Olaszország: Tonali a saját csapata meccseire is fogadott

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 10:18
null
Sandro Tonali bajba került a függősége miatt (Fotó: AFP)
A milánói La Gazzetta dello Sport szerint Sandro Tonali a Milan mérkőzéseire is fogadott akkor, amikor a piros-feketéknél játszott, az eltiltása egy év lehet emiatt.

 

Az olaszországi fogadásicsalás-botrányról már mi is beszámoltunk, és szerdai fejlemény, hogy a már az angol Newcastle Unitedben játszó Tonaliról kiderült, saját csapata mérkőzéseire is fogadott. A középpályásról már az első kihallgatása során kiderítették, hogy szerencsejáték-függő, de arról eddig nem volt információ, hogy saját csapata mérkőzéseire is fogadott volna.

Tonali együttműködött a hatóságokkal, a telefonját és laptopját lefoglalták, átnézték, a torinói ügyészségen újra kihallgatták, így a Gazzetta szerint kiderült, a Milan meccseire is fogadott. A lap úgy tudja, nem a mérkőzés eredményét befolyásoló fogadásokat tett, de ez így is súlyos bűnnek számít, ami miatt egy évre eltilthatják a futballtól.

Tonalit a nyáron 70 millió euróért vette meg a Milantól a Newcastle, az eltiltása Angliában is érvényes lesz.

Legfrissebb hírek

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

A Milan büntetőt rontott, a Juve sorozatban harmadszor ikszelt

Olasz labdarúgás
2025.10.05. 22:58

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
2025.10.05. 17:03

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 20:54

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20
Ezek is érdekelhetik