Serie A: három edző közül kerülhet ki Spalletti utódja a Napoli kispadján

Vágólapra másolva!
2023.06.12. 23:01
null
Aurelio De Laurentiis meg akarja védeni a scudettót, és pont ezért nem mindegy, kit ültet le a Napoli kispadjára (Fotó: Getty Images)
Három edző pályázik a sikerkovács Luciano Spalletti távozásával megüresedő nápolyi kispadra. Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2022–2023-as kiírását megnyerő Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis háromszemélyesre szűkítette az eredetileg 42 szakember nevét tartalmazó listáját, mindhárom mellett különböző okok szólnak – írja a Calciomercato.

 

Az olasz labdarúgással foglalkozó portál szerint a 74 éves filmproducer olyan edzőket keres, akik a 4-3-3-as hadrendet preferálják, szabadon igazolhatóak, vagy ha van csapatuk, akkor nem kell borsos lelépési pénzt fizetni a megszerzésükért.

Az egyik ilyen – az olasz sajtót is meglepő – edző a Salernitana portugál mestere, Paulo Sousa. A korábban Fehérváron is dolgozó tréner esete már csak azért is érdekes, mert a salernói klub sportigazgatója, Morgan De Sanctis már bejelentette, hogy Sousa maradni fog a bordó mezes csapat kispadján, miközben az a Napoli elnökével vacsorázott Rómában – klubja tudta és beleegyezése nélkül. A Napoli egymillió euró kifizetésével – amit június 20-ig kell átutalni – vásárolhatná ki a portugál mestert szerződéséből, de ha De Laurentiis nem mellette teszi le a voksát, Sousa nehéz helyzetbe kerülne, mivel a klubvezetés háta mögött tárgyalt egy regionális rivális első emberével.

A Napoli elnöke Sousa mellett két francia edző szerződtetését is fontolóra veszi, az egyik a jelenleg csapat nélküli, legutóbb a szaúdi Al-Naszrt irányító Rudi Garcia. Az 59 éves edzőnek nem ez lenne az első kalandja Olaszországban: 2013 és 2016 között a Romát trenírozta.

A második francia jelölt a jelenleg még a Paris Saint-Germaint irányító Christophe Galtier. Az 56 éves tréner napjai egybehangzó sajtóhírek szerint meg vannak számlálva a párizsi sztárklubnál – helyére a Bayern München korábbi mestere, Julian Nagelsmann érkezhet –, ingyen mehetne Nápolyba, ahol ismét együtt dolgozhatna korábbi tanítványával, Victor Osimhennel. A gólerős nigériai csatár Galtier keze alatt robbant be a Lille-nél, így nem lenne meglepő, ha De Laurentiis kettejük kapcsolatára alapozná a klub új projektjét.

Legfrissebb hírek

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
12 órája

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
23 órája

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:58

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:11

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 20:39

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41

Serie A: Dia gyors góljával győzött a Lazio Empoliban

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 14:46

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36
Ezek is érdekelhetik