Silvio Berlusconi újabb nagy dobása: válogatottakkal erősít a Monza; Padovában folytatja Vályi Vanda

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.07.07. 22:57
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Két gólt szerzett a Puskás Akadémia első felkészülési mérkőzésén a Hollandiából visszatérő Kiss Tamás, a felcsútiak 4–0-ra győztek az osztrák második ligás St. Pölten ellen. Kiss az előző idénynek a Puskás játékosaként vágott neki, majd az első két bajnoki után egy évre Hollandiába, az SC Cambuurhoz került kölcsönbe. A 21 esztendős futballista 11 bajnokin jutott lehetőséghez (kétszer kezdőként), egy gólt szerzett, és bár a holland bajnokságot a kilencedik helyen befejező klubnak opciója volt a megvásárlására, a felkészülést már itthon kezdte el. Lapunknak azt mondta, így is hasznos volt a légiósként eltöltött időszak.

Az élvonalban újonc Vasasnál minden poszton, így a támadók között is hatalmas a merítési lehetőség: Radó András, Feczesin Róbert, Bobál Gergely, Szalai József, Pekár László, Ihrig-Farkas Sebestyén, Cipf Dominik, illetve a nyáron szerződtetett Géresi Krisztián és Novothny Soma mellett a ZTE-től kölcsönjáték után megszerzett Zimonyi Dávid is szeretné beverekedni magát a kezdőcsapatba. A révkomáromi KFC Komárno ellen klasszikus mesterhármast szerző Zimonyit középcsatárként ismerhettük meg, a piros-kékeknél azonban vélhetően bal oldali szélsőként láthatjuk az NB I-ben futballozni; a támadó elmondta, kezdi megszokni, megszeretni az új szerepkört.

Rotterdamban a stadion melletti utcában nőtt fel, az aréna nagyjából harminc méterre volt a házuktól. Akkoriban még fociztak a gyerekek az utcákon, létezett a grundfutball, Ricardo Moniz is reggeltől estig kint játszott: letettek két kabátot, az volt a kapu. Hároméves korában pedig már a televízió előtt ült, tátott szájjal nézte, ahogy az Ajaxban Johan Cruyff varázsol. Sportkrém mellékletünk e heti vendége a ZTE új vezetőedzője, akinek érkezése óta a Zete csak fiatalokat szerződtetett, az átlagéletkor huszonegy év!

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
5 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39

Szoboszlaival és Kerkezzel a kezdőben kapott ki a Liverpool; Michael Apelgren: Az alapszakasz elveszítése miatt nem lettünk bajnokok

E-újság
2025.08.10. 23:40
Ezek is érdekelhetik