Serie A: a gól hiányzott a római derbiről

Vágólapra másolva!
2023.11.12. 19:58
null
Küzdelem volt, gól nem (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 12. fordulójának kora esti mérkőzésén, a Lazio–Roma összecsapáson, vagyis a római derbin nem csak nem bírtak egymással a felek, de még gólt sem szereztek az egyébként izgalmas meccsen.

Nagy elánnal kezdtek a felek, gyakorta megfordult a labda mindkét tizenhatoson belül, s egy-egy alkalommal a kapusoknak is védeniük kellett, ennek ellenére a gól nem volt igazán benne a játékban – az első félidőben a zúgó kapufát rúgó Luis Alberto révén a Lazióé volt a nagyobb gólszerzési lehetőség.

Fordulás után a helyzet annyiban változott, hogy már jóval többet volt a labda a Románál, ám José Mourinho csapata a második félidőt kaput eltaláló lövés nélkül hozta le, anélkül meg nehéz meccset nyerni – ráadásul a második 45 percben a Lazio is csupán egy kaput eltaláló lövést regisztrálhatott.

Ettől függetlenül lüktető, jó iramú összecsapást hozott a 181. Derby della Capitale, s „jó” derbihez illően az idő haladtával a feszültség is nőtt a pályán lévők között, a vége felé a játékmegszakítások között egyre többet foglalkoztak inkább egymással a felek, ám végül egyenlő létszámban fejezték be a csapatok a mérkőzést.

A római derbi végül tehát gól nélküli döntetlennel zárult – a két fél legutóbb közel négy éve ikszelt egymással, 2020. január 26-én 1–1-re végeztek, akkor tehát legalább esett két gól.

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ

Lazio–Roma 0–0

KORÁBBAN
Fiorentina–Bologna 2–1 (Bonaventura 15., Nico González 48. – 11-esből, ill. Zirkzee 33.)
Udinese–Atalanta 1–1 (Wallace 44., ill. Ederson 90+2.)

Napoli–Empoli 0–1 (Kovalenko 90+2.)
Internazionale–Frosinone 2–0 (Dimarco 43., Calhanoglu 48. – 11-esből)


AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 12 10 1 1 29–6 +23 31
2. Juventus 12 9 2 1 19–7 +12 29
3. Milan 12 7 2 3 20–14 +6 23
4. Napoli 12 6 3 3 24–13 +11 21
5. Atalanta 12 6 2 4 20–11 +9 20
6. Fiorentina 12 6 2 4 20–16 +4 20
7. Roma 12 5 3 4 22–14 +8 18
8. Bologna 12 4 6 2 13–10 +3 18
9. Monza 12 4 5 3 13–11 +2 17
10. Lazio 12 5 2 5 13–13 0 17
11. Torino 12 4 4 4 10–14 –4 16
12. Frosinone 12 4 3 5 17–20 –3 15
13. Lecce 12 3 5 4 13–16 –3 14
13. Genoa 12 4 2 6 13–16 –3 14
15. Sassuolo 12 3 3 6 16–21 –5 12
16. Udinese 12 1 8 3 8–15 –7 11
17. Empoli 12 3 1 8 5–21 –16 10
18. Cagliari 12 2 3 7 12–24 –12 9
19. Verona 12 2 2 8 7–16 –9 8
20. Salernitana 12 5 7 8–24 –16 5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik