Serie A: a Lazio kiütötte a Fiorentinát idegenben

Vágólapra másolva!
2022.10.10. 22:45
null
Zaccagni (20) fejese utat talált a kapuba (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójának záró mérkőzésén a Lazio 4–0-ra győzött a Fiorentina otthonában.

Jól kezdte a mérkőzést a Fiorentina, Luka Jovics és Jonathan Ikoné is tesztelte Ivan Provedel kapust az első percekben. A Lazio viszont nemcsak jól, hanem hatékonyan is: első szögletéből megszerezte a vezetést Matías Vecino szép csúsztatott fejesével. A hazaiak többet birtokolták a labdát, de nem tudták értékesíteni a helyzeteiket, míg a vendégek a második kaput eltaláló kísérletükből is gólt szereztek: Mattia Zaccagni csúsztatása is a kapuban kötött ki. A játék képe a továbbiakban sem változott, azt az egyet leszámítva, hogy a vendégek harmadik kísérletéből nem lett gól – Vecinónak talán megint inkább fejelni kellett volna, lövését fogta Pietro Terracciano kapus.

Az első félidőben még egy hazai kapufát jegyezhettünk fel, a fordulás után pedig a vendégeknél egy keresztlécet találó lövést. A meddő hazai mezőnyfölényt egy-egy kontra törte meg a vendégek részéről, s az egyik ilyen végén Luis Alberto talált be a hajrára fordulva, majd a 90. perc végén Ciro Immobile állította be a végeredményt, 4–0-ra nyertek a rómaiak.

Ezzel a Lazio sorozatban negyedik bajnoki mérkőzésén is győzni tudott – ráadásul, a bajnokságban szeptember 3-a óta, 389 perce nem kapott gólt.

OLASZ SERIE A
9. FORDULÓ
Fiorentina–Lazio 0–4
(Vecino 11., Zaccagni 25., L. Alberto 85., Immobile 90.)

KORÁBBAN
Roma–Lecce 2–1
Cremonese–Napoli 1–4
Torino–Empoli 1–1
Monza–Spezia 2–0
Udinese–Atalanta 2–2

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Milan–Juventus 2–0
Sassuolo–Inter 1–2
Bologna–Sampdoria 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 9 7 2 22–7 +15 23
2. Atalanta 9 6 3 14–5 +9 21
3. Lazio 9 6 2 1 21–5 +16 20
4. Udinese 9 6 2 1 19–10 +9 20
5. Milan 9 6 2 1 18–9 +9 20
6. Roma 9 6 1 2 12–9 +3 19
7. Internazionale 9 5 4 16–14 +2 15
8. Juventus 9 3 4 2 12–7 +5 13
9. Sassuolo 9 3 3 3 11–10 +1 12
10. Torino 9 3 2 4 8–11 –3 11
11. Salernitana 9 2 4 3 12–14 –2 10
12. Monza 9 3 1 5 9–14 –5 10
13. Fiorentina 9 2 3 4 7–11 –4 9
14. Empoli 9 1 5 3 8–11 –3 8
15. Spezia 9 2 2 5 7–17 –10 8
16. Lecce 9 1 4 4 8–11 –3 7
17. Bologna 9 1 4 4 8–14 –6 7
18. Verona 9 1 2 6 8–17 –9 5
19. Cremonese 9 3 6 7–19 –12 3
20. Sampdoria 9 3 6 5–17 –12 3

 

 

Legfrissebb hírek

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44

Nico Paz parádéja után a Como a Lazio legyőzésével kezdte az idényt

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 20:26

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

Bolla Bendegúz döntött, a Rapid Wien lesz az ETO FC ellenfele a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 22:03

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Rossi figyelmezteti a Fiorentinát, ne becsülje le a Paksot

Európa-konferencialiga
2025.08.06. 13:10

Serie A: a közönség is hallja majd a videóbírós ítéleteket

Olasz labdarúgás
2025.08.05. 21:34
Ezek is érdekelhetik