Olaszország: Buffon veszi át Vialli helyét a válogatottnál – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.06. 10:22
null
Gianluigi Buffon öt év után tér vissza a az olasz válogatottba, igaz, ezúttal nem játékosként (Fotó: Getty Images)
Gianluigi Buffon lesz az olasz labdarúgó-válogatott új delegációvezetője, így a 45 éves egykori követi a januárban elhunyt Gianluca Viallit ezen a poszton – jelentette be hivatalos oldalán az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC).

„Csodálatos nap ez az olasz válogatott számára, hiszen Gigi hazatér – mondta Buffon kinevezéséről Gabriele Gravina, az olasz szövetség elnöke. – Buffon a labdarúgásunk ikonja, aki egyúttal különleges ember is. A szenvedélye, karizmája és profizmusa döntő jelentőségű lesz a nemzeti csapat történetének következő, izgalmas fejezetében.”

„Visszatértem az olasz válogatottba, mivel az a srác, aki harminc évvel ezelőtt átlépte a covercianói edzőközpont kapuját, továbbra is nagy álmokat dédelget, akárcsak az olasz szurkolók. Az első megkeresésektől kezdve tudtam, hogy igent fogok mondani Gravina elnök úrnak. (...) Máris Roberto Mancini és a játékosok rendelkezésére állok” – fogalmazott Gianluigi Buffon.

A 45 éves egykori kapus 176 mérkőzésen védte a válogatott kapuját, ezzel ő vezeti az olasz örökranglistát, továbbá 2006-ban világbajnoki címre vezette a „Squadra Azzurrát”, miután a döntőben védeni tudta David Trézéguet tizenegyesét – Fabio Grosso ezután lőtte a mennybe Marcello Lippi együttesét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik