Roma: José Mourinho saját nyilatkozatának áldozata lett az Olasz Kupában

Vágólapra másolva!
2023.02.02. 11:10
null
Mourinho nem fog döntőt játszani ebben az idényben a Romával (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az AS Roma 2–1-re kikapott szerdán a Cremonesétől az Olasz Kupa negyeddöntőjében, így búcsúzott a sorozattól. A rómaiak vezetőedzője, José Mourinho pár hete a legrosszabb sorozatnak nevezte az Olasz Kupát, méghozzá a kisebb csapatok nem megfelelő védelme miatt.  

José Mourinho pár hete – még mielőtt a mostani ellenfél, a Cremonese kiejtette volna a Napolit – a világ legrosszabb kupasorozatának nevezte az Olasz Kupát, amiért az nem védi a kiscsapatokat, hiszen az első nyolc kiemelt csak a 16 közé jutásért folyó harmadik szakaszban csatlakozik be a küzdelmekbe, míg Serie C-ben szereplő csapatok nem is indulhatnak.

Szeretném megnyerni a Romával az Olasz Kupát, főleg, hogy otthon játszhatnánk a döntőt, de meg kell mondanom, ez a legrosszabb kupasorozat a világon. Nem védi a kisebb csapatokat, nehéz dolguk van eljutni a legjobbak közé. Hol marad így a kupa szépsége? Jó lenne Serie B-s vagy Serie C-s csapatok pályáján játszani, de erről szó sincs. Miért van ez?” – mondta a portugál szakember.

A Cremonese persze élvonalbeli, de a Serie A tabellájának utolsó helyén áll, s a Roma elleni meccsig egyetlen mérkőzést sem nyert meg a rendes játékidőben a most zajló idény során. Ennek függvényében némiképp ironikus, hogy Mourinho épp a kiscsapatokért kampányolt – még ha jó szándékkal tette is.


OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Roma–Cremonese 1–2
(Belotti 90+4., ill. Dessers 28. – 11-esből, Celik 49. – öngól)

Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik