gaetano Oristanio (Cagliari), Lucien Agoumé (Sevilla), Martín Satriano (Brest), Sebastiano Esposito (Sampdoria), Andrei Radu (Bournemouth), Filip Sztankovics (Sampdoria)
TÁVOZOTT:  Davy Klaassen (szl.), Juan Cuadrado (szl.), Alexis Sánchez (Udinese, i.), Stefano Sensi (Monza, i.), Gaetano Oristanio (Venezia, 4 000 000), Mattia Zanotti (Lugano, 2 500 000), Lucien Agoumé (Sevilla, 4 000 000)
Kölcsönbe: Franco Carboni (River Plate, 500 000), Sebastiano Esposito (Empoli), Zinho Vanheusden (Mechelen), Ebenezer Akinsanmiro (Sampdoria), Valentín Carboni (Marseille, 1 000 000), Filip Sztankovics (Venezia), Issiaka Kamate (Avs Futebol)
Kölcsönből vissza: Emil Audero (Sampdoria)

JUVENTUS 
ÉRKEZETT: Douglas Luiz (Aston Villa, 51 500 000), Khéphren Thuram (Nice, 20 600 000), Juan Cabal (Hellas Verona, 12 800 000)
Kölcsönbe: Michele Di Gregorio (Monza, 4 500 000), Pierre Kalulu (Milan, 3 300 000)
Kölcsönből vissza: Facundo González (Sampdoria), Kaio Jorge (Frosinone), Dean Huijsen (Roma), Matías Soulé (Frosinone), Gianluca Frabotta (Cosenza), Arthur Melo (Fiorentina), Enzo Barrenechea (Frosinone)
TÁVOZOTT: Samuel Iling-Junior 20 England (Aston Villa, 14 000 000), Enzo Barrenechea (Aston Villa, 8 000 000), Koni De Winter (Genoa, k. v., 8 000 000), Kaio Jorge (Cruzeiro, 7 200 000), Adrien Rabiot (szl.), Alex Sandro (szl.), Dean Huijsen (Bournemouth, 15 200 000), Matías Soulé (Roma, 25 600 000), Marley Aké (Yverdon, kölcsön után végleg), Gianluca Frabotta (West Bromwich, i.), Wojciech Szczesny (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Daniele Rugani (Ajax)
Kölcsönből vissza: Carlos Alcaraz (Southampton)

LAZIO 
ÉRKEZETT: Tijjani Noslin (Hellas Verona, 15 000 000), Mattéo Guendouzi (Marseille, k. v., 13 000 000), Loum Tchaouna (Salernitana, 8 000 000), Gaetano Castrovilli (Fiorentina, i.)
Kölcsönbe: Fisayo Dele-Bashiru (Hatayspor), Nuno Tavares (Arsenal), Boulaye Dia (Salernitana)
Kölcsönből vissza: Marcos Antonio (PAOK), Matteo Cancellieri (Empoli), Toma Basic (Salernitana), Jean-Daniel Akpa Akpro (Monza)
TÁVOZOTT: Luis Alberto (al-Duhail, 11 000 000), Luís Maximiano (Almería, k. v., 8 100 000), Raúl Moro (Valladolid, k. v., 2 000 000), Felipe Anderson (Palmeiras, i.), Kamada Daicsi (Crystal Palace, i.), Ciro Immobile (Besiktas, 3 000 000)
Kölcsönbe: Marcos Antonio (Sao Paulo), Matteo Cancellieri (Parma, 1 200 000)
Kölcsönből vissza: Luigi Sepe (Salernitana)

US LECCE
ÉRKEZETT: Kialonda Gaspar (Estrela Amadora, 2 000 000), Christian Früchtl (Austria Wien, 1 000 000), Tete Morente (Elche, i.), Balthazar Pierret (Quevilly, i.), Filip Marchwinski (Lech Pozan, 3 000 000), Lassana Coulibaly (Salernitana, 1 800 000)
Kölcsönbe: Andy Pelmard (Clermont Foot)
Kölcsönből vissza: Thórir Jóhann Helgason (Eintracht Braunschweig), Pablo Rodríguez (Ascoli), Jusszef Maleh (Empoli)
TÁVOZOTT: Gabriel Strefezza (Como, k. v., 5 000 000), Lorenzo Venuti (Sampdoria), Alexis Blin (Palermo, 1 500 000), Marin Pongracic (Fiorentina, 15 000 000)
Kölcsönbe: Pablo Rodríguez (Santander)
Kölcsönből vissza: Ahmed Tuba (Basaksehir), Pontus Almqvist (FK Rosztov), Roberto Piccoli (Atalanta)

AC MILAN
ÉRKEZETT: Álex Jiménez (Real Madrid U19, 5 000 000), Álvaro Morata (Atlético Madrid, 13 000 000), Sztrahinja Pavlovics (RB Salzburg, 18 000 000), Youssouf Fofana (Monaco, 20 000 000), Emerson Royal (Tottenham, 15 000 000)
Kölcsönből vissza: Marco Nasti (Bari), Luka Romero (Almería), Divock Origi (Nottingham), Alexis Saelemaekers (Bologna), Daniel Maldini (Monza), Marco Pellegrino (Salernitana), Marko Lazetics (Fortuna Sittard), Chaka Traore (Palermo), Fodé Ballo-Touré (Fulham), Lorenzo Colombo (Monza)
TÁVOZOTT: Charles De Ketelaere (Atalanta, k. v., 22 000 000), Rade Krunic (Fenerbahce, k. v., 3 500 000), Olivier Giroud (Los Angeles FC, i.), Mattia Caldara (Modena, i.), Simon Kjaer (szl.), Antonio Mirante (szl.), Jan-Carlo Simic (Anderlecht, 3 000 000), Daniel Maldini (Monza, i.), Marco Nasti (Cremonese, i.)
Kölcsönbe: Marko Lazetics (Topolya), Devis Vásquez (Empoli), Luka Romero (Alavés), Lorenzo Colombo (Empoli), Marco Pellegrino (Independiente), Pierre Kalulu (Juventus, 3 300 000)

AC MONZA
ÉRKEZETT: Georgiosz Kiriakopulosz (Sassuolo, k. v., 3 000 000), Omari Forson (Manchester United, i.), Daniel Maldini (Milan, i.), Stefano Sensi (Milan, i.)
Kölcsönből vissza: Andrea Petagna (Cagliari), Mattia Valoti (Pisa), Giorgio Cittadini (Genoa), Leonardo Mancuso (Palermo), Valentin Antov (Cremonese), Alessio Cragno (Sassuolo)
TÁVOZOTT: Carlos Augusto (Inter, k. v., 13 000 000), Matija Popovics (Napoli, i.), Papu Gómez (szl.), Leonardo Mancuso (Mantova, i.)
Kölcsönbe: Michele Di Gregorio (Juventus, 4 500 00), Andrea Colpani (Fiorentina, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Alessio Zerbin (Napoli), Giorgio Cittadini (Atalanta), Valentín Carboni (Inter), Daniel Maldini (Milan), Lorenzo Colombo (Milan), Jean-Daniel Akpa Akpro (Lazio)

NAPOLI
ÉRKEZETT: Matija Popovics (Monza, i.),  Rafa Marín (Real Madrid, 12 000 000), Leonardo Spinazzola (Roma, i.), Alessandro Buongiorno (Torino, 35 000 000), David Neres (Benfica, 28 000 000)
Kölcsönből vissza: Elia Caprile (Empoli), Alessio Zerbin (Monza), Michael Folorunsho (Hellas Verona), Valid Cseddira (Frosinone), Alessandro Zanoli (Salernitana), Gianluca Gaetano (Cagliari), Giuseppe Ambrosino (Catanzaro)
TÁVOZOTT: Diego Demme (Hertha, i.), Piotr Zielinski (Inter, i.), Leo Östigard (Rennes, 7 000 000)
Kölcsönbe: Alessandro Zanoli (Genoa), Giuseppe Ambrosino (Frosinone), Jesper Lindström (Everton, 2 000 000), Jens Cajuste (Ipswich Town, 1 500 000), Natan (Betis, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Leander Dendoncker (Aston Villa), Hamed Junior Traore (Bournemouth), Pierluigi Gollini (Atalanta)

PARMA 1913
ÉRKEZETT: Emanuele Valeri (Frosinone, i.), Szuzuki Zion (St. Truiden, 7 500 000), Pontus Almqvist (FK Rosztov, i.)
Kölcsönbe: Matteo Cancellieri (Lazio, 1 200 000)
Kölcsönből vissza: Elias Cobbaut (Mechelen)
TÁVOZOTT: Gennaro Tutino (Cosenza, k. v., 2 500 000), Stanko Juric (Valladolid, k. v., 1 500 000), Roberto Inglese (szl.), Cristian Ansaldi (szl.)

AS ROMA
ÉRKEZETT: Angelino (RB Leipzig, k. v., 5 200 000), Joao Costa (Roma U19), Niccolo Pisilli (Roma U19), Enzo Le Fée (Rennes, 23 000 000), Mathew Ryan (AZ, i.), Matías Soulé (Juventus, 25 600 000), Samuel Dahl (Djurgarden, 4 300 000), Artem Dovbik (Girona, 30 500 000)
Kölcsönből vissza: Eldor Shomurodov (Cagliari), Ebrima Darboe (Sampdoria), Andrea Belotti (Fiorentina), Marash Kumbulla (Sassuolo)
TÁVOZOTT: Andrea Belotti (Como, 4 500 000), Rui Patrício (szl.), Leonardo Spinazzola (Napoli, i.), Husszem Auar (al-Ittihad, 12 000 000)
Kölcsönbe: Riccardo Pagano (Catanzaro), Marash Kumbulla (Espanyol), Ola Solbakken (Empoli), Ebrima Darboe (Frosinone)
Kölcsönből vissza: Renato Sanches (PSG), Dean Huijsen (Juventus), Diego Llorente (Leeds United), Romelu Lukaku (Chelsea), Rasmus Kristensen (Leeds United), Szardar Azmun (Bayer Leverkusen)

FC TORINO
ÉRKEZETT: Duván Zapata (Atalanta, k. v., 5 600 000), Adam Maszina (Udinese, k. v., 1 000 000), Saúl Coco (Las Palmas, 7 500 000), Ché Adams (Southampton, i.)
Kölcsönbe: Borna Sosa (Ajax)
Kölcsönből vissza: Nemanja Radonjics (Mallorca), Emirhan Ilkhan (Basaksehir), Yann Karamoh (Montpellier), Horváth Krisztofer (Kecskemét)
TÁVOZOTT: Ben Lhassine Kone (Como, 1 500 000), Koffi Djidji (szl.), Ricardo Rodríguez (Betis, i.), Alessandro Buongiorno (Napoli, 35 000 000)
Kölcsönbe: Demba Seck (Catanzaro)
Kölcsönből vissza: David Okereke (Cremonese), Matteo Lovato (Salernitana), Uros Kabics (Crvena zvezda)

UDINESE
ÉRKEZETT: Lorenzo Lucca (Pisa, 8 000 000), Damián Pizarro (Colo-Colo, 3 500 000), Goncalo Esteves (Sporting CP B, i.), Iker Bravo (Leverkusen, 600 000), Jesper Karlström (Lech Poznan, 2 000 000), Jurgen Ekkelenkamp (Antwerpen, 5 500 000), Alexis Sánchez (Inter, i.)
Kölcsönből vissza: Filip Benkovic (Trabzonspor), Matheus Martins (Watford), Leonardo Buta (Gil Vicente), Domingos Quina (Vizela)
TÁVOZOTT: Walace (Cruzeiro, 8 000 000), Adam Maszina (Torino, k. v., 1 000 000), Roberto Pereyra (AEK Athén, i.), Matheus Martins (Botafogo, 10 000 000)
Kölcsönbe: Lazar Szamardzsics (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Lorenzo Lucca (Pisa)

VENEZIA FC
ÉRKEZETT: Giorgio Altare (Cagliari, k. v., 1 000 000), Issa Doumbia (AlbinoLeffe, 1 000 000), Alfred Duncan (Fiorentina, i.), Richie Sagrado (Leuven, 2 000 000)
Kölcsönbe: Antonio Raimondo (Bologna), Filip Sztankovics (Inter)
Kölcsönből vissza: Michaël Cuisance (Osnabrück)
TÁVOZOTT: Michaël Cuisance (Hertha, 300 000), Michael Svoboda (szl.), Marco Modolo (visszavonult), Gyenyisz Cserisev (szl.)

 Lezárva szombat reggel, vastaggal az előző hét átigazolásai.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik