Serie A: „Mentális és taktikai gondjaink vannak” – Pioli a 0–4 után

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 09:39
null
Rövid időn belül két komoly vereségbe is beleszaladt a Milan (Fotó: Getty Images)
Stefano Pioli vezetőedző szerint is nehéz helyzetben van jelenleg a bajnoki címvédő AC Milan, mely kedden este négygólos vereséget szenvedett a Lazio vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 19. fordulójában.

 

A piros-feketék a világbajnoki szünetet követően nem találják korábbi formájukat, a keddi volt sorozatban az ötödik nyeretlen meccsük, ráadásul az utolsó két találkozójukon, az Internazionale elleni Szuperkupán (0–3) és a Lazio elleni bajnokin (0–4) összesen hét gólt kaptak és egyet sem rúgtak.

„Rengeteg dolog nem működik jelenleg – kesergett Stefano Pioli a római kínos kudarc után. – Mentális és taktikai gondjaink vannak. Olyan szituációkban hibázunk és kapunk gólokat, melyeket elkerülhetnénk, ha másképp olvassuk az adott helyzetet.”

A Milan sokáig közel volt a bajnokságot vezető Napolihoz, amely mostanra 12 pontra ellépett a milánói csapattól. A piros-feketékre ráadásul a Lazio, az Internazionale és az AS Roma is egy pontra felzárkózott, de a hatodik Atalanta is csupán három ponttal van lemaradva tőle.

A hétvégén ugyanakkor jó esély kínálkozik a Milannak, hogy lezárja rossz sorozatát, mivel a Sassuolót fogadja, mely október 24-én nyert legutóbb a bajnokságban, s azóta nyolc találkozón két pont megszerzésére volt csak képes.

OLASZ SERIE A
19. FORDULÓ
Lazio–Milan 4–0
(Sz. Milinkovics-Szavics 4., Zaccagni 38., Luis Alberto 67. – 11-esből, F. Anderson 75.)
Internazionale–Empoli 0–1 (Baldanzi 66.)
Kiállítva: Skriniar (Inter, 40.)
Bologna–Cremonese 1–1
(Chiriches 55. – öngól, ill. Okereke 50. – 11-esből)
Juventus–Atalanta 3–3 (Di María 25. – 11-esből, Milik 34., Danilo 65., ill. Lookman 4., 53., Maehle 46.)
Spezia–Roma 0–2 (El Shaarawy 45., Abraham 49.)
Monza–Sassuolo 1–1 (Caprari 60., ill. Ferrari 13.)
Sampdoria–Udinese 0–1 (Ehizibue 88.)

Hellas Verona–Lecce 2–0(Depaoli 40., D. Lazovics 54.)
Salernitana–Napoli 0–2
(Di Lorenzo 45+3., Osimhen 48.)

Fiorentina–Torino 0–1 (Al. Mirancsuk 33.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 19 16 2 1 46–14 +32 50
2. Milan 19 11 5 3 35–24 +11 38
3. Lazio 19 11 4 4 35–15 +20 37
4. Internazionale 19 12 1 6 38–25 +13 37
5. Roma 19 11 4 4 25–16 +9 37
6. Atalanta 19 10 5 4 37–23 +14 35
7. Udinese 19 7 7 5 27–21 +6 28
8. Torino 19 7 5 7 19–20 –1 26
9. Empoli 19 6 7 6 17–22 –5 25
10. Juventus (–15 pont) 19 11 5 3 30–15 +15 23
11. Fiorentina 19 6 5 8 21–25 –4 23
12. Bologna 19 6 5 8 24–30 –6 23
13. Monza 18 6 3 9 22–27 –5 21
14. Lecce 19 4 8 7 18–22 –4 20
15. Spezia 19 4 6 9 17–30 –13 18
16. Salernitana 19 4 6 9 23–37 –14 18
17. Sassuolo 18 4 4 10 17–28 –11 16
18. Verona 19 3 3 13 17–31 –14 12
19. Sampdoria 19 2 3 14 8–32 –24 9
20. Cremonese 19 8 11 14–33 –19 8
Legfrissebb hírek

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:31

Euro 2028: komoly kormányzati támogatást kap a kontinenstorna

Minden más foci
Tegnap, 10:57

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
2025.06.19. 10:00

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
2025.06.18. 18:25

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38
Ezek is érdekelhetik