Serie A: a Lazio könnyedén nyert a Spezia otthonában

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.14. 22:56
null
Ünneplő Anderson, térdre rogyó Spezia – a kép jól szemlélteti a két csapat közötti különbségeket (Fotó: Getty Images)
A Cremonese hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Empolit az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 30. fordulójának első meccsén, majd a késő esti találkozón a Lazio 3–0-s győzelmet könyvelhetett el a Spezia vendégeként.

CREMONESE–EMPOLI

Már a 4. percben gólt ünnepelhetett a cremonai közönség: Sernicola ívelt előre Cyriel Dessershez, aki gólra váltotta a ziccert. 1–0


A folytatásban az eredmény után futó Empoli 15 alkalommal vette célba a kaput, de csupán létszer találta el azt (igaz, ebbe belefért egy kapufa is) – a Cremonese idénybeli harmadik győzelmét aratta. Davide Ballardini együttese hét pontra közelítette meg a már bennmaradó helyen álló Speziát (amely ma este a Laziót fogadja), így a cremonai szurkolók már reménykedhetnek az élvonalbeli tagság megőrzésében.

SPEZIA–LAZIO

Hazai lehetőségekkel indult a Spezia és a Lazio összecsapása. Előbb Burabia találta telibe a római kapufát, majd Nzola bólintott a kapu mellé. A szünet előtt tíz perccel a Chelsea walesi kölcsönjátékosa, Ampadu tizenegyest érően csúszott oda a kapura törő Felipe Andersonnak – a büntetőt Ciro Immobile higgadtan váltotta gólra. 01


Nem sokkal a szünet után a második találatát is megszerezte a Sarri-csapat: egy végletekig kijátszott akció végén Felipe Anderson lőtt a hazai kapuba. 0–2


A meccs hajrájában a tizenegyest összehozó Ampadu megkapta a második sárga lapját is – az más kérdés, hogy vakmerő szerelése a labdát találta el, de ilyen esetben nincs VAR-vizsgálat –, így emberhátrányban fejezte be a találkozót a Spezia. Az már csak hab volt a tortán, hogy a fővárosi együttes a kegyelemdöfést is bevitte: Marcos Antonio egy egyéni villanással állította be a végeredményt. 0–3




A Lazio zsinórban a nyolcadik bajnokiján maradt veretlen (hét győzelem, egy iksz), és tovább erősíti helyét a dobogó második fokán, míg a Spezia kudarca reményt nyújt a vonal alatt veszteglő, de még lőtávolban levő Verona, Cremonese kettősnek.

OLASZ SERIE A
30. FORDULÓ
Cremonese–Empoli 1–0
(Dessers 4.)
Spezia–Lazio 0–3 (Immobile 35. – 11-esből, Felipe Anderson 52., Marcos Antonio 89.)
Kiállítva: Ampadu (Spezia), a 84. percben.

SZOMBATON
15.00: Bologna–Milan (Tv: Sport1)
18.00: Napoli–Hellas Verona (Tv: Sport1)
20.45: Internazionale–Monza (Tv: Sport1)

VASÁRNAP
12.30: Lecce–Sampdoria (Tv: Sport1)
15.00: Torino–Salernitana (Tv: Sport1)
18.00: Sassuolo–Juventus (Tv: Sport1)
20.45: Roma–Udinese (Tv: Sport1)

HÉTFŐN
20.45:
Fiorentina–Atalanta (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 29 24 2 3 66–21 +45 74
2. Lazio 30 18 7 5 49–20 +29 61
3. Roma 29 16 5 8 39–26 +13 53
4. Milan 29 15 7 7 48–36 +12 52
5. Internazionale 29 16 3 10 48–33 +15 51
6. Atalanta 29 14 6 9 47–34 +13 48
7. Juventus* 29 18 5 6 47–24 +23 44
8. Bologna 29 12 7 10 38–36 +2 43
9. Fiorentina 29 11 8 10 34–32 +2 41
10. Udinese 29 9 12 8 39–36 +3 39
11. Torino 29 10 8 11 30–35 –5 38
12. Sassuolo 29 10 7 12 37–43 –6 37
13. Monza 29 9 8 12 34–41 –7 35
14. Empoli 30 7 11 12 25–37 –12 32
15. Salernitana 29 6 11 12 33–49 –16 29
16. Lecce 29 6 9 14 25–35 –10 27
17. Spezia 30 5 11 14 25–48 –23 26
18. Verona 29 5 7 17 24–43 –19 22
19. Cremonese 30 3 10 17 27–54 –27 19
20. Sampdoria 29 3 6 20 18–50 –32 15
Pontlevonások: Juventus 15 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik