Serie A: Pogba a műtét helyett Katart választotta

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.03. 11:21
null
Pogba a műtét helyett a katari vb-t választotta (Fotó: AFP)
Paul Pogba, a Juventus labdarúgócsapatának francia középpályása nem szeretne lemaradni a november közepén kezdődő katari világbajnokságról, ezért nem műtteti meg sérült térdét.

A vb-győztes játékos júliusban tért vissza a torinói csapathoz, melynek amerikai túráján szenvedett súlyos térdsérülést.

Pogba az elmúlt időszakban az Egyesült Államokban, majd Európában is több szakemberrel konzultált, és végül egybehangzó sajtóhírek szerint a konzervatív kezelés mellett döntött, mert az operáció miatt – amely véglegesen megoldhatná térdszalag problémáját – több hónapra kidőlne és lemaradna a november 21-én rajtoló vb-ről. A konzervatív kezeléssel és pihenéssel viszont csak öt hetet kell kihagynia, és akár már szeptemberben visszatérhetne a pályára.

Az olasz Tuttosport úgy tudja, a Juventus vezetői azt szerették volna, ha megműtik Pogba térdét és a játékos jövő év legelejére teljesen rendbe jönne, ám a 29 éves futballista másként döntött.

Pogba a Manchester Unitednél nevelkedett, majd 2012-ben ingyen került a Juventushoz. Első torinói időszakában négy idényben játszott az együttes színeiben és minden évben bajnokságot nyert, 2015-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vívott. Hat éve a manchesteriek – akkor világrekordot jelentő – 89 millió fontért vásárolták vissza, ám ő nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hullámzóan teljesített és sokat volt sérült. Utolsó mérkőzését áprilisban játszotta az MU-nál, majd július közepén 2026. június 30-ig szóló szerződést kötött a Juvéval.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

Serie A: a közönség is hallja majd a videóbírós ítéleteket

Olasz labdarúgás
2025.08.05. 21:34

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
2025.08.02. 09:19

Roberto Baggio: Az elveszített vb-döntő után meg akartam halni

Olasz labdarúgás
2025.07.02. 17:12

Paul Pogba aláírt a Monacóhoz – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.06.28. 18:55

Megegyezett új klubjával Paul Pogba, hamarosan aláír

Francia labdarúgás
2025.06.25. 08:50

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik