Serie A: Daniel Maldinitól fél évre ismét megvált az AC Milan

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 14:37
null
Daniel Maldini az idény végéig a Monzában játszik (Fotó: Monza)
Az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Monza a hivatalos honlapján bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönszerződést kötött az AC Milan támadójával, Daniel Maldinivel.

 

A legendás AC Milan-játékos, Paolo Maldini 22 éves fia a 2019–2020-as idényben mutatkozott be a Serie A-ban, ebben az idényben 2, a következőben 5, míg az az utániban 8 mérkőzésen jutott szerephez. 2022 nyarán a Spezia Calcióba, 2023 nyarán az Empoliba került kölcsönbe, ám egyik csapatban sem sikerült kiharcolnia, hogy stabil kezdő legyen. Legutóbbi kölcsönszerződése január 9-én járt le a támadónak, 10-én a Milan már be is jelentette, ismét kölcsönadja, ezúttal a Monzának, mégpedig az idény végéig.

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 19 15 3 1 41– 9 +32 48
2. Juventus 19 14 4 1 29–12 +17 46
3. Milan 19 12 3 4 35–20 +15 39
4. Fiorentina 19 10 3 6 27–19 +8 33
5. Bologna 19 8 8 3 22–16 +6 32
6. Atalanta 19 9 3 7 30–21 +9 30
7. Lazio 19 9 3 7 23–20 +3 30
8. Roma 19 8 5 6 31–21 +10 29
9. Napoli 19 8 4 7 28–22 +6 28
10. Torino 19 7 6 6 18–18 0 27
11. Monza 19 6 7 6 19–20 –1 25
12. Genoa 19 5 6 8 20–24 –4 21
13. Lecce 19 4 9 6 20–25 –5 21
14. Sassuolo 19 5 4 10 26–33 –7 19
15. Frosinone 19 5 4 10 25–34 –9 19
16. Udinese 19 2 11 6 19–29 –10 17
17. Cagliari 19 3 6 10 17–32 –15 15
18. Verona 19 3 5 11 16–26 –10 14
19. Empoli 19 3 4 12 10–33 –23 13
20. Salernitana 19 2 6 11 16–38 –22 12

 

Legfrissebb hírek

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik