Serie A: Vlahovics a 91. percben döntött a Juventus javára

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.07. 19:58
null
Vlahovics (balra) fejese döntötte el a Salernitana–Juventus meccset (Fotó: AFP)
A Serie A 19. fordulójában a Juventus 0–1-ről fordítva 2–1-re győzött az utolsó helyen álló Salernitana otthonában.

 

 

Az utolsó helyen álló Salernitana és a 2. helyezett Juventus mérkőzésén az első 30 percben egy óriási torinói helyzetet (McKennie közeli fejesét Costil nagy vetődéssel védte) és két tizenegyesgyanús szituációt láthattunk, de egyiknél sem ítélt büntetőt a Marco Guida játékvezető (az 1. percben Yildiz, majd Vlahovics esett el a tizenhatoson belül a védők szorításában).

Aztán a 39. percben egy előre ívelt labdából tetszetős hazai kontra indult, melynek végén a középen érkező Giulio Maggiore 15 méteres, remek bal lábas lövésével a salernóiak szerezték meg a vezetést. Így a szünetben 1–0-ra vezettek, ami mindenképp meglepő volt azok után, hogy a két csapat csütörtöki kupameccsét Torinóban 6–1-re a Juve nyerte meg. Igaz, mindkét kezdőcsapat jelentősen átalakult azóta és egyébként akkor is a Salernitana szerezte meg a vezetést az első percben, de akkor 11 perc múlva már egyenlített is a Juve.

Most sokkal többet kellett várniuk a torinói híveknek az egyenlítésre. Már csak azért is, mert az 51. percben sem kapott büntetőt a Juve, amikor Gyömbér Norbert felborította Vlahovicsot az ötös előterében.

Az 53. percben aztán emberelőnybe került a Juventus, miután a gólszerző Maggiore megkapta a második sárga lapját is egy szabálytalanság után.

Ezt követően nagyobb nyomás alá került a hazaiak kapuja, és bár Vlahovics helyzete még kimaradt, a szünetben csereként beállt Samuel Iling-Junior egy lecsorgó labdából egyenlíteni tudott.

A 91. percben pedig Danilo jobb oldali beadásából Vlahovics a győztes gólt is befejelte (ez volt a hetedik találata a bajnokágban, ebben az idényben), így ha ezúttal sokkal nehezebben is, de újra megverte a Juventus a Salerntanát (2–1), ezzel sorozatban a negyedik tétmeccsén is győzött a torinói gárda.

OLASZ SERIE A
19. FORDULÓ
Salernitana–Juventus 1–2 (Maggiore 39., ill. Iling-Junior 65., Vlahovics 90+1.)
Kiállítva:
Maggiore (53.)
KORÁBBAN
Torino–Napoli 3–0
(A. Sanabria 43., Vlasic 52., Buongiorno 66.)
Kiállítva: Mazzocchi (50.)
Udinese–Lazio 1–2 (Walace 59., ill. L. Pellegrini 12., Vecino 76.)
Empoli–AC Milan 0–3 (Loftus-Cheek 11., Giroud 30. – 11-esből, Ch. Traoré 89.)
KÉSŐBB
Roma–Atalanta 1–1 (Dybala 39. – 11-esből, ill. Koopmeiners 8.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Bologna–Genoa 1–1 (De Silvestri 90+6., ill. Gudmundsson 20.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Fiorentina 1–0 (Pinamonti 9.)
Frosinone–Monza 2–3 (Harrui 56., Soulé 76. – 11-esből, ill. Dany Mota 18., Carboni 45., Soulé 55. – öngól)
Kiállítva: Frattali (76., Frosinone)
Lecce–Cagliari 1–1 (Gendrey 31., ill. Oristanio 68.)

Internazionale–Hellas Verona 2–1 (La. Martínez 13., Frattesi 90+3., ill. T. Henry 74.)
Kiállítva: Lazovics (95., Verona)


AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 19 15 3 1 41– 9 +32 48
2. Juventus 19 14 4 1 29–12 +17 46
3. Milan 19 12 3 4 35–20 +15 39
4. Fiorentina 19 10 3 6 27–19 +8 33
5. Bologna 19 8 8 3 22–16 +6 32
6. Atalanta 19 9 3 7 30–21 +9 30
7. Lazio 19 9 3 7 23–20 +3 30
8. Roma 19 8 5 6 31–21 +10 29
9. Napoli 19 8 4 7 28–22 +6 28
10. Torino 19 7 6 6 18–18 0 27
11. Monza 19 6 7 6 19–20 –1 25
12. Genoa 19 5 6 8 20–24 –4 21
13. Lecce 19 4 9 6 20–25 –5 21
14. Sassuolo 19 5 4 10 26–33 –7 19
15. Frosinone 19 5 4 10 25–34 –9 19
16. Udinese 19 2 11 6 19–29 –10 17
17. Cagliari 19 3 6 10 17–32 –15 15
18. Verona 19 3 5 11 16–26 –10 14
19. Empoli 19 3 4 12 10–33 –23 13
20. Salernitana 19 2 6 11 16–38 –22 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik