Serie A: nem lőtt gólt, és a tizedik helyen zárt a tavalyi bajnok Napoli

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 19:57
A tabella 10. helyén zárták a bajnoki idényt a nápolyiak (Fotó: Getty Images)
A Napoli 0–0-as döntetlent játszott a Leccével, míg az Atalanta könnyedén, 3–0-ra verte a Torinót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) utolsó fordulójának vasárnapi játéknapján.

A Napoli ugyan sokkal magabiztosabban játszott és sok lövéssel próbálkozott, de ezek egyáltalán nem működtek. A lehetőségeiből még a kaput sem sikerült eltalálni a nápolyiaknak, így gól nélkül fordulhattak a csapatok.

A második félidőben ugyan már teljes nápolyi fölényt láthattunk és már sokkal komolyabb helyzeteket tudott kialakítani a hazai együttes, de ezeket továbbra sem tudta gólra váltani – maradt a 0–0. 

A tavalyi bajnok így a tabella tizedik helyén zárta a csalódáskeltő idényét a Serie A 2024/2025-ös kiírásában. 

A friss Európa-liga-győztes Atalanta ugyan már korábban bebiztosította a helyét a Bajnokok Ligája-főtábláján, mégis kifejezetten agresszívan kezdte a találkozót. A 26. percben a bergamói gárda Gianluca Scamacca találatával már előnybe is került, majd még a félidő előtt az El döntőjében triplázó Ademola Lookman góljával meg is duplázta azt. 

A fordulás után sem lassított az Atalanta és folyamatosan támadta a Torino kapuját, aminek a 70. percben lett ismét eredménye, amikor büntetőhöz jutott a hazai gárda. A tizenegyest Mario Pasalic lőtte be nyugodt fejjel, ezzel háromra növelve a bergamói előnyt és bebiztosította a győzelmet. 

Ezzal a sikerrel az Atalanta felugrott a negyedik helyre, ami azt jelenti, hogy az AS Roma már biztosan nem indulhat az ősszel induló BL-ben és nem döntenek rekordot az olaszok 6 csapattal. 

OLASZ SERIE A 
38. FORDULÓ
Napoli–Lecce 0–0
Atalanta–Torino 3–0 (Scamacca 26., Lookman 43., Pasalic 70. – 11-esből)
Később
20.45: Empoli–Roma (Tv: Sport1, körkapcsolásban)
20.45: Frosinone–Udinese (Tv: Sport1, körkapcsolásban)
20.45: Lazio–Sassuolo (Tv: Sport1, körkapcsolásban)
20.45: Verona–Internazionale (Tv: Sport1, körkapcsolásban)

Szombaton játszották
Juventus–Monza 2–0 (Chiesa 26., Sandro 28.)
Milan–Salernitana 3–3 (Leao 22., Giroud 27., Calabria 77., ill. Simy 64., 89., Sambia 87.)
Pénteken játszották
Genoa–Bologna 2–0 (Malinovszkij 13., Vitinha 59.)
Csütörtökön játszották
Cagliari–Fiorentina 2–3 (Deiola 65., Mutandwa 85., ill. Bonaventura 39., N. González 89., Arthur 90+12. – 11-esből)

   
1. Internazionale37296287–20+6793
2. Milan38229776–49+2775
3. Juventus381914554–31+2371
4. Atalanta372161070–39+3169
5. Bologna381814654–32+2268
6. Roma371891064–44+2063
7. Lazio371861348–38+1060
8. Fiorentina371691258–44+1457
9. Torino3813141136–36053
10. Napoli3813141155–48+753
11. Genoa3812131345–45049
12. Monza3811121539–51–1245
13. Lecce388141632–54–2238
14. Verona379101836–49–1337
15. Cagliari388121842–68–2636
16. Frosinone378111844–68–2435
17. Udinese375191336–53–1734
18. Empoli37892027–53–2633
19. Sassuolo37782242–74–3229
20. Salernitana382112532–81–4917

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik