Roma: kétmeccses eltiltást kapott Mourinho, a Milan ellen sem lesz ott

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.16. 08:55
null
Az ominózus pillanat, amikor Mourinho megkapta piros lapját (Fotó: Getty Images)
Ahogy azt megírtuk, az AS Roma 1–1-es döntetlent játszott vasárnap hazai pályán a Torinóval a Serie A 15. fordulójában. A meccs hajrájában kiállították a rómaiak vezetőedzőjét, José Mourinhót, akit két meccsre tiltottak el.


Antonio Rapuano játékvezető ténykedése sokakat kiborított vasárnap délután a Stadio Olimpicóban, a szurkolók szinte egyik fújásával sem értettek egyet, a 89. percben pedig José Mourinho sem tudta türtőztetni magát, hevesen rohant a bíró felé, aki felmutatta neki a piros lapot. A portugál edző kétmeccses eltiltást kapott, így nem lehet ott a Bologna és a Milan elleni bajnokikon.

A Gazetta dello Sport megírta, hogy az olasz szövetség szerint Mourinhót azért kellett kiállítani, mert fenyegetően viselkedett a játékvezetővel, és meg nem engedett jelzőkkel illette őt.

OLASZ SERIE A
15. FORDULÓ
Vasárnap
Roma–Torino 1–1
(Matics 90+4., ill. Linetty 55.)
Kiállítva: Mourinho (89. – pályán kívül), ill. Candreva (74.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 15 13 2 37–12 +25 41
2. Milan 15 10 3 2 29–15 +14 33
3. Juventus 15 9 4 2 24–7 +17 31
4. Lazio 15 9 3 3 26–11 +15 30
5. Internazionale 15 10 5 34–22 +12 30
6. Atalanta 15 8 3 4 22–15 +7 27
7. Roma 15 8 3 4 18–14 +4 27
8. Udinese 15 6 6 3 24–17 +7 24
9. Torino 15 6 3 6 16–17 –1 21
10. Fiorentina 15 5 4 6 18–20 –2 19
11. Bologna 15 5 4 6 20–25 –5 19
12. Salernitana 15 4 5 6 19–24 –5 17
13. Empoli 15 4 5 6 12–19 –7 17
14. Monza 15 5 1 9 16–22 –6 16
15. Sassuolo 15 4 4 7 15–22 –7 16
16. Lecce 15 3 6 6 14–17 –3 15
17. Spezia 15 3 4 8 14–26 –12 13
18. Cremonese 15 7 8 11–26 –15 7
19. Sampdoria 15 1 3 11 6–27 –21 6
20. Verona 15 1 2 12 12–29 –17 5

 

Legfrissebb hírek

Gianluca Zambrotta nem emlékszik a világbajnok olasz csapat magyar válogatott elleni vereségére

Spanyol labdarúgás
3 órája

Serie A: egy találat is elég volt a győzelemhez a Romának, kétgólos hátrányból jött vissza a Cagliari

Olasz labdarúgás
4 órája

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
2025.10.24. 11:37

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04

Allegri: Leaónak meg kell ezt tanulnia! – dühös volt a Milan vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 08:43
Ezek is érdekelhetik