Calafioriról már megállapodott az Arsenal a Bolognával, de van még két csavar

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 11:51
Az AS Roma és az FC Basel megegyezésére vár a Bologna és az Arsenal Riccardo Calafiori klubváltása kapcsán (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási ügyekben jártas Fabrizio Romano szerint az angol élvonalbeli Arsenal már mindenben megegyezett az olasz Bolognával Riccardo Calafiori szerződtetéséről, ám a 22 éves védő vételárából előző két klubja, a svájci FC Basel és az AS Roma is szeretne részesedni.

 

Fabrizio Romano még július 20-án írta meg, hogy az Arsenal és a Bologna mindenben megegyezett Riccardo Calafiori klubváltásával kapcsolatban, s az „ágyúsok” 40 plusz bizonyos feltételek teljesülése esetén további 5 millió eurót fizetnek a 22 éves, belső védőként és balhátvédként is bevethető játékosért.

Az átigazolás utolsó részlete volt, hogy Calafiori előző csapata, a svájci Basel is megegyezzen a Bolognával, ugyanis akkori szerződése szerint továbbértékesítés esetén a vételár fele a bázeli klubot illeti.

Romano mellett a Gazzetta dello Sport most azt írta, hogy a Roma is szeretne kapni a vételárból, mert Calafiori ott nevelkedett, s egy genovai kölcsönt leszámítva 2022-ig volt a fővárosiak játékosa.

A lap arról számolt be, hogy a Roma azt közölte, Calafiori szerződése alapján nyolcmillió eurót kellene kapnia, ugyanis ők 2.5 millió euróért plusz a továbbértékesítés 40 százalékáért adták el a hátvédet, de a Basel már azt állítja, hogy a rómaiaknak járó pénzt már akkor kifizette, amikor 4 millió euróért eladta Calafiorit a Bolognának, amely tavaly 1.5 millió eurót kapott érte.

A Roma szerint akkori sportigazgatója, Tiago Pinto olyan szerződést kötött, ami a továbbértékesítés továbbértékesítésére is vonatkozik, ezért még további kb. nyolcmillió eurót kér az átigazolásból (a Basel által kapott 20 millió euró 40%-a).

 

Legfrissebb hírek

Real–Arsenal: nem foglalkozik a madridiak fogadkozásával Arteta

Bajnokok Ligája
2 órája

Mikel Merino: Most jön a neheze

Bajnokok Ligája
5 órája

Bajnokok Ligája: 47 alkalomból csak négy csapat tudott fordítani háromgólos hátrányból

Bajnokok Ligája
21 órája

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 22:40

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

Ranieri örül, hogy sosem kapott ki római derbin

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 09:17

Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 22:39

Az Atalanta három vereség után nyert újra

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 14:27
Ezek is érdekelhetik